A formálisan háborúban álló Izrael és Szíria a múlt héten elismerte, hogy török közvetítéssel tárgyalásokat kezdtek.

A formálisan háborúban álló Izrael és Szíria a múlt héten elismerte, hogy török közvetítéssel tárgyalásokat kezdtek. Ehud Olmert izraeli kormányfő sokat ígérőnek nevezte a megbeszéléseket, de figyelmeztetett, hogy "fájdalmas engedményekre" lesz szükség. Damaszkuszi források szerint Izrael állítólag hajlandó lemondani az 1967-ben elfoglalt Golán-fennsíkról, amely a zsidó állam legfontosabb édesvízkészletét jelentő Kineret-tó keleti partjáig húzódik. Izrael meglenne a Golán nélkül is - mondta vasárnap Dan Haluc volt vezérkari főnök, aki a 2006-os libanoni háború után távozott posztjáról. Izrael 1981-ben annektálta a területet, ahol most 20 ezer zsidó telepes él. Egyes hírek szerint Izrael a Golánért és a békéért cserébe azt követeli Szíriától, szakítsa meg kapcsolatait Iránnal és a Hezbollah libanoni síita mozgalommal. Damaszkusz hivatalosan ezt elutasítja. A részben közvetítő Jimmy Carter volt amerikai elnök szerint már rendezték a határokat, a vízfelhasználási jogokat, a határ két oldalán biztonsági övezetek létesítését és nemzetközi békefenntartó erők telepítését.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Az Ausztriát fixírozó Magyarországnál most Románia is nagyobbat lépett előre

Az Ausztriát fixírozó Magyarországnál most Románia is nagyobbat lépett előre

Megint robbant valami Észak-Koreában

Megint robbant valami Észak-Koreában

Igazi GTI-gyilkos: 400 lóerős lett a Michelisz Norbi-féle utcai Hyundai i30 N

Igazi GTI-gyilkos: 400 lóerős lett a Michelisz Norbi-féle utcai Hyundai i30 N

Kígyók kényszerítették home office-ra Libéria elnökét

Kígyók kényszerítették home office-ra Libéria elnökét

Kapcsoljon hétfőn a Telekom hálózatán a 199-es tévécsatornára

Kapcsoljon hétfőn a Telekom hálózatán a 199-es tévécsatornára

Trianon-emlékmű: vita nélkül

Trianon-emlékmű: vita nélkül