A kínai gazdaság szédítő fejlődése csúnya kátyúba vezet - riogat egyre több ázsiai és nyugati közgazdász. A jüan alacsony árfolyama túlpörgeti a termelést és az exportot, a korrupt pártemberek és hivatalnokok, a hitbizományként kezelt bankok, illetve a nagyvállalatok irányítóinak összefonódása rengeteg aknát rejt, a nagyvárosokban szárnyaló ingatlanpiac összeomolhat.

Mi baja lehet a gazdaságnak a "világ műhelyében", amelynek GDP-je évi 9,5 százalékos ütemben bővül? Amely tavaly 35 százalékkal, közel 600 millió dollárra növelte kivitelét, s ezzel a földkerekség harmadik exportőrévé lépett elő? Ahol évi több mint 3 ezer kilométernyi jó minőségű autópályát adnak át, s amelynek nagyvárosaiban hetente emelnek egy-egy felhőkarcolót? Hogy mi baj lehet egy ilyen országban? Rengeteg.

Az egyik, hogy lehetetlen belátni a kulisszák mögé. Kínában nehezebb megtudni, mi mennyi, mint Nyugat-Európában vagy az Egyesült Államokban. A gyanútlan üzleti utazó nem látja, hogy egy vállalat önálló szereplője-e a gazdasági életnek, vagy éppenséggel a helyi pártbéli nagykutyák, illetve a hadsereg tisztjeinek "melléküzemága". Nem tudja, hogy a nagy számokkal dobálózó főnökök reklámszöveget fújnak-e, vagy a valós helyzetet mutatják be.

A bajok a legkoncentráltabban a pénzintézeteknél jelentkeznek. Noha a bankok a kilencvenes években hatalmas megújuláson mentek át, ez a zömüknél kimerült a hatalmas beton-üveg székházak építésében és a számítógépesítésben. A hajdani egységes bankrendszert ugyan földarabolták, a volt ágazati bankok - köztük az Industrial and Commercial Bank, az Agricultural Bank, a Bank of Communications - már majdnem minden téren versenyeznek egymással, ám a leghatalmasabb pénzintézet, a Bank of China még ma is sok monopóliumot őriz, elsősorban a nemzetközi pénzforgalom terén.

A pénzintézetek többségét nem privatizálták, vezetőiket nem cserélték le, s megmaradtak barátaik és üzletfeleik a maródi nagyvállalatoknál. Ez magyarázza, hogy sok állami vállalat, miután kimerítette keretét, a visszafizetés legkisebb esélye nélkül újabb kölcsönökhöz jut, míg sok egészséges vállalkozás csak iszonyú bürokratikus procedúra után kap egy kevéske hitelt abból, ami maradt.

A bankok pénzét a bankárok sokszor a sajátjukként kezelik - no nem jó értelemben. A Bank of China a minap jelentette be, hogy egyetlen pekingi fiókjának munkatársai néhány hónap alatt 3,6 millió dollárnyi pénzt loptak el. Dalian városában a bank egyik helyi vezetője több mint 10 millió elcsaklizott dollárt költött el sportfogadáson. Az említetteket valószínűleg bebörtönzik, ám Gao Sant, a pénzintézet egyik menedzserét már aligha, hiszen ő külföldre szökött - a 102 millió dollárral egyetemben, amelyet az északkeleti autópálya építésében részt vevő cégek számlájáról szipkázott le, és utalt át külhoni magánszámlákra. A bank egy másik alkalmazottja 2001-ben nem kevesebb mint félmilliárd dollárnyi pénzzel lépett meg hasonlóképpen.

A könnyedén osztogatott, soha meg nem térülő hiteleken a bankárok risztelnek partnereikkel, gazdag ingatlanközvetítőkkel, vagy éppenséggel külföldi vállalatokkal. Néhány hete mondott le Csang En-csao, a China Construction Bank elnöke, akit az Egyesült Államokban fogtak perbe amiatt, hogy hatalmas kenőpénzeket fogadott el egy amerikai vállalattól. "S hogy ezek a nyilvánosságra került esetek a jéghegy csúcsát képeznék? - mosolyog egy magát megnevezni nem kívánó sanghaji bankár. - Ugyan! Csak a jéghegy csúcsának a csúcsát!"

E helyzetben áldásnak és átoknak egyaránt felfogható, hogy Peking négy évvel ezelőtti belépésekor megígérte a Kereskedelmi Világszervezetnek, a WTO-nak: 2007-től külföldi bankok is beléphetnek a kínai piacra, s szabadon kínálhatják szolgáltatásaikat. A brit HSBC és az amerikai Citigroup javában készülnek saját, az egész országot behálózó hálózatuk megnyitására, a holland ING-csoport a minap 20 százalékos részesedés vásárlásáról állapodott meg a Bank of Beijinggel, amelyben a Világbankhoz tartozó Nemzetközi Pénzügyi Szervezet (IFC) további 5 százalékot készül szerezni.

Ha a külföldi partner nélkül maradó bankok addigra nem kapják össze magukat, sokuk tönkremehet, ráadásul magukkal ránthatnak számos nagyvállalatot, azok pedig a beszállítóikat - s kész is egy általános gazdasági válság receptje. Az állam persze segíthet, ám ez csak ideig-óráig jelenthet megoldást.

A rossz hitelek aránya az utóbbi években csökken ugyan, s a legnagyobb 16 kereskedelmi banknál most már átlagosan "csak" 13 százalékos, ám ez még mindig túlságosan sok az egészséghez. A bankfelügyelet minapi utasítása értelmében az arányt a nemzetközi verseny kezdetéig 5 százalékra kellene csökkenteni, ami sok pénzintézetnél lehetetlennek tűnik. A felügyelet ugyanakkor a korrupt munkatársaikat feljelentő bankároknak nagy jutalmakat helyezett kilátásba, s arra utasította a pénzintézeteket, hogy a menedzsereket - a korrupciós szálak megtörése végett - gyakran rotálják a vezetői posztokon, illetve hogy nézzenek utána, nem tartanak-e kapcsolatot pornográfiában, szerencsejátékban és kábítószer-terjesztésben érdekelt bűnözői csoportokkal. Gyors változásokra azonban senki ne számítson. "A lelke mélyén - állítja egy évek óta Kínában dolgozó európai közgazdász - sok kínai bankvezető nincs meggyőződve arról, hogy a szabályokon alapuló nyugati irányítási módszer jobb volna, mint a náluk szokásos klánrendszeren nyugvó."

Ha a bankrendszer nem látja el tőkepiaci feladatát, vagyis hogy oda helyezze a pénzt, ahol az a legjobban fial, a kapitalizmus "láthatatlan keze" elvileg a tőzsde révén is működhetne. De nem teszi. Az 1990-ben indult sanghaji és az egy évre rá startoló kisebb sencseni tőzsdén is mélypontra jutottak az árfolyamok, és azóta is alig emelkedtek: még mindig 40-50 százalékkal alatta vannak a négy évvel ezelőttieknek. A börzéket szinte teljesen elhagyta az élet: a fényes tőzsdepaloták és bennük a brókerek munkaállomásai üresek, és nem abból a másutt gyakran emlegetett okból kifolyólag, hogy a dübörgő kereskedelem elektronikusan folyna.

Bár Kínában még a terebélyesedő középosztály tagjai sem szeretik a tőzsdén kockáztatni pénzüket, az utóbbi esztendőkben mégis sokan pórul jártak. Három hónapja egy pénzét vesztett befektető egy pekingi kormányhivatal épületébe behatolva próbálta fölgyújtani magát, tiltakozásul az árfolyamok mélyrepülése ellen. Ki tudja, ezért vagy másért, a tőkepiaci felügyelet és a pénzügyminisztérium februárban 6 milliárd dolláros alapot hozott létre a bajba jutott brókerházak ügyfeleinek kártalanítására. Bőven van belőlük: a közel 140 brókercég oroszlánrésze fizetésképtelen, s a szakértők szerint kész csoda lesz, ha közülük tíz-húsz túléli az esztendőt, a többiek alighanem lehúzhatják a rolót.

A brókerek legatyásodása önmagában nem okozna kómát a piacon. Nagyobb baj az, hogy már nemcsak kereskedő, hanem jó áru is alig van. Az életerős, dinamikusan növekvő vállalatok évek óta inkább Hongkongban vagy az USA-ban mennek a tőzsdére. Pedig a kilencvenes évek elején még Kínában is cukorkaként kapkodták szét a befektetők a papírokat, többnyire az állami vállalatok kisebbségi részesedéseit. Így ment ez egészen 2001 nyaráig, amikor egy papírért az arra jutó nyereség (P/E arány) hatvanszorosát is megadták. A kormány akkor vérszemet kapott, s rozsdatemetőnek is beillő állami vállalatok részvényeit kezdte piacra vinni, miáltal kisvártatva megkezdődött a mai napig tartó hanyatlás. A P/E arány manapság már csak 25-szörös, ami még mindig nem számít rossznak egy "fejlődő ország" piacán. De ez csak az A jelű részvényekre érvényes, miközben a börzén jegyzett vállalatok közel 500 milliárd dollárnyi piaci kapitalizációjának kétharmada "jogi személyeknek" szánt B részvény, a "kereskedelmi forgalomba nem hozható" pecséttel. Ezek értéke jobbára alig különbözik a nullától, ráadásul mindenki attól tart, hogy egy szép napon ezek is rázúdulnak a piacra, alaposan lenyomva az A papírok árát. "Valamiféleképpen kártalanítanunk kell majd a befektetőket így bekövetkező veszteségeikért" - vezette föl nemrégiben az Economist brit hetilapnak Fang Hszing-hai, a sanghaji börze vezérigazgató-helyettese annak az ötletnek az ismertetését, miszerint ez esetben az A részvények jelenlegi tulajdonosai jelentős kedvezménnyel vásárolhatnának a B papírokból.

A következő mély aggodalom a jüan árfolyamával kapcsolatos. A kínai valuta árfolyama egy évtizede van a dollárhoz rögzítve, nem teljesen fixen, ám a 8,28 jüan / 1 dolláros árfolyamtól legföljebb 0,3 százalékkal térhet el bármelyik irányba. A legtöbb szakértő szerint a jüan túlontúl olcsó. Ennek megvan ugyan az az előnye, hogy drágítja az importot, és ösztönzi az exportot, a mérleg másik serpenyőjében viszont ott van az a káros hatás, hogy még mindig túlfűtött a gazdaság.

"Az árfolyam fölszabadításával kapcsolatban a váratlant kell várni" - figyelmeztette Ven Csi-pao miniszterelnök azokat a befektetőket, akik arra spekulálnak, hogy a jüant hamarosan lebegtetni kezdik, s ily módon az erősödésnek indul. Azt, hogy erre valóban sor kerül, szinte senki sem kétli, inkább az a kérdés, mikor és hogyan. Valami máris megmozdult: két hete bejelentették, hogy a honi Bank of China, illetve a CITIC Ipari Bank hét nagy külföldi pénzintézettel összehozhat egy kis "devizakereskedelmi homokozót", amelyben a hazaiak megtanulhatják a játék fortélyait. "Biztonságos és óvatos lépés" - kommentálta a gyakorlatozás hírét David Libao, a HSBC egyik igazgatója. Ha a dolog beválik, alighanem még az idén meglazítják a jüant a dollárhoz kötő kapcsot, de hogy a valuta lebegtetése mit hoz majd, azt nem tudni. A jüan árfolyama az utóbbi négy évben 13 százalékkal csökkent ugyan a kereskedelmi partnerek valutáiból súlyozottan összeállított kosárhoz képest, ám az azt megelőző hét esztendőben 30 százalékkal emelkedett.

A jelenlegi árfolyam megtartása sok politikai és vállalati vezetőnek érdeke. Hiszen ha a kínai valuta lebegni kezd, a gazdaság szereplőinek gyorsan meg kell hozniuk egy fájdalmas döntést arról, hogy inkább olcsó és gyenge minőségű dömpingáruval árasszák-e el a fejlett világ piacait, vagy "a minőség forradalmát" kikiáltva több hozzáadott értékkel finom portékát áruljanak.

A negyedik fő aggodalom az ingatlanpiac túlpörgése a nagyvárosokban. Sanghajban a városi múzeumban évről évre megrendezik az ingatlanvásárt, melyen a fejlesztők kivilágított makett-telepeiket mutogatva kínálgatják árujukat: többnyire kicsi lakásokat modern, hatalmas tömbökben. Az utóbbi négy esztendőben más városrészekben is megduplázódtak az árak, most körülbelül akkorák, mint az 1995-ös árzuhanás előtt, azaz nagyjából a budapesti szinten járnak. A leggazdagabbak benevezhetnek 1 millió dolláros lakóparki villákra is, a metropolis híres tengerparti útján, a Bundon pedig negyedmillió dollárt kérnek egy kétszobás lakásért.

A legnagyobb veszély, ami ebben az esztendőben Kínára leselkedik - Dong Tao, a londoni Credit Suisse First Boston pénzintézet elemzője szerint -, a sanghaji ingatlanpiac túlfűtöttsége. A városban a becslések szerint az ingatlanvásárlók fele külföldi, háromnegyede spekuláns. Egy svájci bankház, az UBS helyi elemzője, Jonathan Anderson nem lát a dologban nagy veszélyt. Egyrészt - hívja föl a figyelmet - Sanghaj az ingatlanpiac legutóbbi összeomlása óta rengeteget fejlődött, megkérdőjelezhetetlenül Kína üzleti központjává vált, a magas árak tehát legalábbis részben indokoltak. Másrészt - állítja - még ha újabb árzuhanás következne is be, az inkább csak helyi, nem pedig országos probléma volna, mivel aránylag kevés bankot és nagyvállalatot érintene.

Márciusban Sanghaj városa mindenesetre "spekulációs adót" vezetett be, 5,5 százalékkal megsarcolva az ingatlanvásárlást követő éven belüli eladás révén keletkezett nyereséget. Ugyancsak a múlt hónapban országszerte megszűnt a jelzáloghitelek állami támogatása, a kölcsönöket folyósító bankok pedig a korábbinál magasabb önrészt kívánnak meg az ingatlanok vásárlóitól. Ez persze nem vigasztalja a lakásra vágyó fiatalokat, akik abban a tudatban spórolnak, hogy ha így száguldanak fölfelé az árak, minél később vesznek lakást, annál rosszabbal kell beérniük. A legtöbb szakértő azt jósolja, hogy előbb-utóbb ismét kidurran az ingatlanlufi, de hozzáteszik: Pekingben ez aligha következik be a 2008-as olimpia, Sanghajban pedig a 2010-es világkiállítás előtt.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Horn Gábor: Lábhoz

Horn Gábor: Lábhoz

Soros megüzente: még több pénzt ad a CEU-nak

Soros megüzente: még több pénzt ad a CEU-nak

Megint sokkol a Coca-Cola – de most kicsit másképp

Megint sokkol a Coca-Cola – de most kicsit másképp

Videó: így gyorsul a BMW új biturbó V12-es 7-es limuzinja

Videó: így gyorsul a BMW új biturbó V12-es 7-es limuzinja

Halálos baleset miatt zárták le a 21-es utat

Halálos baleset miatt zárták le a 21-es utat

Az ELTE oktatója otthagyja a katedrát, és a momentumos Cseh Katalin kabinetfőnöke lesz

Az ELTE oktatója otthagyja a katedrát, és a momentumos Cseh Katalin kabinetfőnöke lesz