A jegybank inflációs kockázatot lát az önkormányzati hatáskörben megállapított árakban. Ezek csökkenése aligha remélhető, a közszolgáltató cégek gazdálkodása viszont átláthatóbbá tehető - legalábbis elvileg.

HVG
A vízdíj elérte azt a mértéket, hogy ez már politikai kérdés - közölte a Fidesz képviselője, Gelb Miklós a komlói közgyűlés decemberi ülésén, és igyekezett lesöpörni minden olyan érvet, amely alátámasztotta volna a szocialisták által javasolt 15 százalékos tarifaemelést. Az ellenzéki képviselőt az sem hatotta meg, hogy 2007-ben egyetlen körzetben 27 csőtörés fordult elő, ám a díjemelés nélkül nemhogy az 50 éves hálózat felújítására nem futja a Komló-Víz Kft. bevételeiből, még annak működtetéséhez is hitelt kell felvenni.

Az indulatos szóváltás közepette egy szempont végül mégiscsak egységbe kovácsolta a komlói képviselő-testület jobb- és balszárnyát: történetesen az, hogy célszerű az állami költségvetéshez fordulni támogatásért. Ha ugyanis a Komló-Víz nem egységes díjat állapít meg a hozzá tartozó 25 település részére, akkor azok, amelyek területén - például a földrajzi fekvés miatt - fajlagosan nagyok a költségek, megpályázhatják a szubvenciót, és akkor a komlóiak is kevesebbet fizetnek. Az állam ugyanis évente 4-5 milliárd forintot költ azoknak a településeknek a megsegítésére, ahol a vízszolgáltatás valamilyen sajátos okból egy meghatározott küszöbértéknél nagyobb költséget igényel. E tény ismeretében a közgyűlés tízperces szünet elrendelése után egyhangúan megszavazta a településenkénti vízdíjképzés kidolgozását, a 10 százalékosra mérsékelt tarifaemelést, sőt még a gerinchálózat felújítását is.

A paktum megszületése után azt senki sem firtatta, miből fedezi az önkormányzat a fejlesztést vagy a közműcég hiányát. Ennyiben tehát igaza volt a Magyar Nemzeti Bank elnökének, Simor Andrásnak, amikor a minap arra utalt, politikai szempontok is befolyásolják a helyhatóságok árképzését (az ő hatáskörükbe tartozik egyebek között a víz-, a csatorna- és a távhőszolgáltatás, a szemétszállítás és a helyi tömegközlekedés tarifáinak a megállapítása). A forint értékállósága felett őrködő jegybank számításai szerint az elmúlt másfél évtizedben az önkormányzatok rendre az inflációnál, sőt még az állami hatáskörbe tartozó áraknál is nagyobb mértékben növelték a közszolgáltatások díjait. Simor szerint az indokolatlan drágulásnak a verseny és a szabályozás hatékonysága vethetne gátat. Csakhogy korántsem egyértelmű, miként alakulnának az árak, ha az uniós előírásoknak megfelelően megszűnne a keresztfinanszírozás, elkülönülne a szociális támogatás, és alapvetően a fogyasztókkal fizettetnék meg az egyes szolgáltatások költségeit.

A bankelnök nyilatkozatára rögvest tollat ragadott a Magyar Víziközmű-szövetség elnöke, Ányos József, és levélben kérte, hogy a körülmények alaposabb ismeretében vizsgálja felül véleményét. Ányos - aki egyben az önkormányzati tulajdonú Debreceni Vízmű Zrt. vezérigazgatója - egyebek közt arra hívta fel a figyelmet, hogy a csatornázásoknak és a korszerű szennyvíztisztítók építésének köszönhetően évente 100 milliárd forinttal nő az ágazat eszközállománya, márpedig uniós előírás, hogy legkésőbb 2010-ig ezeknek az eszközöknek a költségei is beépüljenek az árakba. Ellentmondásos az is, vajon a privatizáció és a verseny letöri-e az árakat. Magyarországon a vízszolgáltatás 40 százaléka magántulajdonban van, ám csupán a multinacionális cégek résztulajdonába került szolgáltatók tarifái alacsonyabbak átlagosan 2-3 százalékkal a tisztán önkormányzati közművállalatok díjainál. A kisebb magántársaságok pedig 7-8 százalékkal drágábbak a közösségi tulajdonú szolgáltatóknál. Ez azonban még mindig kedvezőbb, mint Angliában vagy Franciaországban, ahol a magánvállalatok vízárai 30 százalékkal magasabbak, mint a közösségi szolgáltatókéi. Meg is lepte az eredmény a felmérést végző hazai kutatókat, annál is inkább, mert az ökológiai szemléletű Védegylet munkatársai ellenzik a privatizációt. A civil szervezet közgazdásza, Scheiring Gábor szerint a multik szolgáltatása azért olcsóbb, mert befektetéseik a nagyobb, sűrűbben lakott városokra korlátozódnak, így fajlagos költségeik alacsonyabbak.

A hulladékgazdálkodó cégeknél a magántulajdonú társaságok arra panaszkodnak, hogy helyenként éppen az önkormányzati vállalkozások verik le az árakat. A spanyol tulajdonú A.S.A.-csoport magyarországi piacért felelős vezetője, Martin Attila azt hangsúlyozta: miközben a cég évente milliárdos nagyságrendben költ fejlesztésekre, addig az önkormányzati tulajdonú hulladékkezelők uniós és állami forrásokból, vagyis az adófizetők pénzéből finanszírozzák azokat. A szegedi szolgáltató például úgy tud alacsonyabb árajánlatot tenni a régión kívül eső települések ellátására, hogy azt támogatott eszközökkel végzi, és esetleges veszteségeit az országosan is kiemelkedően magas szegedi lakossági díjjal ellensúlyozza. Az A.S.A. - például a központi régióban - a szegedinél akár 50 százalékkal alacsonyabb lakossági díjjal dolgozik.

A multinacionális cégek ugyanakkor nemcsak árban, hanem hatékonyságban is jó eredményeket érnek el; kisebb létszámmal működtetnek nagyobb hálózatokat. A dombóvári távfűtést szolgáltató, a Veolia-csoporthoz tartozó Dalkia Energia Zrt. például 2007-ben még úgy is mintegy 12 százalékos profitot könyvelhetett el, hogy éves árbevételének mintegy 10 százalékát az önkormányzatnak utalja az üzemeltetés bérleti díjaként. Bár a dombóvári távhő gigajoule-onkénti 3 ezer forintos tarifája tavaly a drágábbak közé tartozott, januártól ezt az átlagosnál kisebb mértékben, 4 százalékkal emelték. Maguk a távhőszolgáltatók amúgy nem sok gondot fordítanak arra, hogy az egyes települések lakói összehasonlíthassák az árakat. Az önkormányzatok a legnagyobb egyszeri áremelést a 2006-os önkormányzati választások után hajtották végre, így a tavalyi év első hónapjaiban az átlagos távhőárszint mintegy 40 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit; a drágulás az év végére 31 százalékra csillapodott. Ehhez viszonyítva az idei áremelések jóval szerényebbek. Az átlagos távhődíj Budapesten a legnagyobb, évi 240 ezer forint körül van, a nagyobb városokban pedig 190-200 ezer forint közötti összeget kell fizetni.

Az árakat letörő konkurenciaharcot a közszolgáltatások fölöttébb egyenetlen piacán az is korlátozza, hogy az üzemeltetési szerződéseket általában 10-15 évre kötik, vagyis a szolgáltatók csak ritkán kényszerülnek megméretésre. Ráadásul a gazdaságosság miatt a nagyobb befektetők regionális üzemméret kialakítására törekednek, ami előbb-utóbb ugyancsak a verseny ellen hat. A tömegközlekedésben pedig még a többi közszolgáltatásnál is nehezebb értelmezni az árversenyt; a helyi forgalmat lebonyolító több tucat település közül eddig alig húsz élt azzal a lehetőséggel, hogy pályáztatással válassza ki a szolgáltatót. Ilyen például Szeged, ahol azonban nem elsősorban az árakban mutatkozik meg az eredmény, hanem a szolgáltatás minőségében: az önkormányzat egyebek között azt kötötte ki a nyertes Tisza Volán Zrt. esetében, hogy minden vonalon legalább óránként alacsony padlós jármű vigye az utasokat, és a buszok átlagéletkora legfeljebb tíz év lehet.

Nemhogy magánosítanának újabban az önkormányzatok, inkább arra törekszenek, hogy birtokon belülre kerüljenek a közszolgáltató cégekben. Hódmezővásárhely a korábban privatizált vízműveket másfél évvel ezelőtt vásárolta vissza a német tulajdonostól, és még a szocialista ellenzék is sikertörténetnek tartja, hogy a tarifák csak az idén januári 10 százalékos emeléssel érték el a 2005 októbere előtti szintet. Az iparűzésiadó-bevételét tavaly 27 százalékkal, 4,4 milliárd forintra növelő Tatabánya szintén szívesen visszavenné a Magyar Villamos Művek Zrt.-től a hőenergiát szolgáltató erőművet, de még az alig ötszáz lelkes nyugat-magyarországi falu, Fertőszéplak önkormányzata is azt fontolgatja, saját kezébe veszi a szemétszállítást, ha az osztrák Rekultiv Kft. továbbra is diktátumként kezeli az ártárgyalásokat.

Magyar kutatók egyébként még az amerikai tapasztalatokat vizsgálva is azt találták - magyarázza a Városkutatás Kft. ügyvezetője, Hegedüs József -, hogy a helyi közszolgáltatók 40-50 százaléka közösségi tulajdonban van. Az angliai gyakorlat alapján pedig állami hivatalok felügyelhetnék ágazatonként a közszolgáltatások árszabályozását. Igaz, energetikában Magyarországon is van ilyen hivatal, ám az árszabályozás - figyelmeztet Hegedüs - a hosszú távú szerződések és a nyilvánosság hiánya miatt mégsem tekinthető átláthatónak.

SZABÓ YVETTE

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!
Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!
Ha kipróbálna egy másik, ingyenes böngészőt a gépén, adjon esélyt az új Operának

Ha kipróbálna egy másik, ingyenes böngészőt a gépén, adjon esélyt az új Operának

Késsel fenyegettek diákokat egy pécsi iskola udvarán

Késsel fenyegettek diákokat egy pécsi iskola udvarán

Kim Dzsongun nem zavartatja magát, folytatódik az atomprogram

Kim Dzsongun nem zavartatja magát, folytatódik az atomprogram

Berlin kiterjesztené az elektromos cégautók után járó adókedvezményt

Berlin kiterjesztené az elektromos cégautók után járó adókedvezményt

Megosztotta az első apa-lánya képet a Viszkis

Megosztotta az első apa-lánya képet a Viszkis

Nyolc éve kezdődött a Kadhafi-éra vége Líbiában

Nyolc éve kezdődött a Kadhafi-éra vége Líbiában