szerző:
HVG

Több mint 250 koszovói albán holttestét rejtő tömegsírra bukkantak Dél-Szerbia Koszovóval határos raskai körzetében –...

Több mint 250 koszovói albán holttestét rejtő tömegsírra bukkantak Dél-Szerbia Koszovóval határos raskai körzetében – jelentette be hétfőn Bruno Vekarics, Szerbia háborús bűnök kivizsgálásában illetékes ügyészének szóvivője. Belgrádi források szerint az 1998–1999-es összecsapások idején megölt embereket eredetileg Koszovóban temették el, s akkor vitték át a maradványokat Szerbiába, amikor a NATO légiereje kényszerítette a szerb hadsereget a kivonulásra Koszovóból. A szerb–albán harcokban több mint tízezren haltak meg, s közel kétezer ember sorsa a mai napig ismeretlen. Szerbiában eddig hat tömegsírt találtak, a legnagyobb, ahonnan hétszáz holttest került elő, a Belgrádhoz közeli Batajnicában volt. Közben az EU koszovói rendőri és bírósági missziója, az Eulex bejelentette, nem talált bizonyítékot arra, hogy egy évtizeddel ezelőtt a koszovói albánok kereskedtek volna a fogságba esett szerbek belső szerveivel. Az állítás Carla Del Pontétól, a hágai Nemzetközi Törvényszék egykori főügyészétől származik, aki távozása után megjelent könyvében azt írta, hogy több száz szerbet öltek meg a szervezett bűnözői csoportokkal együttműködő albán gerillák. A szerb főügyészség tavaly közölte, bizonyítékai vannak a szervkereskedelemre, ám azokat Belgrád nem adta át az Eulexnek.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Vétóval fenyegeti az USA az ENSZ nemi erőszak elleni javaslatát, mert abortusztámogatást olvas ki belőle

Vétóval fenyegeti az USA az ENSZ nemi erőszak elleni javaslatát, mert abortusztámogatást olvas ki belőle

A Kúria is megbüntette a TV2-t, mert csak a Fidesz aláírásairól adott hírt

A Kúria is megbüntette a TV2-t, mert csak a Fidesz aláírásairól adott hírt

Elkaszálta a Microsoft a funkciót, ami a Windows 10 nagy újdonsága lett volna

Elkaszálta a Microsoft a funkciót, ami a Windows 10 nagy újdonsága lett volna

Lehet, hogy ez már a kiégés? 10 jel, amiből most kiderítheti!

Lehet, hogy ez már a kiégés? 10 jel, amiből most kiderítheti!

Az Iszlám Állam vállalta magára a Srí Lanka-i merényleteket

Az Iszlám Állam vállalta magára a Srí Lanka-i merényleteket

Gasztroturista térdig cavában – ahol ünneplik a szőlőgyökértetűt

Gasztroturista térdig cavában – ahol ünneplik a szőlőgyökértetűt