szerző:
HVG

Január közepétől ismét vágni fognak tömött libát és kacsát a szentesi Hungerit Zrt.

Január közepétől ismét vágni fognak tömött libát és kacsát a szentesi Hungerit Zrt.-nél, de a belőlük készült termékeket külön felirattal, más színű csomagolásban árulják majd. A cég korábban azzal indokolta a tömött liba és kacsa feldolgozásának leállítását és kétszáz dolgozó elbocsátását, hogy a bécsi székhelyű Négy Mancs állatvédő szervezet bojkottot hirdetett az így gyártott ételekre. Időközben az Országgyűlés nagy többséggel elfogadta a hízott kacsából és libából készített termékek védelméről szóló ötpárti határozati javaslatot. Ebben felkéri a kormányt, kezdeményezze Brüsszelben a magyar liba- és kacsamáj közösségi oltalmának megszerzését. A Baromfi Terméktanács számításai szerint a bojkott miatt 8 milliárd forint árbevétel-kiesést szenvedett el az ágazat. Bárány László, a terméktanács elnöke a HVG-nek elmondta: az Agrármarketing Centrumtól nyert 15 millió forint felhasználásával, és mértékadó német médiaszemélyiségek megnyerésével kampányt indítanak Németországban a magyar liba- és kacsamáj népszerűsítésére.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
A világ még nem ért véget – itt az új Terminátor-film előzetese

A világ még nem ért véget – itt az új Terminátor-film előzetese

Lekapcsolták a 30 méteres buheraszerelvényt - videó

Lekapcsolták a 30 méteres buheraszerelvényt - videó

Könyvelők a NAV-nak: Elég volt a levélszemét szintű tájékoztatásból

Könyvelők a NAV-nak: Elég volt a levélszemét szintű tájékoztatásból

40 éve kipusztultak, most újra betelepítik a nipponíbiszeket Dél-Koreában

40 éve kipusztultak, most újra betelepítik a nipponíbiszeket Dél-Koreában

Fontos bejelentést tett a NASA a Hold-misszióval kapcsolatban

Fontos bejelentést tett a NASA a Hold-misszióval kapcsolatban

Péntektől házasodhatnak a melegek Tajvanon, 160-an már meg is tették

Péntektől házasodhatnak a melegek Tajvanon, 160-an már meg is tették