A madridi merényletek után hátborzongató jelenség fogadta a mentőalakulatokat: a halottak zsebében még ott csöngtek a mobilok, amelyeken aggódó hozzátartozók hívták őket. A maroktelefonok tömeges elterjedése alapos változásokat hozott az ilyen végletes és végzetes helyzetekben is.

Nem kapott vonalat, ezért kénytelen volt elvinni megjavíttatni a mobiltelefonját Jehija Ajas, ismertebb nevén a Mérnök, a Hamász palesztin szervezet robbantásszakértője. Ajas nem sejtette, hogy szállásadójának nagybátyja - akit az izraeliek beszerveztek - egy robbanóanyaggal töltött mobillal segítette ki. Ez a cseretelefon okozta a Mérnök halálát 1996 januárjában. Szakértők szerint néhány gramm erős robbanóanyagot könnyű elrejteni egy mobilban, különösen az akkori, még a GSM-generáció előtti, nagyobb készülékekben. Az annak idején nagy feltűnést keltett merénylethez a hagyományos eszköznek számító távcsőre is szükség volt: figyelték, hogy valóban a kiszemelt áldozat telefonál-e, amiről a beszélgetés közben a Mérnök hangját felismerő ügynök segítségével is megbizonyosodtak. Ezek után már elég volt egy apró jel a robbantáshoz - nem több, mint például amikor telefonos bankolás közben az ember lenyomja valamelyik gombot. Persze a Mérnök telefonja sem véletlenül romlott el: az izraeli titkosszolgálat avatkozott be egy olyan adóval, amely elnémította a palesztin robbantómester vonalát.

Mobiltelefonnal robbantottak március 11-én Madridban is - legalábbis az egyik be nem indult szerkezet mellett egy marokkészüléket találtak. Végül ennek a SIM-kártyája vezetett el az egyik, nem igazán körültekintő gyanúsítotthoz. Szakértők szerint a telefon azért alkalmasabb a hagyományos vekkernél vagy más időzítőszerkezetnél, mert megbízhatóbb. Állítólag hiúsult már meg merénylet azért, mert egy gyenge minőségű távol-keleti óra felmondta a szolgálatot. Újsághírek szerint az egyik madridi detonáció viszont azért maradt el, mivel az órát reggel 7 óra 40 helyett este 7 óra 40-re állították be. A mobil viszont helyes használat esetén univerzális, az eddigiekhez képest szinte világ-hatótávolságú távirányítónak alkalmas. Arra érzékeny gyújtószerkezet működésbe léphet akár a rezgő hívásjelzésre, akár a hívás utáni sípolásra, illetve a készülék bármely elektromos impulzusára.

A mobiltelefon óvatlan terroristák vesztét is okozhatja. Az afganisztáni harcok során, amikor 2001 vége felé az amerikaiak a Tora Bora hegység barlangjaiból próbálták kifüstölni Oszama bin Ladent és híveit, a műholdas telefonok bemérése révén is kijelöltek célpontokat. A tálibok eleinte bátran használták a készülékeket abban a hiszemben, hogy az Arab Emírségekből működtetett Thuraya műholdas hálózat nem hallgatható le. Megfeledkeztek azonban arról, hogy az üzemeltető az egyik piacvezető amerikai cég, a Hughes, így az amerikaiaknak lehetett kapcsolatuk a műszakilag csak a központból lehallgatható és ellenőrizhető rendszerrel. Saját kárukon okulva a rejtőzködő tálibok időközben le is szoktak a kockázatos mobilozásról.

Újabban családon belül is van igény a mobilos nyomkövetésre. Például aggódó szülők kutakodhatnak gyerekük holléte után: egy németországi szolgáltatást igénybe véve elég egy sms-t küldeniük csemetéjük készülékére, és megkapják a gyerek koordinátáit. Mivel a bázisállomások - melyek a nagyvárosokban az átlagosnál is közelebb eshetnek egymáshoz - rendszeres kapcsolatban állnak a telefonokkal, gyakorlatilag utcapontossággal megállapítható, hol van a keresett telefon. De azt - mint Maradi István, a Westel vezérigazgató-helyettese megjegyezte - még e szolgáltatást igénybe véve sem tudhatja már a szülő, hogy a gyerek épp a zeneiskolában van-e, vagy a szomszédos diszkóban szórakozik. Hasonló elven működik Nyugat-Európában az a szolgáltatás, amelyet idős, beteg családtagok elkószálása ellen ajánlanak. Az aggódó családot akkor figyelmeztetik, ha az óvatlan rokon - és telefonja - kilép egy előre kijelölt területről, vagyis a megadott bázisállomások hatóköréből. Az ilyen rendszerek alig alkalmazhatók azonban vidéken, mivel - magyar példával élve - a Hortobágyon 15 kilométerenként vannak csak bázisállomások. Hasonló, az állomások távolságából adódó korlátai vannak a hó alá temetett síelők felkutatásának, bár a német, osztrák, svájci szolgáltatók már az Alpokban is kiépítették a hálózatot - mellesleg nem mentési célokból, hanem üzleti megfontolásból, miután az elkényeztetett előfizetők kikövetelték a szolgáltatást a sípályákon is.

Maga a telefonálás, vagyis a beszélgetés tartalma miatti lebukás kevésbé kockázatos. Hogy a bonyolult kódolásnak köszönhetően a GSM-rendszerű mobiltelefonok "a levegőből", vagyis a jelek elfogása révén nem hallgathatóak le, abban egyöntetű a szakértők véleménye. Léteznek viszont olyan bázisállomások, amelyeket a titkosszolgálatok, netán a még titkosabb nem hivatalos szervezetek kellő felkészültséggel be tudnak iktatni a mobilszolgáltatók igazi állomásai és a környéken - többnyire pár száz méteres területen - fellelhető mobiltelefonok közé. A beszélgetések lehallgatásához ekkor az kell, hogy a szimulált bázisállomás a szokásos rejtjelezés kikapcsolására utasítsa a "magához rántott" mobilokat. Hogy ki beszél, azt ekkor sem könnyű kitalálni, mert a mobilok csak egy kifürkészhetetlen, ráadásul a szolgáltató által rendszeresen cserélt azonosítót sugároznak, saját hívószámukat nem, az csak a központ számítógépében jelenik meg.

Egyszerűbb megoldáshoz folyamodtak az orosz biztonsági szervek, amikor 2002 októberében a moszkvai Dubrovka musicalszínházból kellett kiszabadítniuk a csecsen túszejtők foglyait. A mobilszolgáltatókkal egyszerűen "kinyittatták" a hálózatot: megszüntették a beszélgetések már említett kódolását. Ehhez mindössze pár perces beavatkozásra volt szükség a mobilközpontban. Ezek után bemérhették például, melyik, a kíváncsiskodók és a rendőrök között elrejtőzött terrorista telefonál ellenkező irányba, azaz a színházba. Maguk a túszejtők is tudatosan építettek a mobiltelefonokra: hol üzenetek elmondására utasították a foglyokat, hol meg arra, hogy ne merjenek telefonálni. Ám ahol sok ember van sok mobiltelefonnal, ott nem lehet mindent szabályozni: akkori hírek szerint az Eho Moszkvi rádió éppen telefoninterjút készített az egyik tússzal, amikor a kommandósok befújták a terembe az utóbb a kelleténél is gyilkosabbnak bizonyult gázt.

Ennél is drámaibb példa a terrorcselekmény kellős közepéből mobilon zajló élő közvetítésre - sőt az események befolyásolására - a 2001. szeptember 11-ei merényletsorozat "negyedik" repülőgépének története. A géprablás hírét többen - utasok és egy légikísérő - "letelefonálták" a földre. Ehhez nem volt szükség technikai bravúrra - mondta a HVG által megkérdezett fizikus szakértő. A rádióhullámoknak még 10 kilométeres repülési magasság sem túl sok, és a hullámok fénysebességéhez képest egyáltalán nem számít a repülőgép sebessége, a repülésirányítással is viszonylag kis adóerősségű URH-rádióval tartják a gépek a kapcsolatot.

Szerencsétlenségek, merényletek után egyébként a mobilhálózatok éppen olyankor nem tudnak megbirkózni a rengeteg hívással, amikor a legnagyobb szükség lenne rájuk. Ez történt a madridi merényletsorozat után is. Manapság azonban ez már nem jelent teljes üzemképtelenséget. A HVG kérdésére Maradi István egy zsúfolt autóbusz példájával magyarázta a számítógépes mobiltelefon-központokban alkalmazott újabb algoritmusok működését. Ha a busz megtelt, mégis újabb várakozók igyekeznek felpréselődni, a jármű nem tud elindulni, hanem feltartja a következőket is, és akár le is állhat a forgalom. Ha viszont ilyenkor könyörtelenül becsukják az ajtót, előbb-utóbb minden várakozó eljuthat a céljához. Hasonlóan korlátozzák a forgalmat a telefonközpontok is: a rendszer elvben nem omlik össze, de a tömeges hívásoknak csak a központ teljesítőképességének határain belül eső részét kezeli.

Nem annyira technikai, inkább személyiségi jogi okokból kérdéses az az egy német cég által mégis lehetővé tett szolgáltatás - legalábbis a bébifigyelésen túlmenő mértékben -, amellyel a szülő bele is hallgathat, milyen környezetben tartózkodik a gyermeke. Műszakilag innen már csak apró lépés a sokak által babonásan rettegett mobiltelefonos lehallgatás. Ha valakinek a mobilja automata hívásfogadásra van beállítva - ezt például fejhallgatóhoz szokták használni -, ráadásul a csengetés is el van némítva, akkor kétségkívül úgy lehet helyszíni közvetítést indítani egy, akár látszólag véletlenül ottfelejtett telefon környezetéből, hogy az ott lévők nemigen veszik észre. Elvben alkalmas lenne a módszer arra is, hogy valaki a saját mobilját állítsa be lehallgatókészüléknek, de egy apró kiegészítő kártya segítségével akár hangrögzítőnek is. Annak demonstrálására, hogy nem ilyesmiben sántikálnak, bizalmas tárgyalásokon a résztvevők gyakran nemcsak kikapcsolják a mobiljukat, hanem látványosan az akkut is kiveszik belőle. Ez azonban már olyan szemfényvesztés, amelynek nincs sok köze a mobiltelefóniához, hiszen poloskát bárhol - öngyújtóban, vázában, aktatáskában - el lehet rejteni. Az akku nélküli telefonról Maradi Istvánnak eszébe jut az a férfi, aki nagyobb összeget követelt a Westeltől, cserébe azért a titokért, hogyan lehet SIM-kártya nélkül telefonálni. Csakhogy a látványos bemutató után kiderült, hogy a barkácsoló zsaroló egy plusz SIM-kártyát drótozott be egy alkalmas résbe.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Az államfőnél tiltakozott a szakszervezetek szövetsége a rabszolgatörvény ellen

Az államfőnél tiltakozott a szakszervezetek szövetsége a rabszolgatörvény ellen

Nem jött be a nagyszabású terv: nem jól működik az óceán szemétcsapdája

Nem jött be a nagyszabású terv: nem jól működik az óceán szemétcsapdája

Két Vidi-játékos az Európa Liga álomcsapatában

Két Vidi-játékos az Európa Liga álomcsapatában

Állítólag van egy titkos laboratóriuma a Huaweinek, amit csak úgy hívnak: a Fehér Ház

Állítólag van egy titkos laboratóriuma a Huaweinek, amit csak úgy hívnak: a Fehér Ház

Megszépítette Budapestet az első igazi hó – fotók

Megszépítette Budapestet az első igazi hó – fotók

Az "év legszebb sírját" találták meg egy egyiptomi nekropoliszban – fotók

Az "év legszebb sírját" találták meg egy egyiptomi nekropoliszban – fotók