szerző:
HVG

Az idén nem épül fel a Sávolyra tervezett Balatonring, így biztosan elmarad a gyorsasági motoros világbajnoki...

Az idén nem épül fel a Sávolyra tervezett Balatonring, így biztosan elmarad a gyorsasági motoros világbajnoki versenynaptárban idén szeptember 20-ai dátummal szereplő magyar Moto-GP futam. A halasztást a beruházó spanyol Sedesa azzal magyarázta, hogy a válság miatt nehézkesebb finanszírozót találni a kiszolgáló létesítményekkel együtt 200 millió eurósra tervezett beruházáshoz. A spanyol cég már 6 milliárd forintot költött a pályára, beleértve a sávolyi csatornahálózat kiépítését is. A verseny rendezéséért felelős Balatonring Zrt. – amely 30 százalékban az állami Magyar Turizmus Zrt., 70 százalékban pedig a spanyol Worldwide Circuit Management S.L. tulajdona – már kérte a Nemzetközi Motorsportszövetséget, hogy a Magyar Nagydíj időpontját módosítsa 2010 tavaszára. A Moto-GP futam rendezésének jogát öt évre szerezte meg a Magyar Turizmus Zrt. leánycége, a Hun-Ring Kft., amely ezért az első évben 5 millió eurós, aztán évente 5 százalékkal emelkedő díjat fizet a jogtulajdonos spanyol Dorna Sports S.L. számlájára.

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!

"Csak mondjak valami ütőset Czeglédy ellen" – megszólal egy vádalkuval megkörnyékezett vádlott

"Csak mondjak valami ütőset Czeglédy ellen" – megszólal egy vádalkuval megkörnyékezett vádlott

Brüsszel még keresi a fogást a kormánypárti médiaholdingon

Brüsszel még keresi a fogást a kormánypárti médiaholdingon

Ezen az új hídon fognak rengetegen járni Budapesttől északra

Ezen az új hídon fognak rengetegen járni Budapesttől északra

Erre számíthat egy autós, amikor gyűlnek a büntetőpontjai

Erre számíthat egy autós, amikor gyűlnek a büntetőpontjai

Gigantikus büntetést kapott az UBS bank adócsalásért és pénzmosásért

Gigantikus büntetést kapott az UBS bank adócsalásért és pénzmosásért

Brit hírszerzés: semmi nem indokolja a Huawei kizárását

Brit hírszerzés: semmi nem indokolja a Huawei kizárását