Kilencvenedik születésnapját ünnepli Heinz Berggruen, a kor egyik legismertebb műgyűjtője, aki - elsősorban Picasso és kortársai műveiből álló - kollekcióját a berlini múzeumnak adományozta, és vissza is költözött abba a városba, ahonnan 1936-ban zsidó származása miatt elmenekült.

Berlin nyugati felében, a charlottenburgi kastéllyal átellenben áll két kupolás, a porosz neoklasszicizmus stílusában épült, kétemeletes pavilon. A tervezőjük, a porosz udvari építész Friedrich August Stüler után Stüler-házaknak nevezett épületek egyike a világhírű egyiptomi gyűjteménynek, benne a Nofertiti-szobornak ad helyet. A másikban is múzeum van, ahol az egymásba kapcsolódó termekben időnként egy ősz hajú úriember figyeli a látogatókat. Sétálgat, s olykor-olykor beszédbe elegyedik a képek előtt megállókkal. Mesél a képekről, az alkotókról, aztán pár mondat után elköszön és otthonosan továbbmegy.

Teheti, hiszen valóban otthon van: Heinz Berggruen, aki a Picasso és kora című berlini állandó kiállítás látogatóit alkalmanként szívélyes gazdaként üdvözli, a múzeumban lakik. A második emeleten, a kupola alatt van a lakása, és mint a közelmúltban egy interjúban elmesélte, reggelente lemegy a földszintre, hogy a még néptelen múzeumban üdvözölje a képeket.

Nem csoda, ha szívéhez nőttek a művek: a kilencvenedik életévét most januárban betöltő Heinz Berggruen évtizedek során tett szert arra az eredetileg 113 darabos gyűjteményre, amely főként Picasso-alkotásokból állt, de volt benne számos Paul Klee-akvarell és Henri Matisse-kép, Alberto Giacometti-szobor is. Ezt a kollekciót hozta 1996-ban Berlinbe, az eredeti elképzelések szerint egy tízéves kiállításra, hogy 2006-tól majd a világ valamelyik másik városában mutassa be. Időközben azonban meggondolta magát, és eladta, pontosabban lényegében odaajándékozta a gyűjteményt a berlini állami múzeumnak.

A becsértéke szerint mintegy másfél milliárd dollárt érő kollekció - amely közben 165 darabosra gyarapodott - ugyanis összesen 250 millió márkáért lett örökre és visszavonhatatlanul német állami tulajdon. Eredetileg 400 millió márkás térítésről volt szó, amelyből kétszázmilliót áll a német állam, ötvenet Berlin város szenátusa, százötvenet pedig a német nagyvállalatoknak kellett volna összeadniuk - ez utóbbiak azonban nem szándékoztak költeni a berlini múzeumok gyűjteményének gazdagítására. Maradt tehát a 250 millió, s annak érdekében, hogy Berggruen a négy gyermekének az ily módon csökkentett örökségből legalább a köteles részt így is biztosítani tudja, eladott néhány Cézanne- és Van Gogh-képet.

A németországi muzeológia egyik legnagyobb értékű tranzakcióját első pillantásra úgy is lehet értelmezni, hogy egy tehetős német polgár hazájára hagyta értékes gyűjteményét. Ám a képet árnyalja, hogy ez a haza jó néhány évig nem tekintette fiának és polgárának az adományozót, sőt egy ideig azt tartotta egyik legfőbb céljának, hogy a hozzá hasonlókat eltüntesse a föld színéről.

Az 1914. január 6-án Berlin Wilmersdorf negyedében Ludwig Berggrün írószer-kereskedő és felesége, Antonie házasságából született fiú tehetős, de nem túl gazdag zsidó polgári családban nőtt fel. Egy ideig ez nem jelentett problémát: saját visszaemlékezése szerint Berggruen nem tapasztalt semmiféle megkülönböztetést a Goethe nevét viselő helyi reálgimnáziumban, ahol zsidó és nem zsidó diákokkal tanult, majd érettségizett együtt 1932-ben.

De még közvetlenül a náci hatalomátvétel után, 1933-ban sem látta veszélyesnek a helyzetet. Igaz, a Humboldt Egyetemen végighallgatott félév után Franciaországban folytatta tanulmányait, de ennek nem politikai, hanem szakmai indokai voltak: a francia irodalom érdekli, azt gondolja, ez viszi közelebb céljához, az újságíráshoz. Végül is ez utóbbi kapcsán tapasztalta meg, hogy Németországban nem vár rá biztató jövő: amikor Berlinbe visszatérve publikálni kezdett, már csak nevének kezdőbetűivel jegyezhette cikkeit.

1936-ban ment Amerikába, és 1939-ben itt vette meg élete első képét, egy Paul Klee-akvarellt száz dollárért. Ekkor kezdett bele a szenvedélyes műgyűjtésbe, amit csak rövid időre szakított meg az USA hadseregébe szóló behívó. A háború végeztével, mint sok hozzá hasonló sorsú, Németországból emigrált értelmiségit, "reeducation-officer"-ként küldték vissza egykori hazájába, hogy segítsen a németeknek a demokrácia újratanulásában. Berggruen ehhez Münchenben a Heute című, az amerikai Life magazint utánzó hetilap szerkesztésével járult hozzá.

Első galériáját 1949-ben Párizsban, egy könyvkereskedés albérlőjeként nyitotta meg. A francia szabályok szerint azonban külföldiként nem volt cégjegyzési joga, ezért csekkjeit titkárnője és segítője, Helene Rotschild, egy ugyancsak Németországból emigrált, de már állampolgárságot szerzett fogorvos lánya írta alá, akinek ugyan semmi köze nem volt a "nagy" Rotschildokhoz, de neve varázserejűnek bizonyult: ahol egy Rotschild a titkárnő, ki lehet ott a főnök? Ugyanennek a szerencsesorozatnak a része volt megismerkedése Picassóval és az, hogy az akkor már hetvenéves mester, akinek a képeiért versengtek a galériák, nem csupán elfogadta a feltörekvő német-amerikait, hanem egy idő után kizárólagos jogot adott neki grafikái egyharmadának terjesztésére.

Berggruen egyébként soha nem lett "igazi" amerikai: nyelvében, gondolkodásában, kultúrájában örökre európai maradt. Ezért sem tért vissza 1945 után az Egyesült Államokba, sőt le is mondott az amerikai állampolgárságról, a németet viszont visszakérte (nota bene, párizsi lakását azért nem adta fel az ősz műgyűjtő). "Huszonkét évesen mentem el, nyolcvankét évesen jöttem vissza", idézi fel visszaemlékezéseiben 1996-os hazatérést Berggruen, aki szerint az elmúlt több mint fél évszázad során Németország végleg visszatalált a demokráciához. Különben is, mondta, a hazából el lehet üldözni az embert, de a hazát nem lehet elüldözni az emberből.

WEYER BÉLA / BERLIN

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A terhességmegszakítás és a "kegyes halál" ellen tüntettek Párizsban

A terhességmegszakítás és a "kegyes halál" ellen tüntettek Párizsban

Kiváló szakember volt - búcsúzik Andy Vajnától az RTL

Kiváló szakember volt - búcsúzik Andy Vajnától az RTL

Az V. kerületi kapitányság előtt ért véget a tüntetés

Az V. kerületi kapitányság előtt ért véget a tüntetés

Nanorészecskékkel támadtak az agytumorra spanyol tudósok, és úgy néz ki, hogy eredményesen

Nanorészecskékkel támadtak az agytumorra spanyol tudósok, és úgy néz ki, hogy eredményesen

"Ostoba szenteskedő törpe": John Bercow, a brit parlament popsztárja

"Ostoba szenteskedő törpe": John Bercow, a brit parlament popsztárja

Csak most jöttek rá, hogy nem is annyira sótalanítanak a sótalanító üzemek

Csak most jöttek rá, hogy nem is annyira sótalanítanak a sótalanító üzemek