szerző:
HVG

San Franciscóban, egy közkönyvtárban vették őrizetbe a múlt héten az amerikai Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) ügynökei a 29 éves, vegyészmérnök végzettségű Ross Ulbrichtot, akit azzal gyanúsítanak, hogy a Selyemút (Silk Road) elnevezésű illegális online piacot működtette. A vádirat szerint a portálon keresztül névtelenségbe burkolózó felhasználók adtak és vettek törvénytelen dolgokat, főképp kábítószert és hamisított személyi okmányokat. Az FBI nem árulta el, hogyan törték át az anonimitást nyújtó, a kínai internetcenzúra kikerülésére is alkalmazott Tor kliensszoftvert. A Selyemút fórumain A herceg menyasszonya című regényben szereplő Dread Pirate Roberts nevét használó Ulbricht ártatlannak vallotta magát a kábítószer-kereskedelem, számítógépes bűncselekmény és pénzmosás vádpontokban. Az online feketepiacon a hosszú kódsorozatból álló algoritmusban megtestesülő bitcoin (BTC) digitális pénzzel fizettek, amelyet az eladók a BTC-tőzsdén váltottak át valódira. A vádirat szerint a most bezárt Selyemút forgalma a 2011-es indulása óta 9,5 millió bitcoin, nagyjából 1,2 milliárd dollár volt, a szerény körülmények között élő Ulbricht virtuális pénztárcájában a letartóztatásakor 3,6 millió dollárnak megfelelő BTC-t foglaltak le.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
A nyári húsvét még a Brexitet is enyhíti

A nyári húsvét még a Brexitet is enyhíti

Berobbant egy flakon egy tuzséri ház udvarán: két gyerek súlyosan megsérült

Berobbant egy flakon egy tuzséri ház udvarán: két gyerek súlyosan megsérült

Snétberger Ferenc tanítványai most megmutatják, mit tudnak

Snétberger Ferenc tanítványai most megmutatják, mit tudnak

A Mueller-jelentés után zuhan Trump népszerűsége

A Mueller-jelentés után zuhan Trump népszerűsége

A történészektől bírálatot, az államtól 350 millió forintot kapnak a Turán-kutatók

A történészektől bírálatot, az államtól 350 millió forintot kapnak a Turán-kutatók

A magyar írók harmada online egyáltalán nem kommunikál a rajongókkal

A magyar írók harmada online egyáltalán nem kommunikál a rajongókkal