Kupper András fideszes frakcióvezetőhöz hasonlóan az önkormányzat feloszlatását és időközi választások kiírását tartja...

Kupper András fideszes frakcióvezetőhöz hasonlóan az önkormányzat feloszlatását és időközi választások kiírását tartja az egyetlen megoldásnak a képviselő-testület válságára Hajdu László, a XI. kerületben néhány hete függetlenné lett képviselő, aki miatt a patthelyzet előállt. Az MSZP-SZDSZ közös jelöltjeként mandátumot szerzett SZDSZ-es Hajdu - a helyi Fidesz által továbbított - közleményében tudatta, függetlenként semmilyen támogatást sem nyújt majd a "Molnár Gyula (képünkön)-Lakos Imre duónak", mert megelégelte, hogy mindenről az MSZP-s polgármester és SZDSZ-es alpolgármestere dönt. Mivel így a kerületben egyik oldalnak sincs többsége, a feleknek tárgyalniuk kell - mondta a HVG-nek Molnár. Úgy látja, ilyenkor a közvetlenül megválasztott mindenkori polgármesternek kell igazodási pontnak lennie. Az újbudai önkormányzat képviselő-testülete mindenesetre már egy hónapja nem képes érdemi munkát végezni. Így például nem szavazott még a József Attila Gimnázium jövőjéről, és arról sem, elfogadja-e a fővárosi önkormányzat által a fővárosi diákok után felajánlott évi 80 ezer forintos támogatást.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Mennyi az esélye annak, hogy egy menyasszony álmában lenyeli a jegygyűrűjét?

Mennyi az esélye annak, hogy egy menyasszony álmában lenyeli a jegygyűrűjét?

"Örkény-egypercesben érezzük magunkat, csak már kényelmetlenül hosszú ideje tart"

"Örkény-egypercesben érezzük magunkat, csak már kényelmetlenül hosszú ideje tart"

Nagy a titkolózás, de ez a táblázat már a Huawei Mate 30 Pro erejét mutathatja

Nagy a titkolózás, de ez a táblázat már a Huawei Mate 30 Pro erejét mutathatja

TASZ: Súlyosan jogsértő a kormány Tarlós melletti kampánya

TASZ: Súlyosan jogsértő a kormány Tarlós melletti kampánya

Hiába végzett Ungár Péter a CEU-n, az egyetem nem kaphat felmentést a szabályok alól – üzente az államtitkár

Hiába végzett Ungár Péter a CEU-n, az egyetem nem kaphat felmentést a szabályok alól – üzente az államtitkár

Közel harmadával csökkent a Budapest Bank eredménye az első félévben

Közel harmadával csökkent a Budapest Bank eredménye az első félévben