szerző:
HVG

Április utolsó két napján 7,85 millió Microsoft-részvényt értékesített az 58 éves Bill Gates, amiből bruttó 317,5 millió dollárra tett szert, és a tranzakció nyomán a szoftvercég 1975-ös alapítása óta első ízben már nem ő a legnagyobb egyéni tulajdonos. Gatesnek 330,1 millió papírja maradt, míg egyetemi barátjának, a Microsoftot 2000 januárjától 2014 februárjáig irányító Steve Ballmernek 333,3 milliója van. Náluk nagyobb részesedéssel a redmondi székhelyű vállalatban csak a BlackRock, a Capital Group és a Vanguard Group befektetési társaságok rendelkeznek. Gates, aki a Microsoft 1986-os tőzsdei bevezetésekor még a részvények 49 százalékát birtokolta, már hosszabb ideje negyedévente 20 millió darab részvényt ad el, hogy a pénzt a róla és feleségéről elnevezett alapítványba vigye át, amelyen keresztül eddig 28 milliárd dollárt osztott szét világszerte jótékony célokra. Ennek ellenére 77 milliárd dolláros vagyonával a Forbes amerikai gazdasági magazin listáján továbbra is ő a világ leggazdagabb embere. Alapítótársa és gyerekkori barátja, Paul Allen már korábban túladott Microsoft-részvényein.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Megkerülte a Napot a Tesla autója

Megkerülte a Napot a Tesla autója

Dave Grohl és Rick Astley meglepetésbulit tartottak egy londoni klubban

Dave Grohl és Rick Astley meglepetésbulit tartottak egy londoni klubban

Egyszer használatos védőruhában lehet csak dolgozni a Notre Dame területén

Egyszer használatos védőruhában lehet csak dolgozni a Notre Dame területén

A Bakáts téren rabolt és verekedett, keresi a rendőrség

A Bakáts téren rabolt és verekedett, keresi a rendőrség

Halálos gombás fertőzések kísérhetik a globális felmelegedést

Halálos gombás fertőzések kísérhetik a globális felmelegedést

Nem aprózta el: ürgére vadászott összesen 47 csapdával egy férfi

Nem aprózta el: ürgére vadászott összesen 47 csapdával egy férfi