szerző:
HVG

Naponta 400 ezren autóznak a fővárosba, kínlódnak a dugókban, miközben a dunai vízi út kihasználatlan. A fellendítésére kiírt uniós pályázat ellenére feltehetően sokáig az is marad.

„Mikor érsz haza? – Nem tudom, kocsival jövök” – így hangzik egy jellemző családi beszélgetés nap mint nap Szentendre környékén. A Dunakanyart a fővárossal összekötő 11-es út napi több mint 33 ezer személyautónyi forgalma meghaladja némelyik autópálya-szakaszét. Ha a Dunához közeli településekről a fővárosba ingázók gyorsjáratú hajókra ülhetnének, menetidejük tervezhető, utazásuk kényelmesebb és rövidebb lenne, és még a környezetszennyezés is mérséklődne.

Napi háromezer utasra számítva dolgozta ki a Mahart PassNave Kft. azt a koncepciót, hogy a 6-os úttal párhuzamosan Százhalombattáról, illetve a 2-es és a 11-es út mentén a Dunakanyarból a folyón szállítaná a fővárosba bejárókat. Persze nem a turistákra szabott tarifával: a Vigadó tér és Vác között 3 ezer, Nagymarosig 4 ezer forintba kerül szárnyason a retúrjegy. „Reggel fél 7-kor, 7-kor és fél 8-kor indulnának a Váci révtől 54, 71 vagy 108 személyes szárnyashajóink, 9-kor a mai menetrendnek megfelelően kirándulókat vinnének Budapestről a Dunakanyarba, akikkel délutánra visszaérnének, s hazavinnék a munkából jövőket” – magyarázta a HVG-nek az ötletet nagy energiával szorgalmazó Spányik Gábor, aki mostanáig ügyvezetőként igazgatta a céget. A turisták drágább jegyei mellett így mintegy kétezer forintos „ingás” jegyárakkal lehetne nullszaldó körüli eredményt elérni, ez azonban még mindig duplája a komp- és buszjegy árának. Ennél olcsóbb tarifát, bérletet csak akkor tudna kínálni a Masped Zrt. 84 százalékos tulajdonában álló Mahart PassNave, ha rendszeres ártámogatásban részesülne.

A hajózás azonban 2001, a vízi közlekedésről szóló törvény hatálybalépése óta nem közszolgáltatás. A Mahart egykor Mohácsig közlekedett, a Mahart PassNave már csak a Budapest–Esztergom vonalon indít rendszeres belföldi járatokat. Pedig a Szentendrei-szigetnek mind a négy településén – ahol két évtizede még öt hajóállomás működött – lenne érdeklődés egy közvetlen hajójárat iránt. A mikrotérség polgármesterei idén márciusban tartott megbeszélésükön egyöntetűen javasolták, hogy a Tahitótfaluhoz tartozó Váci révnél legyen egy központi hajóállomás. „Felajánlottunk területet egy P+R parkoló számára, és a menetrendhez igazodó helyi buszjárat indítását is szorgalmazzuk. Utóbb a vízkészletjárulékból vagy a vízdíjból régóta követelt kompenzációból lehetne forrásunk” – mondta a HVG-nek Sajtos Sándor, Tahitótfalu polgármestere.

A kompenzáció azonban egyelőre csak vágyálom. Ennek jogalapja az volna, hogy a főváros ivóvizének kétharmada a szigeten lévő kutakból származik, ezek – amúgy jogszabállyal a mai napig nem definiált – védőterületén számos gazdasági és turisztikai tevékenységet tilt a Fővárosi Vízművek, illetve a környezetvédelmi hatóság. Korlátozzák a mezőgazdaság vegyszerhasználatát, legutóbb egy tahitótfalui kerékpárút építésére kiírt uniós pályázatot kellett a tervhez képest megcsonkítani, mert az út egy része a vitatható státusú védőterületen vezetett volna át. E korlátozások fejében várnának el kompenzációt a sziget települései. Csakhogy a köbméterenként 4,50 forintos vízkészletjárulék állami költségvetési bevétel, és semmi jele annak, hogy a kormány ebből bármit is vissza kívánna juttatni a településeknek vízbázisvédelmi – például csatornázási – célra. Ami pedig a sziget másik oldalán lévő szentendrei Duna-ág közlekedési viszonyait illeti, ott a hajózási hatóság az 1990-es évek végén az evezősök biztonsága érdekében 30 kilométeres sebességkorlátozást vezetett be, ami Budapest és Tahi között közel egy órára növelné a menetidőt.

Az agglomeráció menetrend szerinti hajóközlekedését elvileg segíthetné a közép-magyarországi operatív program keretében a dunai közlekedés fejlesztésére kiírt pályázat is, amelynek beadási határideje október 26-a. Az egymilliárd forintos keretből azonban az üzemeltetés vesztesége nem finanszírozható, mint ahogy a járműbeszerzés sem, így lényegében csak kikötőépítésre és -korszerűsítésre igényelhető a fejlesztési költségek 90 százaléka. Noha a Mahart PassNave készült a pályázatra, s van engedélye arra, hogy a Váci rév mellett kikötőt létesítsen, végül nagy valószínűséggel mégsem indul a támogatási kérelemért. Legalábbis Kautz István – aki októbertől átvette az ügyben elkötelezett Spányiktól a Mahart PassNave ügyvezetői posztját – a HVG kérdésére nem adott egyértelmű választ. Kautz érhetően jobban szem előtt tartja a várható veszteséget, mint elődje, hiszen ő a Masped elnök-vezérigazgatója is. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnek pedig igazán nem okozna fejfájást, ha az idei támogatásra sem lenne pályázó. Hiszen hasonló, 1,4 milliárd forintos tenderrel már 2007–2008-ban is próbálkozott, azonban a dunai közlekedés fejlesztésére szánt tavalyi összeget érdeklődés híján más tömegközlekedési célokra és parkolóépítésre csoportosította át.

Egyetlen komoly jelentkező mégis akadhat a mostani kikötőfejlesztési támogatásra. A BKV két új hajóállomást létesítene, egyet a Megyeri híd pesti hídfőjénél, egyet pedig a Nemzeti Színház tövében. „Nem kívánunk a szentendrei HÉV-nek konkurenciát teremteni” – indokolta a cég kereskedelmi osztályát vezető Reményi László, miért a pesti oldalon lennének az új létesítmények. A két új hajóállomás közötti szakaszra tervezett járatán a BKV egy felmérésre hivatkozva néhány ezer utasra számít, ami nagy optimizmusra vall. Hiszen a Boráros térről Pünkösdfürdőre közlekedő mai hajójárat menetideje – a Dunán felfelé – 2 óra 20 perc, és ha az állomásokat megritkítanák, akkor sem lehetne 80 perc alá szorítani. A BKV tíz, menetrendszerű közlekedésre alkalmas hajója ugyanis legfeljebb 20 kilométeres óránkénti sebességre képes, ami a szárazföldi lehetőségekkel csak különösen nagy dugók esetében versenyképes. Igaz, autóval araszolni kényelmetlenebb, és a parkolás sincs mindig ingyen, de nem biztos, hogy mindez elegendő vonzerő a mai árakból kiindulva legalább 900 forintos tarifa leszurkolásához. Jelenleg ilyen ár mellett csihol ki némi nyereséget hajózási üzletágából a BKV úgy, hogy hajói üzemeltetését magáncégeknek adja ki.

Távlatilag abban bíznak a hajósok, hogy ágazatuk visszakerül a tömegközlekedési finanszírozási rendszerbe. Ilyesmit fontolgat a Városháza városüzemeltetési bizottsága is, amely a múlt héten nagy sietve elfogadta Szalkai István szocialista városatya előterjesztését, s felkérte a főpolgármestert, hogy dolgoztasson ki javaslatot a vízi közlekedés fejlesztésére, feltárva a „külső szakmai partnerekkel való együttműködés lehetőségeit”. A vízió szerint Budafok, Csepel, Újpest és Békásmegyer lakói ingázhatnának a belvárosba a Dunán. „Hat-nyolc gyors, darabonként 300 millió forintért beszerezhető katamaránra van szükség, további egy-egy milliárdra kikötőfejlesztésre és autóparkolók kialakítására. Az induláshoz tehát bőven elég 5-6 milliárd forint, ami egy százaléka a HÉV-ek tervezett észak–déli összekötéséhez szükséges ráfordításnak” – számolgatta a politikus a HVG-nek. Hasonló elképzelést propagál egy héttagú mérnökcsoport is, ám ötletüknek eddig nem akadt finanszírozója. A javaslat realitásával kapcsolatban már az is némi kételyt támaszt, hogy azt azonnal felkarolta a szocialista Horváth Csaba főpolgármester-helyettes, aki a 2006-os választási kampányban bedobta a Duna alatti észak–déli közúti alagút, a Dunagút azóta jótékony homályba veszett tervét.

SZABÓ GÁBOR

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Az új filmkormánybiztos új munkakört is kap

Az új filmkormánybiztos új munkakört is kap

Bivalyerős chipet tett le az asztalra a Huawei, a mesterséges intelligencia veheti hasznát

Bivalyerős chipet tett le az asztalra a Huawei, a mesterséges intelligencia veheti hasznát

Photoshoppereknek nem akadály, ami az Audinak igen - ilyen lenne az RS6 szedánként

Photoshoppereknek nem akadály, ami az Audinak igen - ilyen lenne az RS6 szedánként

Kína visszacsap a kereskedelmi háborúban, újabb amerikai importcikkekre vet ki pótvámot

Kína visszacsap a kereskedelmi háborúban, újabb amerikai importcikkekre vet ki pótvámot

Megvan Andy Vajna utódja a filmügyi kormánybiztosi poszton

Megvan Andy Vajna utódja a filmügyi kormánybiztosi poszton

Feljelentést tett a polgármester a félbehagyott balmazújvárosi uszoda ügyében

Feljelentést tett a polgármester a félbehagyott balmazújvárosi uszoda ügyében