szerző:
HVG

Cáfolta az Európai Központi Bank (EKB) és a Bundesbank a Der Spiegel című hetilapban megjelent értesüléseket, hogy a frankfurti székhelyű EKB az egyes euróövezeti tagországok emelkedő államkötvényhozamának letörésére változtatna szabályain, és közvetlen beavatkozást fontolgat. A német hetilap – Mario Draghi EKB-elnök kijelentését értelmezve – arról tudósított, hogy az EKB kormányzótanácsa a szeptemberi ülésén dönt az állampapírhozamok – a német papírokéhoz viszonyított – felárának maximumáról, és e szint felett közbe akar lépni, a másodlagos piaci vásárlást pedig közvetlen jegyzésre is kiterjesztené. Az EKB 2010 májusa óta vesz korlátozott mennyiségben a másodlagos piacon államcsődközeli helyzetbe került országok – Görögország, Írország, Portugália – kötvényeiből, amit egy éve Spanyolországra és Olaszországra is kiterjesztett, ám az utóbbi 23 hétben szüneteltet. Mindeközben borzolta a kedélyeket, hogy Erkki Tuomioja finn pénzügyminiszter közölte: Helsinkinek kész forgatókönyve van az euróövezet esetleges felbomlásának kezelésére, és már számolja a veszteségeket.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
György herceg balettozni fog

György herceg balettozni fog

Meghalt David Koch, az egyik leggazdagabb ember a Földön

Meghalt David Koch, az egyik leggazdagabb ember a Földön

A tátrai hegyimentők szerint "nagyon valószínű", hogy a másik barlangász sem él már

A tátrai hegyimentők szerint "nagyon valószínű", hogy a másik barlangász sem él már

A felsőoktatás átalakítása minisztériumi személycseréket is hoz

A felsőoktatás átalakítása minisztériumi személycseréket is hoz

Törvénymódosítás nélkül egyesével kell átadni Palkovicsnak az egyetemeket

Törvénymódosítás nélkül egyesével kell átadni Palkovicsnak az egyetemeket

Így előzhetjük meg, hogy a gyerekeinket bántsák a neten

Így előzhetjük meg, hogy a gyerekeinket bántsák a neten