szerző:
HVG

Majd vele hozatja mindenki a kávét az európai külügyminiszterek legközelebbi tanácskozásán” – szellemeskedett a bécsi Kronen Zeitung egyik olvasója a napilapnak írott levelében az osztrák diplomácia frissen kinevezett vezetőjének, Sebastian Kurznak a fiatalságán. „Bébi miniszter”, „tapasztalatlan kezdő” – élcelődött a nemzetközi sajtó is az új külügyér 27 éves életkorán. Még a német Süddeutsche Zeitung volt a legmegengedőbb, amikor azt írta: „egészen csinos fiú”.

Az 1986-ban született bécsi fiatalember – mérnök apa és tanár anya egyetlen gyermeke – pedig máris meghökkentően komoly karriert tudhat maga mögött. Kitüntetéssel érettségizett Bécs Meidling kerületének egyik gimnáziumában, majd rögvest beiratkozott a berlini Humboldt Egyetem jogi karára. Ottani tanulmányait azonban mindmáig nem fejezte be, politikai elfoglaltságai miatt szünetelteti. Kurz ugyanis már 15 évesen belépett a Kereszténydemokrata Néppárt (ÖVP) kerületi ifjúsági részlegébe, onnan a bécsi, majd az országos szervezet első embere lett. Még fővárosi ifjú pártfőnökként egy választási kampányban kifundált egy szlogent – „fekete az ÖVP színe, érzékivé tesz” –, amit bírálói mindmáig ízléstelennek tartanak. De aztán óvatosabb és megfontoltabb lett, többet hallgatott a párt öregjeire, csak néha szólalt meg, de akkor látszott, hogy értelmes és remekül forog a nyelve. Egy, a párt királycsinálójának tartott alsó-ausztriai tartományi miniszterelnök, Erwin Pröll figyelmét egy ismerőse hívta fel rá, ő pedig beajánlotta az ÖVP vezetőjének, felfedezettjének és földijének, Michael Spindeleggernek.

A pártkörökben Spindinek nevezett alkancellár – s most már pénzügyminiszter – 2011-ben általános megdöbbenésre integrációs államtitkárt faragott az ifjú titánból, feladatául szabta az Ausztriában letelepedett külföldiek beilleszkedési gondjainak megoldását, de a menekültkérdés központi ügyintézését is. Kurz nem csinált csodát, de remekül adminisztrálta magát, kitűnő érzékkel tárgyalt civil szervezetekkel, és a „külföldiek” témáját sikerült elcsennie a szélsőjobboldali Szabadság Párttól és a baloldali zöldektől. A nevéhez fűződik annak előírása, hogy a bevándorlók gyerekeinek németül kell tudniuk, mire iskolába mennek, és ingyenes nyelvtanfolyamokat szervezett muszlim vallási vezetők számára. Remekül festett rendszerint barna öltönyében, nyakkendő nélküli, kigombolt fehér ingében. Szerény maradt, nem használt hivatali autót, többet járt biciklivel vagy utazott metrón, mint a belügyminisztérium által kirendelt taxin. Közgazdaságtant oktató barátnőjével él 60 négyzetméteres saját lakásában, és azt vallja: „ma is az vagyok, aki két éve, akkor sem voltam ostoba, s most sem érzem magam zseninek”.

A miniszteri bársonyszék valóban nem csupán a tehetsége folytán jutott az angolul és franciául is tudó ifjúnak, közrejátszott, hogy elődje és mentora, Spindelegger nem kedvelte a külügyi munkát, és úgy vélte, úgyis minden az EU-ban dől el. De a nagyvonalú, könnyed Kurz népszerű is, az úgynevezett névre szóló voksolás révén tavaly ősszel több szavazattal lett parlamenti képviselő, mint a szociáldemokraták vagy a néppárt elnöke. Ezért, bár pártja reménységeként emlegetik, vigyáznia kell, nehogy túl gyorsan jótevője fejére nőjön.

Kurz igyekszik ifjonti energiával a régi fényére emelni az osztrák külpolitikát, s vinni a szintén a tárcájához csatolt integrációs ügyeket. Dolgozik azon, hogy az osztrákok kedvezőbb színben lássák az EU-t, Bécs külpolitikájának középpontjába a Nyugat-Balkánt helyezné – első hivatalos útja is az új uniós tag Horvátországba vezetett –, és a minisztériumot a külföldön tartózkodó osztrákok szolgálatába állítaná. A menekültek sokkal macerásabb ügyét viszont előző munkahelyén, a belügyminisztériumban „felejtette”. De nem csupán a kellemetlen feladatoktól, hanem a túlságosan részletekbe menő tárgyalásoktól is igyekszik megkímélni magát. Viszont Európa legifjabb külügyminisztere – akinek már 250 interjúfelkérése van – diplomataként tud megbocsátani, így kerülhetett rá a tárcavezetőt külföldi útjára elkísérő sajtómunkások listájára a magyar származású sztárújságíró, Claus Pandi, aki 2011-ben még pr-gegnek minősítette Kurz kinevezését az államtitkári posztra.

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
És akkor az osztrák rendőr felébresztette a magyar vendégmunkást

És akkor az osztrák rendőr felébresztette a magyar vendégmunkást

Alaposan átalakul a közlekedés Budapesten – így pótolják délen a 3-as metrót

Alaposan átalakul a közlekedés Budapesten – így pótolják délen a 3-as metrót

40 ezer forintért törte ki a fogát

40 ezer forintért törte ki a fogát

Megint nem volt telitalálat a hatos lottón

Megint nem volt telitalálat a hatos lottón

Videó: Rohamrendőrök vittek el tüntetőket a szerb köztévé épületéből

Videó: Rohamrendőrök vittek el tüntetőket a szerb köztévé épületéből

Sikerült a csúcsdöntés: egymillió fölött a Youtube-on a Pamkutya

Sikerült a csúcsdöntés: egymillió fölött a Youtube-on a Pamkutya