Védett fajok megmentése, az egykor őshonos hódok visszatelepítése, a megfelelő tüzelőanyag kiválasztása az erőművekbe – egyebek mellett ilyen célokat támogatnak a zöld értékek iránt fogékony cégek a társadalmi felelősségvállalás jegyében.

„Egy veszélyeztetett fajt nem elég egy-két évig védeni. Évtizedekbe is beletelhet, mire önmagát fenntartani képes állomány alakul ki, amelynek sorsát azután is figyelnünk kell, készen állva az esetleges beavatkozásra. Az unió LIFE programja a zöld tárca társfinanszírozásával 2002-től 2005-ig mintegy 110 millió forinttal támogatta a hazai parlagi sas megvédését, majd ez a forrás megszűnt, a program viszont nem állhat le” – érzékeltette a civil természetvédők anyagi gondjait Orbán Zoltán, a tevékenységére évente mintegy 350 millió forintot összeszervező Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület társadalmi kapcsolati igazgatója.

A réti és a parlagi sast negyedszázada egyaránt az a veszély fenyegette, hogy eltűnik Magyarországról, akkoriban már csak tíz-húsz költőpárt számoltak össze a madarászok. Azóta réti sasból közel 180, parlagiból nyolcvan párra nőtt az állomány, de a szabálytalanul kihelyezett, a rókának szánt mérgezett döghús és az illegális vadászat miatt az utóbbi két-három évben legalább száz sas pusztult el. Így ismét nagy szükség van az egyesület akcióira. Szerencsére az Alcoa kezében levő székesfehérvári könnyűfémmű, pontosabban az amerikai Alcoa Alapítvány az idén mintegy 5 millió forintot, jövőre 4 milliót adományoz a védelmi programra.

„Aki nálunk támogatásra pályázik, konkrét feladat teljesítését kell vállalnia, és megköveteljük a precíz elszámolást. Marketing jellegű ellenszolgáltatást nem kérünk cserébe” – ismertette az alapelveket Furulyás Ferenc, az Alcoa Köfém Kft. píárigazgatója. A 36 országban tevékenykedő Alcoa pittsburghi alapítványa – a magyar cégvezetők adományozási javaslatait elfogadva – az idén 767 ezer dollárt szán közcélú támogatásra, így a legnagyobb hazai mecénások egyike (a magyar program másfél évtizede 10 ezer dollárral indult). Akad más, csöndes madárjóléti adományozó is: a Magyar Telekom Nyrt. így támogatja az egyesület több évtizede futó gólyavédelmi programját, igaz, elkötelezettsége csak egyetlen évre szól. Amúgy lenne mivel büszkélkednie: a 7 millió forintos támogatásból a Nagyhalásziba és Tápiógyörgyére telepített, egy-egy ottani gólyacsalád életét webkamerákkal „közvetítő” honlapra az idén 108 országból 650 ezren kattintottak rá, s futotta a pénzből gyűrűzésre, tájékoztató kampányokra, az 5-6 ezres állomány életét rögzítő adatbázis fejlesztésére is. Vannak persze anyagiasabb támogatók is, akik igencsak kihasználják a viszonylag szerény összegű támogatás reklámértékét, de ezekről az esetekről az érintettek nem szívesen beszélnek.

„Nem csupán ügyfeleinknek és munkatársainknak tartozunk felelősséggel, hanem környezetünket is óvnunk kell, ezt a külföldi tulajdonosok is elvárják tőlünk” – indokolta legutóbbi közcélú megmozdulásukat Karkiss Gergely, az SAP Hungary Kft. marketingvezetője. A szoftvercég látványos akcióval indított: szeptember elején a fővárosi „gerillakertészek” – a figyelmet a globális felmelegedés és környezetrombolás veszélyeire felhívó, a közterületekre engedély nélkül növényt ültető aktivisták – mellé állt, s munkatársai végigjárták a Moszkva térre kihelyezett pálma engedélyeztetésének lépcsőit, s a fácskát nemrég még fagy elleni védőhuzattal is ellátták. Az SAP a jövőben költségesebb akciókra, például nagyobb faültetésekre készül.

Mások a sokakat irritáló, felesleges papír- és műanyaghulladékot termelő ajándékok helyett választják a közadakozást. „Egy tanácsadó cég ötletet kért tőlünk, miként fordíthatná közérdekű munkára év végi, mintegy 1 millió forintos repiajándék-keretét, mégpedig úgy, hogy az a dolgozói számára is közösségi élményt nyújtson. Javaslatunkra játszóteret építettek az újpesti SOS Krízis Alapítvány udvarán” – említ egy példát Perneczky László, a Hulladék Munkaszövetség (Humusz) munkatársa; az ötletadó a Humusz Recycling Kft. volt. Az ingyenes Metropol újság kiadója is úgy döntött az idén, hogy a szokásos ajándékküldés helyett a Humusznak adományozza az erre szánt félmillió forintot, s e tényt fel is tüntette partnereinek küldött üdvözlőlapjain. A csapatépítéssel egybekötött közérdekű munka szervezése már csak azért is könynyen megy a Humusznak, mert az illegális lerakókat feltérképező Tájsebészet programjának köszönhetően a szervezet bő étlapot tudott kínálni a Diageo Magyarország Kft., az ERM Hungária Kft. vagy a Panasonic magyarországi leányvállalata részére, amelyeknek olykor több száz dolgozója szedett szemetet, sittet a Normafánál, Csillebércen, az újpesti Károlyi Sándor Kórház udvarán vagy a kánai apátság mellett. A hulladék elszállítását ilyenkor szintén a Humusz szervezi, a költségeket persze a vállalatok állják.

A Budai-hegység amúgy is népszerű adományozási célpont. A Hewlett-Packard és az EDS Magyarország Kft. önkéntesei például – ugyancsak a Humusz közvetítésével – játszóteret újítottak fel a Normafánál. A Mavir Zrt. 1,5 millió forintos adományából rönkjátékokat rakhat ki az erdőgazdaság, a cég a játszótér jó karban tartását is vállalta. További 2 millió forintjából pedig 9 ezer facsemetét vásárolt meg az erdészet a tavaszi viharban megtépázott 1,5 hektárnyi kis-hárshegyi erdő pótlására. Az ültetésben és a terep előkészítésében a cég dolgozói is részt vettek, élükön a vezérigazgatóval. „Szó sincs reklámról, mindezt a felelős vállalati magatartás részének tartjuk. Lényeges a közösen végzett önkéntes munka is, amelyben több üzleti partnerünk is részt vett” – mondta a HVG-nek Laskóy Ágnes, a Mavir kommunikációs osztályának vezetője. A Tetra Pak a WWF Magyarország javaslatára hosszabb távra vállalt kötelezettséget: három évig támogatja az erdőgazdaságot, hogy az egyszerűbb és gazdaságosabb, de az erdő természetes megújulásától igencsak messze álló tarvágás helyett a WWF által szorgalmazott, az erdei élővilágot jobban kímélő, de drágább, úgynevezett szálaló módszerre térjen át – legalább egy 20 hektáros mintaterületen.

„A WWF hisz abban, hogy az együttműködés mindkét félnek hasznára válhat” – szögezte le Csáki Roland, a természetvédelmi szervezet igazgatóhelyettese. A Bosch-csoport Junkers kazánjai, napenergiával működő rendszerei például energiatakarékosak, klímavédelmi programjában a WWF említést tesz róluk, a Bosch pedig 600 ezer forinttal támogatta a szervezet idei klímakampányát, s felületet ad honlapján a WWF-nek. Ugyancsak a WWF tanácsai alapján választott tüzelőanyagot az AES Magyarország vállalatcsoport is. A környezetvédelmi szervezet egyik kiemelt célja a Tisza árterének természetes állapotban tartása, s szakemberei ezért azt kérték, hogy az erőmű az értékesebb fák helyett inkább a Tiszatarján környékén található, gyomként terjedő, cserjeszerű gyalogakáccal tüzeljen. A gyalogakác helyére pedig természetes ligeterdő, legelő, illetve részben ugyancsak őshonos, de energetikai célra jól használható, gyorsan növő nyár és fűz kerül.

„Ajándékba megkaptunk a helyi szövetkezettől 24 hektár, egykor agyagnyerésre használt területet, földcserével hozzáraktunk még 6 hektárt, s megegyeztünk a szomszédos gazdával, hogy az ő 20 hektárját is bevonjuk a programba. Így harminc-negyven embert tudunk foglalkoztatni, akik vágják, kötegelik, kalodákba rakják a fát, hogy nagyüzemileg szállítható legyen. Ezzel enyhítjük a nagy munkanélküliségből adódó kenyérgondokat is” – magyarázta Bögre Lajosné, Tiszatarján polgármestere a természetbarát megoldás kézzelfogható előnyeit. Ezek láttán a környező Tisza menti települések is kedvet kaptak, hogy átvegyék a későbbiekben a turistákat is az átalakuló tájra vonzó programot. „Amit az AES fizet, azt gépek és dugványok vásárlására fordítjuk, utóbbiakból lesznek az energiaültetvény, illetve a ligeterdő fái, vagyis a program hosszú távon is fenntartható” – hangsúlyozta a polgármester.

„Az AES és a WWF együttműködése több évtizedre nyúlik vissza, az AES Corporation egyik alapító tagja, Roger Sant például az ottani WWF igazgatósági tagja. A WWF Magyarország vállalati klubjának 2001-es alapítása óta tagjai vagyunk, 2005-ben hároméves együttműködési megállapodást kötöttünk, s ennek keretében a WWF szakmai útmutatásával fel kívántuk tárni az energiaültetvények telepítésének lehetőségeit és veszélyeit, hogy környezet- és természetvédelmi szempontból valóban megfelelően legyen végrehajtva” – utal az együttműködés kezdeteire Balla László, az AES Magyarország külsőkapcsolatok-vezetője. A cég 2002 és 2004 között állította át borsodi erőművét fűrészpor-, majd fatüzelésűre, a kazánokban a megfelelően kötegelt gyalogakác különösebb átalakítás nélkül felhasználható, így a program Balla szerint továbbfejleszthető s akár több településre is kiterjeszthető.

„Védd a fákat, egyél hódot” – kínálja tréfásnak szánt reklámjában környezetbarát nyomtatóit egy nemzetközi cég. Valójában a Magyarországon a 19. század közepén kipusztult eurázsiai hód – kanadai rokonától eltérően – nem fadöntögetéssel építi olykor 3 méter magas várát. Hogy hódvár egyáltalán látható Magyarországon, az a WWF-nek és a jól kiválasztott partnerének köszönhető. A régi logójában a hódot is szerepeltető OBI áruházlánc 12 év alatt összesen 100 millió forinttal támogatta a főleg Bajorországban befogott állatok „honosítását”. A program a múlt hónapban befejeződött, mivel az állomány a természetes szaporulatnak köszönhetően már mintegy ötszáz egyedre növekedett. „Dolgozóink is büszkék erre – mondta Reiter László, az OBI Hungary Kft. ügyvezető igazgatója –, kicsit sajnálom is, hogy véget ért. Mivel a közcélokra megadott pénzügyi kereteken belül szabad kezünk van, fontolgatjuk, hogy bekapcsolódunk egy újabb hasonló programba” – utalt az efféle támogatások olykor kialakuló érzelmi hátterére a cégvezető.

SZABÓ GÁBOR

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
A Takarékbank vinné az egész Budapest Bankot

A Takarékbank vinné az egész Budapest Bankot

Hiába a bírósági döntés, a kormány ragaszkodik az egyentankönyvekhez

Hiába a bírósági döntés, a kormány ragaszkodik az egyentankönyvekhez

Sarka Kata férjének lottóznia sem kell, hogy nyerjen

Sarka Kata férjének lottóznia sem kell, hogy nyerjen

Deadpool így üdvözli, hogy a Disney bekebelezte a Foxot

Deadpool így üdvözli, hogy a Disney bekebelezte a Foxot

Reagált Putyin Budapestre költöző bankja: Nem vagyunk kémbank

Reagált Putyin Budapestre költöző bankja: Nem vagyunk kémbank

Izmozik a forint, idén még nem volt olyan erős az euróhoz képest, mint most

Izmozik a forint, idén még nem volt olyan erős az euróhoz képest, mint most