szerző:
HVG

Feloldották a Belarusz elleni gazdasági és politikai szankciók többségét az EU külügyminiszterei. Bár továbbra is aggódnak a politikai elnyomás és az emberi jogok megsértése miatt, hozzájárultak ahhoz, hogy véget vessenek a minszki vezetőket sújtó vagyon- és számlazárlatnak, illetve utazási tilalomnak. Ugyancsak feloldották a három védelmi cégre vonatkozó zárlatot, így az EU-országok vállalatai helyreállíthatják kapcsolataikat a Beltech Holdinggal, a Beltechexporttal és a Spetspriborservice-szel. Már csak a Belarusz elleni fegyverszállítási embargó maradt érvényben, valamint továbbra sem utazhat be az unió területére az a négy biztonsági ember, akik Brüsszel szerint az ezredfordulón részt vettek négy ellenzéki politikus eltüntetésében. Az EU azért döntött előbb a szankciók felfüggesztése, majd eltörlése mellett, mert a legutóbbi, 2015 őszén tartott választásokat már nem kísérték annyira súlyos csalások és erőszakos akciók, mint a korábbiakat. Brüsszel 2004-ben hozta meg az első büntetőintézkedéseket Alekszandr Lukasenko államfő rendszere ellen.

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
Több ezer választópolgár tűnt el Csepelről

Több ezer választópolgár tűnt el Csepelről

Jéger Zsombor: Mindig van nálam egy-két csikk

Jéger Zsombor: Mindig van nálam egy-két csikk

Alaposan átalakul a közlekedés Budapesten – így pótolják délen a 3-as metrót

Alaposan átalakul a közlekedés Budapesten – így pótolják délen a 3-as metrót

Utrechti lövöldözés: török születésű férfit keres a rendőrség

Utrechti lövöldözés: török születésű férfit keres a rendőrség

Eltűnt 14 éves fiút keresnek Bács-Kiskun megyében

Eltűnt 14 éves fiút keresnek Bács-Kiskun megyében

Ismered a „csúcsidődet”? Ha akkor dolgozol, sokkal produktívabb lehetsz!

Ismered a „csúcsidődet”? Ha akkor dolgozol, sokkal produktívabb lehetsz!