Immár nemcsak beszállítóként, hanem önállóan is megjelentek a világpiacon a kínai vállalatok, amelyek terjeszkedésük első lépései során jól ismert márkanevekre, technológiai tudásra vagy éppen újabb nyersanyagforrásokra igyekeznek szert tenni.

A választások előtt álló Nagy-Britanniában Gordon Brown pénzügyminiszter igyekszik mindent megtenni annak elkerüléséért, hogy a szigetország sajtója újabb 6 ezer munkahely elvesztéséről szóló híradásokkal legyen tele. Ezért ígérte meg kormánya - adókedvezményekben is megmutatkozó - segítségét a Shanghai Automotive Industry Corporationnek (SAIC) abban, hogy a kínai autógyártó megvehesse az MG Rover 70 százalékát. A tranzakció ugyanis a bezárástól mentené meg a patinás brit céget.

Az SAIC az egyik olyan úttörő kínai vállalat, amely nemcsak eladóként, hanem fölvásárlóként, gyártóként is kimerészkedne az országból. A cég Kína legnagyobb autógyártójának számít ugyan (tavalyi 848 ezer darabos termelésének háromnegyede a német Volkswagennel, illetve az amerikai General Motorsszal létrehozott vegyesvállalatban született, természetesen azok típusainak összeszerelőjeként), ám eleddig egyetlen saját típusa a Wuling haszonjárműcsalád. A tavaly 10 milliárd dollár fölötti bevételt elért SAIC nem csupán Nagy-Britanniát vette célba: 2004-ben 500 millió dollárért a gyakorlati ellenőrzést jelentő, 48,9 százalékos tulajdont vásárolt a negyedik legnagyobb dél-koreai autógyárban, a Ssangyong Motorsban, a minap pedig a német Wirtschaftswoche gazdasági hetilap azt állította, hogy az olasz Fiat egyik vevőjelöltje.

Az SAIC olyan országból próbálkozik a "nagy ugrással", amely a Kereskedelmi Világszervezethez (WTO) való csatlakozás érdekében vállalt liberalizáció és a tőkeéhség miatt a jelenlegi Japánnál is jóval nyitottabb a külföldi verseny előtt. A tartományi és a sanghaji városi önkormányzat ellenőrzése alatt álló vállalat - alighanem éppen ezért - nem egyszerűen gyárakat, hanem velük együtt márkaneveket is vásárol. Ez is újdonságnak számít az Ázsiából kiinduló vállalati terjeszkedések történetében, hiszen a japán Sony és társai, valamint a dél-koreai chaebolok - a Samsungtól a Daewoon át az LG-ig - annak idején az alaposan védett hazai piacon megerősödve, saját márkájukat fölépítve kezdhettek nemzetközi terjeszkedésbe.

A Lenovót is nagyrészt a márkanévszerzés vágya vezette akkor, amikor megvette a személyi számítógép (pc) kategóriáját megteremtő IBM-től annak notebook- és pc-gyártását (HVG, 2004. december 18.). A kínai cég, amely a megállapodás szerint még öt évig használhatja az IBM termékcsaládjának elnevezéseit, az ügylettel a világ harmadik legnagyobb pc-gyártójává lép elő. A tranzakció az Egyesült Államokban felidézte azokat a félelmeket, amelyeket a japán vállalatok az 1980-as évek második felében végrehajtott "bevásárlásai" keltettek, amikor az USA olyan emblematikus intézményei kerültek idegen kézbe, mint a Columbia filmstúdió vagy a Rockefeller Center. A két évtizeddel ezelőtti aggodalmakhoz ezúttal nemzetbiztonsági aggályok is csatlakoztak, hiszen míg Japán az USA szövetségese, addig Kína a potenciális riválisa. Ezért politikuskörökben attól tartottak, hogy a csúcstechnológiai fölvásárlást a Lenovo egyfajta ipari kémkedési hídfőállás kiépítésére is fölhasználja, így a jóváhagyás csak hosszas vizsgálódás után, március elején született meg Washingtonban.

A Hujcsou város tulajdonosi ellenőrző pakettjével működő TCL-ről szintén kevesen hallottak Kínán kívül, amíg az nem szerzett ellenőrzést a francia Thomsonnal televízió- és dvd-lejátszó gyártására létrehozott közös vállalkozásban (HVG, 2003. november 15.). A TCL ezzel nemcsak Kína, hanem az egész világpiac legnagyobb tévégyártójává vált. Némi szépséghiba, hogy csak a hagyományos, katódsugaras technológiájú készülékek között, amelyeket gyorsuló ütemben szorítanak ki a síkképernyős - plazma- vagy folyadékkristályos - tévék. Igaz, az ügylettel a TCL megszerezte a Thomsontól az RCA nevet is.

A márkanévvásárlással a kínai cégek elemzők véleménye szerint költséges módon próbálják lerövidíteni a világpiacra vezető utat. A Lenovo - amely máris a 2008-as pekingi olimpia elit NOB-szponzorai közé vásárolta be magát - az 1,75 milliárd dolláros vételárral sokak szerint aránytalanul sokat fizetett az IBM makacsul veszteséges üzletágáért, ráadásul a cég a tömegtermelésnek számító pc-gyártásban igyekszik megismertetni magát, ahol olyan régi "nevek" is szenvednek, mint a Hewlett-Packard (HVG, 2005. február 19.). Az SAIC egy nyakig eladósodott Ssangyongot vett meg, a Fiatot a leggyöngébb lábakon álló nagy európai autógyárnak tartják, az MG Rover talpra állításába pedig korábban a német BMW-nek is beletörött a bicskája, és négy éve megkönnyebbülten, mindössze 10 fontért adta tovább egy magánbefektetői csoportnak (HVG, 2000. május 20.). A TCL-nek nemcsak a korábban megszerzett német Schneider márkanevet kell felélesztenie a tetszhalálból, de az RCA neve sem csillog már olyan fényesen eredeti hazájában, az USA-ban, mint amikor még a tévé tömeggyártásának megteremtőjeként tartották számon.

A külföldi felvásárlásoknak a márkanévhez jutás mellett a piac- és technológiaszerzés a másik mozgatórugója. A legnagyobb kínai távközlésiberendezés-gyártónak számító Huawei Technologies például nagy igyekezetében megsértette a piacvezető amerikai Cisco Systems szabadalmait, tavaly pedig a japán Fujitsu Network Communications kapta rajta a kínai cég egyik mérnökét, hogy egy chicagói szakmai kiállításon leszereli egyik berendezésük borítóját, és lázasan fényképezi benne az áramköröket. Az elbukott per, illetve a rossz publicitás leckéjéből talán tanulva a Huawei globális partneri viszonyra lépett az amerikai 3Com hálózatieszköz-gyártóval, megvásárolt két kisebb szakmabeli amerikai céget, Kaliforniában pedig kutatás-fejlesztési hídfőállást hozott létre.

A harmadik nagy motiváló erő a zakatoló kínai lokomotív energia- és nyersanyagéhsége, amit hazai forrásokból nem tudnak kielégíteni. Jóllehet a kaliforniai Unocalt végül "honfitársa", a ChevronTexaco vásárolja föl, és a potenciális vevőjelöltként emlegetett China National Offshore Oil Corp. hoppon maradt, a többi állami kézen lévő kínai olajcég Nyugat-Afrikától Iránon keresztül Latin-Amerikáig mindenütt igyekszik terjeszkedni, gyakran ott is, ahová amerikai vagy európai társaik politikai vagy emberjogi megfontolásokból be sem teszik a lábukat (HVG, 2005. január 29.). A vezető kínai acélgyár, a Baosteel az eddigi legnagyobb kínai külföldi befektetésről tárgyal Brazíliában, a színesfémbányászatban jelentős China Minmetals pedig állítólag 5,5 milliárd dollárt ajánlott a hatalmas réz- és nikkelkészletek fölött rendelkező kanadai Norandáért, amivel Ottawában váltott ki politikai félelmeket.

A kínai vállalatok külföldi terjeszkedésük során - az ország gazdaságának és tulajdonviszonyainak sajátosságai miatt - nem csekély politikai hátszelet élveznek. A Kínai Kommunista Párt 2002-es kongresszusán hirdették meg a külföld felé történő befektetői nyitást, a Thomson és a TCL közti szerződést pedig a részvételhez ragaszkodó Hu Csin-tao pártfőtitkár-államfő jelenlétében írták alá Párizsban. Pekingben azt remélik, a Fortune amerikai gazdasági magazin ötszázas globális vállalati rangsorában - a külföldi terjeszkedésnek köszönhetően is - néhány éven belül legalább ötven kínai cég neve szerepel majd, miközben tíz éve mindössze három volt ott, jelenleg pedig 16 van. Egyelőre persze nem kell tartani attól, hogy egy kínai befektető igazi nagy halra vetne szemet, hiszen a külföldi befektetések összege tavaly a Lenovo ügyletével együtt is csak 5 milliárd dollárra rúgott, s az idei évre a Kínára szakosodott, Los Angeles-i székhelyű Straszheim Global Advisors tanácsadó cég által jósolt 14-15 milliárd dollár ehhez képest derekas növekedés, ám az amerikai vagy az európai vállalatok gyakran egymaguk is nagyobb felvásárlásokat ütnek nyélbe.

A kereskedelmiminiszter-helyettes, Ma Hsziu-hong márciusi bejelentése szerint pedig már a kis- és közepes vállalkozások külföldi beruházásainak bátorítását szolgáló programon is dolgoznak - igaz, esetükben ez a különleges adminisztratív régióként a népköztársasághoz tartozó Hongkongot és Makaót jelenti célpontként.

Az igazán kedvező feltételekre viszont a nagyok számíthatnak: a Kínai Export-Import Bank 600 millió dolláros hitelkeretet nyitott a Huawei számára 2006 végéig, s a Kínai Fejlesztési Bank még ezt is alaposan megfejelte, amikor a cég külföldi terveihez tavaly decemberben öt évre 10 milliárd dolláros keretet biztosított. Ez pedig - az olcsó kínai munkaerő mellett - segíti, hogy a Huawei akár 30-40 százalékkal is riválisai alá kínálva mind több tendert megnyerjen, immár nem csupán a fejlődő országokban, de akár Európában is.

A Huaweinek nyitott óriási hitelkeret nem véletlen, mert a részvénytársaságként működő, de állami kézen lévő bankok ily módon is segítik a versenyképesnek tartott kínai vállalatok megjelenését a világpiacon - magyarázta a HVG-nek Stefan Messmann, a budapesti Közép-európai Egyetem professzora. Ám a kínai jelenlét erősödése - tette hozzá - nemcsak Amerikában vagy Európában érezhető, hanem a hatalmas ország holdudvarában is, különösen a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) négy új tagállamában, Kambodzsában, Laoszban, Mianmarban és Vietnamban. Változott a kínai vásárlások filozófiája is: amikor az 1980-as évek közepén megvették a német Zündapp motorgyárat, még leszerelték és hazavitték a gyártósort. A mostani külföldi beruházásoknál viszont helyben hagyják, sőt fejlesztik az eszközöket.

A kínai nyomulással kapcsolatos nyugati félelmeket az is táplálja, hogy a csúcstechnológiai befektetéseket vagy akvizíciókat végző cégek esetleg a kínai néphadsereghez kötődnek - ez a legélesebben a Huaweijel kapcsolatban merült föl. Mint Messmann professzor a HVG kérdésére megjegyezte: "Csiang Cö-min irányítása idején a néphadsereget leválasztották gazdasági vállalkozásairól, ám - nyugati hasonlattal élve - nem építettek közéjük áthatolhatatlan »kínai falat«."

A japán vagy dél-koreai óriáscégekkel szemben a terjeszkedő kínai vállalatokról sokan azt gondolják, hogy híján vannak a változásokat levezényelni képes kvalifikált menedzsereknek. A valóság viszont az - állítja Messmann professzor -, hogy Kína másfél évtizede szisztematikusan évi 100 ezer diákot küld ösztöndíjjal külföldre tanulni. Ennek köszönhetően máris beérett az a harmincas-negyvenes éveiben járó, magasan képzett, idegen nyelveken jól beszélő menedzsergeneráció, amely bízvást nekiláthat a vállalati terjeszkedések levezénylésének.

NAGY GÁBOR

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Trend

Külföldi befektetők Kínában

A hivatalos adatok szerint tavaly 60,6 milliárd dollár értékű működő tőke érkezett az országba - további 30 milliárd...

Indiában nyitotta meg legnagyobb irodaházát az Amazon

Indiában nyitotta meg legnagyobb irodaházát az Amazon

Brexit: két szék között a padlóra eshet Boris Johnson

Brexit: két szék között a padlóra eshet Boris Johnson

Sztrájkot jelentettek be a British Airways pilótái

Sztrájkot jelentettek be a British Airways pilótái

Az ellenzék (ex?)fideszes politikust indít a polgármesterségért Gyulán

Az ellenzék (ex?)fideszes politikust indít a polgármesterségért Gyulán

"Európa nyilvános vécéje" – Magyarország betiltja a szlovén szennyvíziszap importját

"Európa nyilvános vécéje" – Magyarország betiltja a szlovén szennyvíziszap importját

Egy portugál történész cikke hozta felszínre az eddig be nem vallott rasszizmust

Egy portugál történész cikke hozta felszínre az eddig be nem vallott rasszizmust