szerző:
HVG

Nagy túlélő, de nem politikai értelemben: Nigel Farage-t, a Nagy-Britanniában az euroszkepticizmus növekedésével egyre erősödő Brit Függetlenségi Párt (UKIP) 49 éves elnökét háromszor legyintette meg a halál szele. Fiatalon hererákot diagnosztizáltak nála, majd alighogy kigyógyult a betegségből, 20 évesen autóbalesetet szenvedett, és csak a szerencséjének köszönhette, hogy kisebb sérülésekkel megúszta. Három éve pedig, bár több bordája eltört és a feje is vérzett, a saját lábán kászálódott ki a helikopteréből, amely a közép-angliai választókörzetébe tartva lezuhant.

A baleset sem keltett együttérzést iránta, Farage 2010-ben hatodszori próbálkozásra sem szerzett mandátumot a londoni parlamentben. Az Európai Parlamentben (EP) viszont 1999 óta bent van (oda pártlistákra szavaznak, a brit törvényhozásba viszont csak egyéni választókerületben győzve lehet bekerülni). Farage abban bízik, hogy a UKIP 2015-ben képviselethez jut a brit parlamentben. A minapi angliai időközi és helyhatósági választáson pártja története legjobb eredményét elérve a szavazatok negyedét szerezte meg, egyik jelöltje pedig megelőzte konzervatív riválisát, és egy munkáspárti politikus mögött a második helyen végzett.

A politikai elit által szélsőségesnek, bevándorlóellenesnek, rasszistának bélyegzett UKIP erejét kezdik komolyan venni. Legalábbis erre utal, hogy egy hónapja Rupert Murdoch befolyásos médiacézár vacsorameghívást küldött Farage-nak, aki szókimondó, bárdolatlan módján kifejtette: politikája túllépett a konzervatívokén. Gazdasági kérdésekben radikális libertariánusnak vallja magát, rajong Margaret Thatcherért, akinek követőjeként a korlátlan szabadpiac, a minél kisebb állam híve. Nem támogatja az egykulcsos adózást, de szerinte két jövedelemadó-sáv elegendő, és nem kell büntetni a gazdagokat azért, mert jól élnek. Ellenzi a melegek torykat is megosztó házasságának legalizálását, bár elismeri jogukat az élettársi kapcsolathoz. A láncdohányos Farage enyhítene a dohányzási tilalmon, a pubokban, éttermekben külön helyiséget jelölne ki a füstölni akaróknak.

Visszautasítja, hogy Európa-ellenes lenne. „Szó sincs arról, hogy Szodoma és Gomora Calais-nál kezdődne” – bizonygatja, hogy kizárólag az EU-val, a tagállamok szuverenitását korlátozó brüsszeli intézménnyel szemben vannak fenntartásai. EP-képviselőként rendszeresen ostorozza a brüsszeli vezetőket: Herman Van Rompuyt az Európai Tanács elnökévé választásakor szürke banktisztviselőnek nevezte, akibe szerinte annyi karizma szorult, mint egy felmosórongyba. Szenvedélyesen kutatja a kontinens történelmét, szabadidejében sorra járja a két világháború csatáinak helyszíneit. A második felesége német, 7 és 12 éves lánya kétnyelvű. Első házasságából született két fia felnőtt, egyikük könyvelő, a másik bróker. Pártjának 13 fős csapata az EP-ben az euroszkeptikusok egyik, Szabadság és Demokrácia Európája nevű frakcióját erősíti, ahová az olasz Északi Liga, az Igaz Finnek és az osztrák Szabadságpárt is tartozik. Strasbourgi irodájának ajtaján a 007-es szám szerepel, a fiktív brit szuperkém, James Bond azonosítója.

Politikai pályáját az 1990-es évek elején a konzervatív pártban, John Major kormányfősége idején kezdte. A torykkal hamar szakított, mert nem tudta elfogadni, hogy Thatcher utódjaként Major aláírta a föderális Európa alapjait megteremtő 1992-es maastrichti szerződést. 1993-ban a legfontosabb céljának Nagy-Britannia EU-ból való kilépését tekintő UKIP alapítója volt. 2006-ban lett a párt elnöke, 2009-ben lemondott, hogy brit képviselői mandátumért küzdjön, a kudarcot követően visszatért a UKIP élére. A politika kedvéért szépen induló üzleti karrierjét is feladta. Az érettségi után nem egyetemre ment, hanem apját követve nyersanyagpiaci bróker lett a londoni Cityben. Noha apja felelőtlenül élt, keményen ivott, és – fia ötéves korában – a családját is elhagyta, Farage felnézett rá, és tőle tanulta, hogy „egy férfinak adnia kell magára”. Amióta brókerként meggazdagodott, London méregdrága arisztokrata szabóságaiban készítteti öltönyeit, amelyekhez lila színű, sárga mintájú zoknit visel. Apja példáját követi abban is, hogy nem veti meg a sört és a vörösbort, kikapcsolódásként pedig krikettezik, és imádja a tévés vígjátéksorozatokat.

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!
Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!
Hogyan ne betegedjünk le stresszes időszak után?

Hogyan ne betegedjünk le stresszes időszak után?

Úgy összeverte zárkatársát egy elítélt Szegeden, hogy most vádat emelnek ellene

Úgy összeverte zárkatársát egy elítélt Szegeden, hogy most vádat emelnek ellene

Késsel támadt az emberekre egy elmeháborodott férfi Kínában

Késsel támadt az emberekre egy elmeháborodott férfi Kínában

Az orgyilkosság, amely egész Szlovákiát megváltoztatta

Az orgyilkosság, amely egész Szlovákiát megváltoztatta

Megemelte a dolgozók fizetését a Budapest Airport

Megemelte a dolgozók fizetését a Budapest Airport

Minden századik nőt érint a korai klimax

Minden századik nőt érint a korai klimax