szerző:
HVG

Hónapok óta nem épül a miskolci Ferenczy Sándor Egészségügyi Szakközépiskola új sportcsarnoka, amely a miskolci...

Hónapok óta nem épül a miskolci Ferenczy Sándor Egészségügyi Szakközépiskola új sportcsarnoka, amely a miskolci önkormányzat magántőke bevonásával kezdett egyetlen ppp-beruházása, amelyben az eredeti tervek szerint ősztől már sportolhatnának a diákok. A csarnok 650 millióból épülne meg, az önkormányzat és az állam pedig évi 60 millió forint bérleti díjat fizetne 15 éven át fele-fele arányban. A befektető, az Ifjúsági Sportcentrum Közhasznú Nonprofit Kft. vezetője, Varga Dóra szerint azért áll az építkezés, mert a finanszírozó Hypo Alpe Adria Leasing Zrt. hiányos adatszolgáltatásra hivatkozva előbb lehívta a kft számláján található pénzt, közte a beruházással kapcsolatban megnyert pályázati összeget, majd visszamenőleg felmondta a hitelt. A kft ezért csalás miatt feljelentést tett. A kormány egyelőre nem nyilatkozott arról, hogy ennek a beruházásnak a szerződését is felülvizsgálja-e, mint ahogy ezt az egyetemi ppp-fejlesztésekkel teszi. Az eredeti szerződés alapján vis maior esetében a komoly adósságot felhalmozó miskolci önkormányzatnak kell helytállnia.

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!

Megszólalt a szökött rab túsza: "Mondtam neki, hogy ne hadonásszon, mert ha lelő, nincs, aki továbbvigye"

Megszólalt a szökött rab túsza: "Mondtam neki, hogy ne hadonásszon, mert ha lelő, nincs, aki továbbvigye"

Feleséget keres Samu, a láma

Feleséget keres Samu, a láma

Videó: több mint 100 autó karambolozott egy olasz autópályán

Videó: több mint 100 autó karambolozott egy olasz autópályán

Venezuelai menekültek százait fogadta be titokban a magyar kormány

Venezuelai menekültek százait fogadta be titokban a magyar kormány

Olasz embercsempészt fogtak Ferihegyen

Olasz embercsempészt fogtak Ferihegyen

Mattolta a Juventust az Atlético, a City nagyot fordított

Mattolta a Juventust az Atlético, a City nagyot fordított