Hosszas tárgyalások után a palesztin szervezetek (az Iszlám Dzsihád kivételével) kedden megállapodásra jutottak a...

Hosszas tárgyalások után a palesztin szervezetek (az Iszlám Dzsihád kivételével) kedden megállapodásra jutottak a nemzeti egyetértés dokumentumáról. A terv előirányozza palesztin állam megteremtését a Gázai övezetben és Ciszjordániában. A cél "az önrendelkezés megteremtése független állam létrehozásával az összes, 1967-ben megszállt területen és Jeruzsálem fővárossal" - olvasható a dokumentumban, amely kimondatlanul elismeri Izrael állam létezéshez való jogát. A szöveg elutasítja az Izrael elleni merényleteket: a palesztinok "tárgyalások és politikai, valamint diplomáciai fellépés útján" kívánják elérni céljaikat. Belpolitikai részében a dokumentum a Palesztinai Felszabadítási Szervezet és vezetője, Mahmúd Abbász pozíciójának erősítését irányozza elő. Palesztin fegyveresek vasárnap megöltek két izraeli katonát, és egyet elraboltak, miután a Gázai övezetet elválasztó kerítés alatt ásott alagúton áthatoltak a zsidó állam területére, és lecsaptak egy katonai állásra. Az izraeli kormány szükségtervet fogadott el, mely szerint elzárja a gázai víz- és gázszolgáltatást, valamint leállítja az élelmiszer-szállításokat, ha a 19 éves katonát nem engedik szabadon.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Brutális erőt pakolt az Apple az új MacBook Prókba

Brutális erőt pakolt az Apple az új MacBook Prókba

Rendkívüli ülést tart a nemzetbiztonsági bizottság a Strache-botrány miatt

Rendkívüli ülést tart a nemzetbiztonsági bizottság a Strache-botrány miatt

Videó: Ilyen a Ferrarizás csúcsa, a Corse Clienti

Videó: Ilyen a Ferrarizás csúcsa, a Corse Clienti

Fontos döntést hozott az EU: két év múlva jön a nagy műanyagtilalom

Fontos döntést hozott az EU: két év múlva jön a nagy műanyagtilalom

Ma bemutatták a Huawei/Honor új telefonját

Ma bemutatták a Huawei/Honor új telefonját

Ma délutánig kell eldönteni, hol akar szavazni vasárnap

Ma délutánig kell eldönteni, hol akar szavazni vasárnap