szerző:
HVG

MÁRCIUS 15.

Zavargásokba, majd katonai rendteremtésbe torkollt Tibet fővárosában, Lhászában a kínai megszállás elleni felkelés 49. évfordulóján, március 10-én buddhista szerzetesek által kezdett békés demonstráció. Az elégedetlenség azért robbant ki, mert Tibet őslakosai másodrendűeknek érzik magukat a gazdasági növekedésből hasznot húzó, egyre nagyobb számban beáramló kínaiak mellett. Hivatalos kínai adatok szerint 22-en vesztették életüket, a dalai láma környezete viszont több mint száz halottról beszélt. Feszültség alakult ki a szomszédos Csinghaj, Kanszu és Szecsuán tartományok tibetiek által lakott régióiban is. Nemzetközi emberjogi szervezetek a történtek miatt a pekingi nyári olimpia bojkottjára szólítottak fel, s a Kínába tartó olimpiai lángot több külföldi helyszínen is támadás érte. Az indiai Dharamszalában élő száműzött tibetiek vezetői – ellenállva fiatalabb társaik függetlenségi követeléseinek – novemberben ismét a dalai láma középutas álláspontját támogatták. Kínán belüli autonómiát szeretnének párbeszéd révén elérni, ám Peking szerint a 73 éves, szeptemberben kórházban kezelt dalai láma valódi célja Tibet függetlenségének kiharcolása.

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
Nem is tudja, mit kockáztat, ha nem mossa rendesen a fogát

Nem is tudja, mit kockáztat, ha nem mossa rendesen a fogát

Elsüllyedt egy túlterhelt komp Irakban, sokan megfulladtak

Elsüllyedt egy túlterhelt komp Irakban, sokan megfulladtak

22 millió facsemetét ültet a kormány

22 millió facsemetét ültet a kormány

Megérkezett Gemencre Zoltán, a fekete gólya

Megérkezett Gemencre Zoltán, a fekete gólya

Iszonyú sok amputációt végeznek Magyarországon

Iszonyú sok amputációt végeznek Magyarországon

Tavares a Fidesz néppárti felfüggesztéséről: Szégyen, amit Weber tett

Tavares a Fidesz néppárti felfüggesztéséről: Szégyen, amit Weber tett