szerző:
HVG

Szolidaritás néven ellenzéki mozgalom alakult a hét végén Oroszországban.

Szolidaritás néven ellenzéki mozgalom alakult a hét végén Oroszországban. A Moszkva melletti Himkiben tartott alapító kongresszuson ott volt több, a novemberben létrehozott szalonellenzéki párttól, a Pravoje Gyelótól távol maradt politikus, például az Egyesült Polgári Front vezére, Garri Kaszparov volt sakkvilágbajnok, a nemrég feloszlatott Jobboldali Erők Szövetségének egykori elnöke, Borisz Nyemcov és a Jabloko liberális párt néhány vezető tagja. A hírek szerint a szervezők mobiltelefonjait folyamatos hívásokkal „valakik” hosszú órákra működésképtelenné tették, a kongresszus színhelye elé ismeretlenek egy egész birkanyájat szállítottak, a gyűlés után Kaszparov fenyegető telefonhívásokat kapott. Moszkvában betiltották a Másik Oroszország ellenzéki koalíció által múlt vasárnapra szervezett tüntetést, és résztvevői közül kilencvenet előállítottak.

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
A budapesti milliárdos büszkén pózol szuperritka új Ferrarija mellett

A budapesti milliárdos büszkén pózol szuperritka új Ferrarija mellett

Visszavonul az olimpiai bajnok gyorskorcsolya-váltó egy tagja

Visszavonul az olimpiai bajnok gyorskorcsolya-váltó egy tagja

54 sosem látott, furcsa állatfaj maradványaira bukkantak Kínában

54 sosem látott, furcsa állatfaj maradványaira bukkantak Kínában

Halálos fenyegetést kapott az új-zélandi miniszterelnök a christchurchi mészárlás nyomán

Halálos fenyegetést kapott az új-zélandi miniszterelnök a christchurchi mészárlás nyomán

"Országos vészhelyzet fenyeget a no-deal Brexit miatt"

"Országos vészhelyzet fenyeget a no-deal Brexit miatt"

Sebestyén Balázsék buckalakóknak nevezték a lomizókat

Sebestyén Balázsék buckalakóknak nevezték a lomizókat