szerző:
HVG

Kiválónak tartják szakmai felkészültségét, mégis közel 150 tekintélyes francia közgazdász a Le Monde napilap hasábjain közölt nyílt levelében arra szólította fel François Hollande szocialista államfőt, hogy bírálja felül elhatározását, és ne François Villeroy de Galhau-t, az egyik legnagyobb francia pénzintézet, a BNP Paribas korábbi ügyvezető igazgatóját javasolja új jegybankelnöknek. A központi bank éléről mandátumának lejártával, október végén távozik a posztot 12 éve betöltő Christian Noyer. A neves, főként baloldali kötődésű közgazdászok – köztük Thomas Piketty, a Tőke a XXI. században című kötetével világhírt szerzett egyenlőtlenségkutató – összeférhetetlennek tartják, hogy az 56 éves topmenedzser, aki májusban még az üzleti szférában, ráadásul pénzügyi területen dolgozott, a francia monetáris politikát meghatározó intézmény élére kerüljön. Persze támogatója is akadt: három korábbi francia jegybankelnök, Michel Camdessus, Jacques de Larosiere, valamint Jean-Claude Trichet.

Pedig Hollande – akinek előterjesztése alapján a nemzetgyűlés és a szenátus együttes ülésen dönt a jelöltről – az üzleti szférából érkező kinevezettel csak követné a több más országban elfogadott gyakorlatot. Jelenleg két olyan közgazdász is vezet jegybankot, aki korábban a Goldman Sachs amerikai brókerháznál dolgozott: a kanadai Mark Carney a Bank of England, az olasz Mario Draghi pedig a frankfurti Európai Központi Bank élén áll. Utóbbi kormányzótanácsában megválasztása esetén Villeroy de Galhau átvenné Noyer helyét.

A hithű katolikus, nős, ötgyermekes Villeroy de Galhau az államigazgatásban kezdte pályafutását. Közel két évtizedet töltött el különféle minisztériumi, kormányzati posztokon, s csak 2003-ban igazolt át a magánszektorba. A mindig is a baloldalhoz húzó, ezért barátai által előszeretettel baloldali katolikusnak titulált Villeroy de Galhau a nagy múltú porcelánkészítő dinasztia tagja. A burkolólapjairól is ismert, mettlachi székhelyű Villeroy & Boch őseként a Lotaringia jelenleg Franciaországhoz tartozó részéből származó Bochok és a németországi Saar-vidéki Villeroy-k fazekascsaládjai 1836-ban egyesítették porcelánmanufaktúrájukat. A leendő francia jegybankelnök az étkészleteket, dísztárgyakat és fürdőszoba-felszereléseket is készítő, mintegy 800 millió eurós forgalmú vállalkozás felügyelőbizottságának is tagja. A nyugodt, megfontolt üzletember Strasbourgban született, anyanyelvi szinten beszél németül, és családja nagy része generációk óta a határ túloldalán, a Saar folyóhoz közeli Wallerfangen kisvárosban, manufaktúrájuk egykori székhelyén él.

Villeroy de Galhau kiváló neveltetésben részesült, amiből következett a tipikus francia elitkarrier. A nagy presztízsű párizsi katolikus magániskola, az 1894-ben alapított Lycée Saint-Louis de Gonzague elvégzését követően egy másik patinás oktatási intézményben, az École Polytechnique műegyetemen folytatta, majd az École Nationale d'Administration (ENA) közigazgatási elitképzőt is elvégezte. Enarque-osként – ahogy a francia zsargonban az ENA-ról kikerülteket, a politikában, az államigazgatásban magasra jutottakat nevezik – a nyolcvanas évek közepén a számvevőszéknél kezdte pályafutását. Aztán Pierre Bérégovoy pénzügyminiszter, majd kormányfő vette a szárnyai alá. Villeroy de Galhau európai ügyekben adott tanácsokat a szocialista politikusnak, majd Franciaország brüsszeli állandó képviseletén pénzügyi tanácsadóként dolgozott.

Brüsszelből 1997-ben tért vissza, az akkor hatalomra került szocialista Lionel Jospin pénzügyminisztere, Dominique Strauss-Kahn nevezte ki kabinetfőnökének, majd a tárcánál az adózási részleg igazgatója lett. Onnan igazolt aztán át 2003-ban a magánszektorba, egyenesen a BNP Paribas-csoporthoz tartozó, fogyasztási hitelezéssel foglalkozó Cetelem vezérigazgatói székébe. A mostani szocialista kormány gazdasági minisztere, Emmanuel Macron májusban kérte fel, hogy dolgozzon ki programot a külföldi befektetések ösztönzésére. A franciák egyébként bankárként ismerték meg, rendszeresen fellépett a tévében, megszólalt a rádióban, elmondta véleményét pénzügyi kérdésekről, európai ügyekről, a német–francia gazdasági kapcsolatokról.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Sodrófával ütlegelte testszerte

Sodrófával ütlegelte testszerte

A Magyar Iszlám Jogvédő Egyesület elítéli az "aljas" Srí Lanka-i terrortámadást

A Magyar Iszlám Jogvédő Egyesület elítéli az "aljas" Srí Lanka-i terrortámadást

Szijjártó: vészhelyzeti telefont létesítettek a Srí Lankán tartózkodó magyaroknak

Szijjártó: vészhelyzeti telefont létesítettek a Srí Lankán tartózkodó magyaroknak

Kegyetlen előzetest kapott a Trónok harca 3. része

Kegyetlen előzetest kapott a Trónok harca 3. része

Melyik amerikai elnököt látták a Káma Szútrával a kezében?

Melyik amerikai elnököt látták a Káma Szútrával a kezében?

Elutasították a fegyverrel szökő eltélt panaszát

Elutasították a fegyverrel szökő eltélt panaszát