szerző:
HVG

Újabb negyed századponttal, 5,5 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa. Ez tavaly augusztus óta a hatodik monetáris könnyítés, melyek kizárólag a tanács 4:3 arányú kormánypárti többsége, illetve a négy tagot delegáló Orbán-kabinet akaratát tükrözik. A legutóbbi döntésnél nagyobb súllyal esett latba az az érv, hogy a belföldi kereslet továbbra is visszafogott maradhat. A gazdasági kilátások bizonytalansága, a továbbra is szigorú hitelfeltételek és az export vártnál kisebb bővülése miatt a lakossági fogyasztás és a vállalati beruházások legfeljebb mérsékelten nőhetnek, emiatt kevésbé gerjeszthetik az inflációt, minthogy a forint az euróval szemben az utóbbi hónapban több mint 5 százalékot gyengülve hétfőn átmenetileg a 300-as szintet is áttörte. Rövid távon ugyan a pénzromlást fékezheti a jövedékiadó-emelés elhalasztása és a 10 százalékos év eleji energiaár-csökkentés, középtávon azonban kockázatot jelenthet, ha a vállalatok a kormányzati intézkedések miatt emelkedő termelési költségeket beépítik áraikba.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Helyben kifizette a pénzügyőröknek a 2,8 milliós bírságot egy cigicsempész

Helyben kifizette a pénzügyőröknek a 2,8 milliós bírságot egy cigicsempész

Több nagyobb dugó is van az M1-esen

Több nagyobb dugó is van az M1-esen

Ketten meghaltak egy közlekedési balesetben Budapesten

Ketten meghaltak egy közlekedési balesetben Budapesten

Meghalt Boda-Szász Kriszta színművész

Meghalt Boda-Szász Kriszta színművész

Nincs türelmi idő, büntetik a parlagfűirtást elmulasztókat

Nincs türelmi idő, büntetik a parlagfűirtást elmulasztókat

Szándékosan gázoltak el két izraeli fiatalt Ciszjordániában

Szándékosan gázoltak el két izraeli fiatalt Ciszjordániában