Isten hatalmas!, "Halál Amerikára!" kiáltásokkal üdvözölték a teheráni parlamentben az új házelnök, Ali Laridzsani megválasztását a múlt héten. Laridzsani ugyanis azzal kezdte ténykedését, hogy hamisnak nevezte a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA) minapi jelentését az iráni nukleáris programról, és kilátásba helyezte az együttműködés korlátozását.

Harcias bemutatkozása kissé meglepő, tavaly ugyanis azért mondott le Irán nukleáris főtárgyalói posztjáról, mert nem értett egyet az ultrakonzervatív Mahmúd Ahmadinedzsád elnök Nyugat-ellenes kirohanásaival és az atomprogramról folyó tárgyalások szabotálásával. A jelek szerint Laridzsanitól az atomkérdésben inkább stílusváltás, semmint békülékenyebb stratégia várható, ami hosszú távon meghatározhatja Irán és a Nyugat viszonyát. Az új házelnök ugyanis a mérsékelt konzervatívok fő reménysége a jövő évi elnökválasztáson, ahol a gazdaságpolitikája miatt egyre népszerűtlenebb Ahmadinedzsádnak mind kevesebb esélyt adnak.

Az 50 éves Laridzsani politikai pedigréje mindenesetre hibátlan. Az iraki Nedzsefben, a síiták egyik legszentebb városában született, családjának több tagja is különböző konzervatív intézmények vezetője. Apja és apósa is ajatollah, az utóbbi ráadásul az 1979-es iszlamista forradalom atyjának, Ruhollah Khomeininek a bizalmasa volt. Laridzsani a Teheráni Egyetem nyugati filozófia szakán szerzett doktori fokozatot, és több könyvet is írt Immanuel Kant német filozófusról. Bár számítástechnikai és matematikai tanulmányokat is folytatott, apósa rábeszélésére a tudomány helyett a politikát választotta. Első érdemeit a Forradalmi Gárda parancsnokaként szerezte, az 1990-es évek elején kulturális miniszterként, 1994-2004 között pedig az állami rádió és televízió elnökeként őrködött a teokratikus állam vallási értékei felett. Igyekezett korlátozni az idegen kulturális befolyást, visszaszorítva például a külföldi filmek és műsorok vetítését. Tévéelnöksége alatt reformer politikusok és egyetemisták rendszeresen tanúsítottak megbánást "bűneikért" a képernyőn, a vezeklők később azt állították, erőszak hatására. Laridzsani médiája még Mohamed Khatami reformista elnök nyilatkozatait is cenzúrázta. Ali Khamenei vallási vezető beválasztotta a nagy hatalmú nemzetbiztonsági tanácsba, amelynek vezetőjeként 2005-2007-ben ő tárgyalt a Nyugattal a nukleáris ügyekről, és Khamenei biztonsági tanácsadója maradt. A legutóbbi, 2005-os elnökválasztáson a voksok közel 6 százalékával csak negyedik lett, de jövőre újra ringbe száll.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Épségben előkerült a hétvégén eltűnt apa és lánya

Épségben előkerült a hétvégén eltűnt apa és lánya

Több mint 2 millió wifijelszó került ki a netre – lehet, hogy az öné is

Több mint 2 millió wifijelszó került ki a netre – lehet, hogy az öné is

Elromlott a telefonja? Nehogy kidobja, ilyen menő "képet" is készíthet belőle

Elromlott a telefonja? Nehogy kidobja, ilyen menő "képet" is készíthet belőle

Nagy bejelentésre készül a 25. James Bond-film stábja

Nagy bejelentésre készül a 25. James Bond-film stábja

A Nürburgringen faragják még a frissített Honda Civic Type R-t

A Nürburgringen faragják még a frissített Honda Civic Type R-t

Putyin orosz hibrid luxuslimuzinja ledobta a tetejét – videó

Putyin orosz hibrid luxuslimuzinja ledobta a tetejét – videó