Az átrendeződés jeleit mutatja a radikális baloldal Európa-szerte. A marxisták sokat veszítettek befolyásukból, ellenben szerveződnek és erősödnek az antiglobalizációs mozgalmak, a baloldali populisták pedig parlamenti mandátumokat hódítanak.

A történelem szemétdombjára kerül a radikális baloldaliság, valahová a létező szocializmus mellé - gondolták sokan a kelet-európai rendszerváltások, majd a Szovjetunió összeomlása után. Lám, lám - mutattak körbe a vén kontinens nyugati fertályain is -, a kommunista pártok sora fordított hátat a kommunizmusnak, s vakargatta le magáról még a "kommunista" címkét is. Demokratikus baloldali párttá váltak, mint a finn kommunista párt utóda, a Baloldali Szövetség vagy szociáldemokratává, mint az olasz kommunisták legnagyobb utódszervezete, a Baloldal Demokratái. Néhányan meg is szűntek önállóan létezni, mint a Holland Kommunista Párt, amely 1989-ben a GroenLinks (ZöldBal) részévé vált.

Azon pártok vagy párttöredékek, amelyek ragaszkodnak a kommunista ortodoxiának legalább halvány másához, nemigen vonzzák a választókat. Az olasz Rifondazione Communista, a Kommunista Újraalapítás pártja az 1997-es parlamenti választásokon ugyan elért 8,6 százalékot, de hol volt ez már az 1970-es évek 30-35 százalékos eredményeitől! Ráadásul, miután keménykedésével a párt hozzájárult a balközép Prodi-kormány bukásához, s egy pragmatikus csoport kivált belőle, nem maradt el a büntetés, a 2001-es 5 százalék. A spanyol és a portugál kommunisták nagyjából állandó választási koalíciókban nyomulnak, a legutóbbi választásokon 5, illetve 7 százalékot érvén el; az egykor hatalmas Francia Kommunista Párt 2002-ben 4,8 százalékot szerzett.

Kelet-Európában még tarkább a helyzet. Az uralkodó egypártok utódszervezeteit radikalizmussal a legkevésbé sem lehet vádolni, bár a keletnémet Baloldali Pártban (leánykori nevén: PDS) nem csak a belső elhárítás szerint akadnak szélsőségesek, s a balkáni utódpártok is sokat megőriztek pártállami jellegükből. A volt Jugoszlávia nyugati köztársaságaiban, Horvátországban, Szlovéniában, illetve a balti országokban nem létezik említésre méltó ortodox kommunista szervezet, mi több, az utóbbiakban a kommunista pártok be is vannak tiltva. Bizarr módon a legsikeresebb ortodox kommunista párt Csehországban működik: 2002-ben a szavazatok 18,5 százalékát kapta meg.

Tizenöt, magát alternatív és progresszív baloldalinak nevező párt idén májusban Rómában megalapította az Európai Baloldali Pártot. Szinte kivétel nélkül a kommunista ortodoxiához ragaszkodó, antikapitalista pártokról van szó az olasz Rifondazionétól a magyar Munkáspártig, a keletnémet PDS-utódtól a Francia Kommunista Pártig. Az erős Görög Kommunista Párt nem lépett be az új szervezetbe, mivel az az EU keretei között működik, márpedig e kereteket - szélsőséges nacionalizmusa okán - nem ismeri el. Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja pedig inkább megelégedett a megfigyelői státussal, mintsem aláírja az alapító nyilatkozatot, melynek egyik passzusa elítéli a sztálinizmust.

Ha csak ezekből a halvány kis csillagokból állna a szélsőbaloldali univerzum, reménykedni sem lehetne a baloldali radikalizmus feltámadásában - illetve, más szemszögből, félni sem kellene tőle. Még akkor sem, ha ezek is tudnak néha bosszúságot okozni - főleg a szociáldemokrata és a baloldali demokrata pártoknak. Az olasz kommunisták nyitották meg Berlusconi előtt a hatalomhoz vezető utat. A 2002-es francia elnökválasztáson két trockista és egy kommunista jelölt indulása meghatározó mértékben járult hozzá a szocialista Lionel Jospin bukásához. Az EU-alkotmányra kimondott francia nemben is komoly szerepet játszott a kommunisták és trockisták más baloldali populista irányzatokkal alkotott szivárványkoalíciójának kampánya. A trockista és maoista pártocskákat egyébként láthatóan kevéssé érintette a "létező szocializmus" összeomlása, egyrészt mivel ellenségesek voltak Moszkvával szemben - másrészt mert nemigen volt már hová zsugorodniuk.

A baloldali radikalizmus - állítja többek közt Luke March brit és Cas Mudde holland politológus - az utóbbi másfél évtizedben nemcsak hanyatlott, hanem mutáción is átment. Az egyik fő fejlemény szerintük a baloldali populizmus bekerülése a parlamentekbe, a másik az antiglobalizációs mozgalmak szerveződése a radikális baloldali szubkultúrákban.

A sajtó által baloldali populistának, politológusok által inkább szociálpopulistának nevezett erők éppen abba a térbe türemkednek bele, amelyet a kommunista pártok összezsugorodása és a szociáldemokraták jobbratolódása hagyott szabadon. Ilyen a parlamenten kívüli Skót Szocialista Párt és a közvélemény-kutatók által a potenciális szavazatok húsz százalékára érdemesített holland Szocialista Párt. Ilyen az egyik francia trockista párt, Alain Krivine Forradalmi Kommunista Ligája is, amely erősen kacérkodik a baloldali populizmussal, és a kommunista párttal együtt új baloldali szövetség létrehozását tervezi, de tulajdonképpen ilyen a Gregor Gysi és Oscar Lafontaine vezette német Baloldali Párt is.

Elutasítják a kapitalizmust, de elfogadják a parlamenti demokráciát. Igaz, a politikai elit elleni éles támadásaik, brutális beszédmódjuk hagy némi kétséget eme elfogadás őszintesége és mélysége felől: a 2003-as kampányban a skót szocialisták akkori vezetője, Tommy Sheridan - nem törődve a kifejezésben rejlő képzavarral - "gerinctelen pöcegödörnek" nevezte a parlamentet.

A baloldali populistákat kevésbé érdekli az ideológiai tisztaság, mint az ortodox marxistákat. Carolyn Leckie skót parlamenti képviselőnő szerint pártjának azokat is meg kell szólítania, "akik nem tudják, mi a különbség Trockij és Lulu (a hatvanas évek skót popsztárja) között". Ezek a csoportosulások már nem a "proletariátus élcsapatának" tartják magukat, hanem a nép hangjának. A nép erkölcsös, az elit korrupt, a rendszer pedig az elité. "Szavazz ellene!" - hirdetik a holland szocialisták, "Merj különbözni!" - hangzik a skót szocialisták jelszava. Nem internacionalisták, sokkal inkább a helyi és nemzeti identitások védelmezői, unió- és globalizációellenesek, s így egyes pontokon összeérnek a szélsőjobboldali populizmussal, amelytől egyébként sok taktikai ötletet is kölcsönöztek. Mindenekelőtt "a néppel való kapcsolattartás" különböző formáit: aktivistáik nemcsak ajtóról ajtóra járva tudakolják az emberek véleményét, de igyekeznek célközönségük mindennapi életében is hasznossá tenni magukat, például segítenek formanyomtatványokat kitölteni.

A szélsőbaloldali univerzum másik jelentős fejleménye az "új társadalmi mozgalmak" térnyerése. Ezzel a kifejezéssel illették elemzők és baloldali ideológusok már a hetvenes-nyolcvanas években azon csoportokat, amelyek elvi alapon fordítottak hátat a pártpolitizálásnak, s az utcán küzdöttek a környezetvédelemért, a békéért, a harmadik világgal való szolidaritásért, a nők és az állatok jogaiért. A kilencvenes években témakatalógusukat kiegészítették a globalizáció bírálatával. Ez egyszerre mágnes és ideológiai ernyő, ami alá ökoharcosok, állatjogi aktivisták, meleg- és leszbikusaktivisták, antifasiszták, autonómok és antiglobalisták egyaránt bebújhatnak.

E csoportok egyike-másika az erőszakos "harctól" sem retten vissza, sőt. Rendvédelmi szakemberek - köztük a német Szövetségi Hírszerző Szolgálat tisztjei - sem képesek megbecsülni, milyen mértékben felelős az alkalmankénti rontás-bontásért az a körülmény, hogy a szubkultúra deviáns, balhét kereső fiatalokat is vonz, és milyen mértékben a forradalmi erőszak elvi igenlése. A G8-találkozók alkalmával mindenesetre már jó néhány város megszenvedte az antiglobalista haragot; a nemzeteken átívelő Earth Liberation Front, valamint az Animal Liberation Front híveinek megjelenését oly sok és nagy pusztítás jelezte, hogy néhány állam egyenesen a terrorista csoportosulások listájára tette őket.

A legfontosabb antiglobalizációs szervezet a franciaországi születésű, csak ott 30 ezer tagot számláló ATTAC. A név a Szövetség a Pénzügyi Tranzakciók Megadóztatásáért a Polgárok Megsegítésére francia változatának rövidítése, ugyanakkor a támadás szóra is hajaz. Ez esetben azonban békés akciókról van szó. Az ATTAC a WSF, azaz a Szociális Világfórum egyik fő szervezője. Ez az esemény bevallottan a nemzetközi média és a világközvélemény figyelméért verseng a davosi Világgazdasági Fórummal. Nem is sikertelenül: tavalyi mumbai találkozójának ezer rendezvényén nem kevesebb mint 100 ezren vettek részt. Ám míg Davosban a "neoliberalizmus elitje" jön össze, a WSF találkozóin azok, akik egy "másik világért" küzdenek.

Az ellenfórumként született WSF maga is kapott egy ellenfórumot Mumbaiban, a Mumbay Resistance 2004-et, melynek résztvevői a WSF-et túl puhának és gyávának tartják. Ami nem meglepő: a radikálisoknál mindig akadnak még radikálisabbak, akik az intézményesülés legkisebb jelére árulással vádolják őket.

Az antiglobalistáknak ugyancsak számos érintkezési pontjuk van a jobboldali populizmussal. Végül is szinte mindegy, hogy a tőke mozgékonyságát azért szeretné valaki korlátozni, mert meg akarja őrizni a nemzeti jóléti állam vívmányait, vagy azért, mert úgy tartja, hogy a "harácsoló tőke" árt a nemzetnek.

Sarah Harrison brit politológus a tavalyi EU-parlamenti választásokat elemezve a következőre jutott: bár mind a szélsőjobboldali, mind a szélsőbaloldali pártok jó eredményt értek el, csak nagyon kevés országban szerepelt jól mind a kettő. Valószínűleg csak egy fotel van, amelybe többen is bele akarnak ülni.

NEMÉNYI LÁSZLÓ

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
„Köszönöm” – mondta Farkas Flórián, amikor az OLAF-vizsgálatról kérdezték

„Köszönöm” – mondta Farkas Flórián, amikor az OLAF-vizsgálatról kérdezték

Soros azt mondta, adóztassák meg

Soros azt mondta, adóztassák meg

OTP-részvényeket vásárolhatnak a bank vezetői

OTP-részvényeket vásárolhatnak a bank vezetői

Sokkoló képen látszik, mit is jelent a klímaváltozás

Sokkoló képen látszik, mit is jelent a klímaváltozás

Már majdnem 50 ezren szavaztak az ellenzéki előválasztáson

Már majdnem 50 ezren szavaztak az ellenzéki előválasztáson

Spanyol lapértesülések szerint Neymar megegyezett a Barcelonával

Spanyol lapértesülések szerint Neymar megegyezett a Barcelonával