Naplót vezet mindennapjairól Saúl Mofaz izraeli kormányfőhelyettes, s biztos benne, hogy memoárjából egyszer még történelmi jelentőségű sikerkönyv lesz. Könnyen lehet, hogy a napló hamarosan újabb fejezettel folytatódik: ha Mofaz győz a kormányt vezető Kadima párt szeptemberi vezetőválasztásán, a távozó Ehud Olmert miniszterelnök helyébe léphet.

Mofaz egyidős az 1948-ban létrejött Izrael állammal, s a keleti iszlám országokból érkezett bevándorlók, a mizrahik közé tartozik. Teheránban született, szülei a perzsa állam egykori patinás fővárosából, Iszfahánból származnak. Családjával együtt 9 évesen vándorolt Izraelbe, ahol fényes katonai karriert futott be. Miután 18 évesen besorozták, egy évre rá ejtőernyősként harcolt az 1967-es arab-izraeli háborúban. Üzleti diplomájának megszerzése után az 1973-as háborúban már ejtőernyős elitegységet vezetett, majd részt vett az ugandai Entebbében 1976-ban végrehajtott túszszabadító akcióban. Libanon 1982-es inváziójában gyalogos zászlóaljat irányított, húsz évvel később pedig vezérkari főnökként felügyelte az egyoldalú kivonulást. A jelenlegi ellenzék vezére, Benjamin Netanjahu 1998-ban nevezte ki a hadsereg élére, ahol az 1993-ban indult oslói békefolyamat kudarcát látva már 1999-ben megkezdte a felkészítést a gerilla-hadviselésre.

A 2000-ben kitört második palesztin felkeléssel, az intifádával szembeni kíméletlen fellépése Izraelben támogatást, külföldön - a túlzott erő használata miatt - bírálatot váltott ki. A vitatott műveletek közé tartozik a 2002-es dzseníni tisztogató akció, a néhai Jasszer Arafat palesztin vezető rámalláhi főhadiszállásának lerombolása, az egytonnás bombák gázai bevetése. Az Ariel Saron kormányában 2002-től védelmi miniszterként szolgáló Mofaz nevéhez fűződnek a célzott likvidálások, az öngyilkos merénylők házainak lerombolása, a szélsőséges csoportokkal szembeni kérlelhetetlen fellépés. Egyesek szerint még Saronnál is héjább: egy bekapcsolva felejtett mikrofon előtt Arafat likvidálását javasolta főnökének.

Katonaként gyakorta odamondogatott a politikusoknak, politikusként azonban nehezen találja a helyét. Nem csatlakozott rögtön a Saron által 2005-ben létrehozott centrista Kadimához, maradt a jobboldali Likudban, hogy megszerezze a pártelnöki posztot. Később mégis meggondolta magát, és követte Saront. A nős, négygyermekes Mofazt elszánt nacionalistának tartják, az utóbbi hónapokban többször is figyelmeztetett az iráni nukleáris fenyegetésre, és nem zárja ki a katonai fellépést sem. Meglepte viszont a közvéleményt, amikor 2003-ban az izraeli rádió fárszi nyelvű műsorában élőben válaszolt az iráni hallgatók kérdéseire.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Horn Gábor: Lábhoz

Horn Gábor: Lábhoz

Második meccsét is megnyerte a DVSC

Második meccsét is megnyerte a DVSC

Nekimegy az Instagram a kamu posztoknak, a felhasználók segítségét kérik hozzá

Nekimegy az Instagram a kamu posztoknak, a felhasználók segítségét kérik hozzá

Csak így történhetett a vasfüggöny átvágása - drMáriás megmutatja

Csak így történhetett a vasfüggöny átvágása - drMáriás megmutatja

Benzinkutat tarolt le egy autós az M3-ason – fotók a helyszínről

Benzinkutat tarolt le egy autós az M3-ason – fotók a helyszínről

Szinte hihetetlen értéket, közel 35 fokot mértek az északi sarkkörnél

Szinte hihetetlen értéket, közel 35 fokot mértek az északi sarkkörnél