szerző:
HVG

Írországhoz hasonlóan Portugália is elővigyázatossági hitel nélkül tér vissza a pénzpiacokra a három évre szóló EU–IMF-mentőcsomag lezárultával. A jobbközép kormány döntéséről Pedro Passos Coelho kormányfő elmondta: miután a finanszírozási program május 17-én befejeződik, országának már nem kell a külföldi hitelezőkkel elszámolnia. Az előző balközép kormány 2011 áprilisában, az eurózónában – Görög- és Írország után – harmadikként fordult segítségért az EU-hoz, hogy elkerülje az államcsődöt. Lisszabon számára 78 milliárd eurós hitelkeretet hagytak jóvá, amelyből az utolsó, 2,6 milliárd eurós részletet a minap hívhatta le, miután az EU–IMF–EKB-trojka szerint teljesítette a feltételeket. A három éven át tartó megszorítások nyomán a költségvetési hiány a felére, a GDP 4,6 százalékára mérséklődött, a recessziónak várhatóan az idén vége szakad, ám a kormány által előrejelzett 1,2 százalékos növekedés még a harmada sincs annak, amennyivel a gazdaság a három év alatt összességében zsugorodott.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
A nap cukisága: tolvaj mosómedve szorult egy csokiautomatába

A nap cukisága: tolvaj mosómedve szorult egy csokiautomatába

Orbán Viktor is alig talál szavakat arra, amit az alkotmányos jogállammal művel

Orbán Viktor is alig talál szavakat arra, amit az alkotmányos jogállammal művel

Csoda robotvécéje lett Szegednek, csak időnként kinyílik

Csoda robotvécéje lett Szegednek, csak időnként kinyílik

Gulyás Gergely: „Az MSZP már nincs a pályán”

Gulyás Gergely: „Az MSZP már nincs a pályán”

Napóleonnal dinasztikus álmai is buktak, de nélküle sok országban mások uralkodnának

Napóleonnal dinasztikus álmai is buktak, de nélküle sok országban mások uralkodnának

Eddig nulla bankautomata volt Hortobágyon, most kettőt is felszereltek

Eddig nulla bankautomata volt Hortobágyon, most kettőt is felszereltek