Aligha fér bele az idei költségvetési keretekbe a Forma–1 jogdíja, mivel azt az erősödő dollárban állapították meg. Ennek ellenére a kormány 2016-ig vállalná a Magyar Nagydíj támogatását.

Nem kímélte a krízis az idei szezonját parádés futammal és kettős Brawn-győzelemmel megkezdő Forma–1-et sem, a versenysorozat legbőkezűbb szponzorai ugyanis főleg az autóiparból és a pénzügyi szektorból kerülnek ki. Azok a cégek, amelyek az előző néhány szezonban még tíz- és százmillió dollárokkal támogatták a száguldó cirkuszt, most menekülnének a Forma–1-ből, ha pedig élő szerződésük ezt nem engedi, akkor is meghúznák a nadrágszíjat. A lavinát a versenysorozatot évente nagyjából 200-250 millió dollárral támogató Honda indította el, amely még decemberben bejelentette, hogy kiszáll. Bár a többi autógyártó – a számtalan pletyka ellenére – nem követte a japán példát, a pénzügyi szektor cégei közül többen is visszavonulót fújtak. A szezononként a Forma–1-re egyes források szerint 54 millió, mások szerint 65 millió dollárt költő holland ING 2009 végén int búcsút, a tavaly a brit vállalati történelem legnagyobb veszteségét elkönyvelő Royal Bank of Scotland pedig 2010 végétől spórolna évi 30 milliót azzal, hogy elbúcsúzik a sportágtól.

HVG
A versenyszervező cégek is nehéz helyzetbe kerültek. A helyszíni nézők száma már az elmúlt bő egy évtizedben is csökkenő tendenciát mutatott. E tekintetben a Hungaroring a tavalyi 241 ezres közönségével szerencsés kivételnek számít, ám a mogyoródi verseny szervezői az idén annak is nagyon örülnének, ha a tavalyi árbevételt meg tudnák ismételni. „Március közepéig az elővételben értékesített belépők száma nem mutat számottevő visszaesést, ebből azonban nem szabad messzemenő következtetést levonni” – mondta a HVG-nek Palik László, a Hungaroring elnöke, hozzátéve, az érdeklődés azon is múlik, mennyire izgalmas az idény, és a jegyek többsége a helyszínen kel el. Márpedig a recessziót a turizmus és a szórakoztatóipar is megsínyli, s elképzelhető, hogy még a tehetősebb nyugat-európai szurkolók is jobban meggondolják, kiadjanak-e több ezer eurót a háromnapos magyarországi kiruccanásért. Palik bízik abban, hogy az elmúlt években nagy számban Mogyoródra érkező németek és olaszok az idén is eljönnek – számukra a forint gyengülésével a Hungaroring olcsóbbá válik –, attól viszont tart, hogy Robert Kubica lengyel rajongói elmaradnak. Őket elriaszthatják a zloty gyengülése miatt euróban számukra igencsak megugró jegyárak – igaz, a helyszíni jegyvétellel spórolhatnak valamennyit, mivel a zloty és a forint nagyjából ugyanannyit veszített az értékéből.

HVG
Sokat bukik a magyar állam is az idén. A jogdíj öszszegéről még Medgyessy Péter kormányfő állapodott meg Bernie Ecclestone-nal, a Forma–1 urával. Eszerint a büdzsé 2002-ben valamivel több mint 10 millió dollárt fizetett a rendezés lehetőségéért, azóta pedig évi 10 százalékkal emelkedik a summa, amely az idén lépi át először a 20 millió dollárt. Az elmúlt években azonban sokszor csak dollárban drágult a futamrendezés költsége, az amerikai deviza gyengélkedése miatt többször is előfordult, hogy forintban még csökkent is az állam hozzájárulása a rendezés költségeihez. Az elmúlt fél évben azonban a forint jó 50 százalékkal gyengült a dollárhoz képest, ami önmagában is másfélszeresére növeli a fizetnivalót. Míg tavaly nagyjából 2,73 milliárd forinttal támogatta az állam a Magyar Nagydíjat, a jelenlegi árfolyamon 4,5 milliárdot, a március eleji kurzus mellett pedig 4,9–5 milliárd forintot kellene fizetni.

A költségvetési törvény ennél jóval alacsonyabb összeget, 3,14 milliárd forintot különített el a jogdíjra. „A szükséges összeget az önkormányzati tárca a magyarországi futam megrendezése előtt nagyjából egy héttel adja át a Hungaroring Sport Zrt.-nek, amely az eseményt követő első munkanapon teljesíti a kifizetést” – mondta a HVG-nek Török Ottó, a sportért felelős szakállamtitkár. Bár addig még alakulhatnak kedvezőbben az árfolyamok, amennyiben a jogdíj ennél többe kerül, az árfolyam-különbözet kompenzálása érdekében a tárca a pénzügyminiszterhez fordul, aki – Török reményei szerint – az általános tartalék terhére növeli a mogyoródi verseny támogatását.

Mivel a futamrendezés közvetett és közvetlen hasznát politikai körökben nem vitatják, a Magyar Nagydíj 2012 és 2016 közötti megrendezése eddig nem került veszélybe. A következő években a jelenlegi tízről négy-ötre csökkenhet az európai futamok száma, ami még inkább felértékelné a Magyar Nagydíjat – vélik a sport-szakállamtitkárságon. A jogdíjemelés mértékét azonban Bánki Erik, a Fidesz szakpolitikusa soknak tartja, szerinte a feltételeket újra kell tárgyalni, hogy a jogdíj 2012 és 2016 között csak évi 5 százalékkal dráguljon. Változatlan feltételek mellett, a 2002-ben meghatározott képlet alapján, 2012-ben 26,2 millió, 2016-ban pedig már 38,4 millió dollárt kell fizetni. Szakmai körökben úgy vélik, a jogtulajdonos – a Bernie Ecclestone vezette cégbirodalom – új technikai feltételeket nem támaszt, így a Forma–1-hez kapcsolódó állami kiadások minden bizonnyal a következő években is nagyrészt a jogdíj kifizetésére korlátozódhatnak.

JANDÓ ZOLTÁN

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!
Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!
Felmentették azt a román bandát, amelyik több mint száz gyereket vitt ki Angliába koldulni

Felmentették azt a román bandát, amelyik több mint száz gyereket vitt ki Angliába koldulni

Találtak egy 110 millió éve halott pókot, még mindig "világít" a szeme

Találtak egy 110 millió éve halott pókot, még mindig "világít" a szeme

A rendőr és a helyi képviselő együtt ment orvvadászatra Baskíriában

A rendőr és a helyi képviselő együtt ment orvvadászatra Baskíriában

Még nincs kihallgatható állapotban a szökött rab

Még nincs kihallgatható állapotban a szökött rab

Schild Róbertet választották Mekényes polgármesterének

Schild Róbertet választották Mekényes polgármesterének

Tüntetők bírságát engedte el a bíróság, jogszerűtlen volt a rendőrség

Tüntetők bírságát engedte el a bíróság, jogszerűtlen volt a rendőrség