szerző:
HVG

Az Egyesült Államokat keresztül-kasul behálózzák az autópályák, ám fizetős szakaszok csak az államok alig több mint felében vannak, és az elektronikus útdíjszedés csupán az északkeleti országrészben tekinthető egységesnek.

„Betömtük a fánk közepét” – hamisítatlan amerikai hasonlattal éltek szeptember utolsó csütörtökén Ohióban, amikor az állam csatlakozott az USA északkeleti részét behálózó elektronikus autópálya-használati elszámoló rendszerbe. Az EZPass Interagency Group (E-ZPass IAG) már korábban tagjai között tartott számon több szomszédos államot, így lehetővé vált, hogy Maine-től Virginiáig észak–déli, valamint New Yorktól Illinois-ig kelet–nyugati irányban egy cent készpénz nélkül át lehessen szelni az országrészt a fizetős sztrádaszakaszokon.

Az Egyesült Államokban mindent behálóz a szövetségi autópálya-rendszer, amelynek alapjait Dwight D. Eisenhower elnöksége alatt, a tömeges motorizáció hajnalán, az 1950-es évek második felében rakták le – az ötletet, más országokhoz hasonlóan, a náci Németországtól vették át. A hálózat ma a világ legnagyobbja, hossza 75,4 ezer kilométer, ám alig 2400 kilométer fizetős. Törvény tiltja ugyanis, hogy a szövetségi kasszából, elsősorban a benzinre kivetett adóból finanszírozott sztrádák használatáért pénzt kérjenek, kivéve, ha azt már a rendszer kialakítása előtt megkezdték, illetve amennyiben az adott szakaszt nem Washington, hanem a szövetségi állam építette vagy korszerűsítette. Szigorú logikát követ az autópályák számozása is: a páros számúak kelet–nyugati, a páratlanok észak–déli irányba vezetnek, a számozás nyugatról keletre, illetve délről észak felé nő, az öttel oszthatóak pedig rendszerint meghatározó közúti artériák.

Az útdíjfizetés évtizedeken keresztül két módon zajlott: az egyes szakaszvégeken a fülkében ülő alkalmazottnál, aki vissza tudott adni papírpénzből, vagy a megfelelő aprópénzt, esetleg tantuszt egy súlyérzékelővel ellátott fémkosárba dobva. Az elektronikus fizetés ötlete az 1980-as évek elején merült föl a New York körüli régióban, ahol a metropolis és elővárosai között kiugróan nagy volt az autóforgalom. A Manhattan szigetét New Jerseyvel, illetve Queens és Bronx városrészekkel összekötő hidakat és alagutakat ellenőrző közlekedési hatóság, valamint New York, New Jersey és Pennsylvania államok 1990-ben hozták létre az E-ZPass IAG-t, s tették le egy regionális szövetség alapjait. A szélvédőre, a visszapillantó tükör mögé illesztett elektronikus jeladók, valamint az azt leolvasó kapuk E-ZPass névre keresztelt rendszerének első elemét 1993-ban a New York államot átszelő, 798 kilométeres autópálya egyik szakaszán állították üzembe (az állam sztrádahálózatát üzemeltető közcég igazgatója akkor Peter Tufo volt, aki 1997–2001 között Budapesten volt országa nagykövet).

Az E-ZPass először a rendszert létrehozó New York–New Jersey–Pennsylvania hármasban működött, majd csatlakozott hozzá több más állam is. A technika kompatibilitása nem jelentett gondot – mindegyik jeladó hasonló módon működő rádiófrekvenciás azonosítót használ –, annál inkább az elszámolási és a kedvezményrendszer összehangolása. Ohio csatlakozásával az USA északkeleti és középnyugati részében 14 állam használja az E-ZPasst, amelynek révén a Niagara-vízeséstől mintegy 20 kilométerre az amerikai–kanadai határon is átkelhetnek a Béke hídon (Peace Bridge). A díjszabás alapja a tengelyek száma, ezért egy utánfutót vagy lakókocsit húzó személygépkocsi ugyanannyit fizet, mint egy kisebb teherautó. Általános, hogy az elektronikus fizetés olcsóbb, mint a készpénzes, de vannak államok, amelyek saját szakaszaikon külön kedvezményt is adnak a lakosaiknak. Az E-ZPass használatához számlát kell nyitni, aminek feltöltésében sok helyen engedménnyel bátorítják a hitelkártyáról történő automatikus átutalást.

A díjszabás nem feltétlenül követi a megtett távolságot. Kirívó példa a New Jersey Turnpike autópálya Manhattanhez közeli szakasza, ahol arányaiban sokkal többet kell fizetni, mint a vidéki részeken. A hidak és alagutak használatáért viszont szabott árat kérnek, és szinte mindig csak az egyik irányban. Ebből adódik sértődés is: New Jersey régóta sérelmezi, hogy a Lincoln és a Holland alagúton, valamint a George Washington hídon a Manhattanbe bejutásért fizetni kell, kifelé viszont nem, amivel szerintük őket le-, New Yorkot pedig felértékelik.

Az évi 3 milliárd dolláros amerikai útdíjbevétel négyötödét begyűjtő, 18 millió – rendszámhoz kötődő – jeladót a rendszerében tudó E-ZPassnak csak kistestvérei vannak, mint Floridában a SunPass vagy Kaliforniában a Fastrack. A technológia használata azonban színesedik. Több helyen – például Minneapolisban vagy San Diegóban – fizethetnek vele azért a „kegyért”, hogy a reggeli csúcsban a városba be, a délutániban pedig onnan ki az egyedül utazó is igénybe vehesse a legalább két embert szállító autóknak fenntartott expressz sávot. A számlájukat hitelkártyáról feltöltők a New York-i John F. Kennedy és La Guardia, valamint a velük közös irányítás alá tartozó, New Jersey államban lévő newarki repülőtereken a parkolásukat is kiegyenlíthetik ily módon. Az elektronikus fizetési rendszerek legnagyobb előnye azonban az olcsóságuk – a fülkében dolgozó díjszedők kiiktatásával temérdek élőmunkaköltség spórolható meg –, és az üzemeltetőknek jól fial annak a pénznek a forgatása is, amit a jeladó-tulajdonosok a számlájukra rendszeresen befizetnek.

NAGY GÁBOR

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Fotó: Ezt az autószállítmányt próbálja meg valaki felülmúlni

Fotó: Ezt az autószállítmányt próbálja meg valaki felülmúlni

Mondd meg, mit ünnepelsz, és megmondom, ki vagy

Mondd meg, mit ünnepelsz, és megmondom, ki vagy

Erős puttonyos: itt a kereken 600 lóerős hibrid Audi RS6 Avant

Erős puttonyos: itt a kereken 600 lóerős hibrid Audi RS6 Avant

Ez a fiatalember kiköpött David Bowie

Ez a fiatalember kiköpött David Bowie

Tízen haltak meg az utakon a hosszú hétvégén

Tízen haltak meg az utakon a hosszú hétvégén

Két hónap alatt is elkel egy panel

Két hónap alatt is elkel egy panel