Szabadlábra helyezték a Dél-afrikai Köztársaságban az apartheid restaurációjáért küzdő szélsőségesek egykori vezérét. Eugene TerreBlanche, akit saját bevallása szerint megváltoztattak a börtönévek, azt mondta, a jövőben távol akarja tartani magát a politikától.

Kedvenc fekete lován, Attilán léptetett végig Eugene TerreBlanche a Johannesburgtól mintegy 100 kilométerre fekvő kisvároson, a konzervatívok egyik központjának tartott Potchefstroomon, a nagy ünneplés azonban elmaradt. A börtönkapunál alig kéttucatnyi híve, ám annál több újságíró és bámészkodó várta a fehérek felsőbbrendűségét hirdető dél-afrikai szervezet, az Afrikáner Ellenállási Mozgalom (AWB) vezetőjét, akit június elején feltételesen helyeztek szabadlábra, miután több mint három évet letöltött a két színes bőrű férfi súlyos bántalmazásáért kiszabott, összesen hatéves büntetéséből. Elvbarátai arra számítottak, hogy a most 60 éves, rendőrtisztből lett sertéstenyésztő és fajvédővezető kiszabadulásával ismét életre kel a neonáci indíttatású, a hitleri Németországéra emlékeztető jelképeket használó szervezet. "Eddig csendben voltunk, most újra aktivizálódhatunk" - mondta Andre Visagie, az AWB végrehajtó tanácsának elnöke. TerreBlanche ügyvédje, Gerrie Basson is akként vélekedett, hogy ügyfele alighanem beleveti magát a politikába, és meg sem áll a parlamentig.

A rendkívüli szónoki képességgel és mozgósító erővel megáldott rasszista vezér harciassága azonban a jelek szerint elpárolgott. Keményen dolgozott a börtönhöz tartozó farmon, és jóban volt túlnyomórészt fekete rabtársaival - mondta róla például a pretoriai kormányszóvivő. TerreBlanche első nyilatkozata is lelohasztotta híveit. "Más ember lettem" - jelentette ki. "Újjászületett kereszténynek" nevezte magát, aki tisztességes polgárként a népét kívánja szolgálni, megőrizve a búr ősök nyelvét, kultúráját, ám aki minden dél-afrikaihoz el akarja vinni Isten szavát, fehérhez és feketéhez egyaránt, politikai ambíciói pedig nincsenek, egyszerűen gazdálkodni szeretne. Az persze csak hónapok múlva derülhet ki, mennyire voltak őszinték ezek a szavak, amelyek igencsak furcsán hangzottak egy olyan ember szájából, aki 1996-ban előbb egy fekete benzinkútkezelőt bántalmazott, majd farmjának egyik ugyancsak színes bőrű biztonsági őrét egész életére megnyomorította, amikor egy vascsővel félholtra verte.

TerreBlanche-t csak ezekért a tetteiért ítélték el, politikai tevékenységéért nem, pedig az apartheid rendszer felszámolása után mozgalmának több tucat tagja került börtönbe - van, aki 26 évre. Az AWB ugyanis a fehér hatalom megőrzésének és egy fehér állam megteremtésének céljával jött létre a nyolcvanas évek elején, és az évtized végére Dél-Afrika leglátványosabban bővülő politikai mozgalma lett. Noha hivatalosan kulturális egyesületnek nevezte magát, terepszínű ruhát viselő tagjai fennen hirdették, hogy harcolni is készek az afrikai fehérek jogaiért; Vasgárda néven fegyveres szárnyat is működtetett a szervezet. A hugenotta ősöktől örökölt, beszédes - franciául "fehér földet" jelentő - nevű TerreBlanche vezetése alatt 1994-re az AWB olyan erővé nőtte ki magát, amely komolyan veszélyeztette a demokratikus átmenetet. Huszonegy ember életét oltotta ki például az a bombamerénylet-sorozat, amellyel az apartheid végét jelző első szabad választásokat igyekezett meghiúsítani (HVG, 1994. május 6.), emberei 1993-ban páncélozott teherautóval törtek át egy konferencia-központ üvegfalán, ahol éppen az ország jövőbeni kormányzásáról folytak a tárgyalások, és azt is tervezték, hogy megmérgezik több, feketék lakta negyed ivóvízhálózatát. Még fegyveres támadást is indítottak az azóta fölszámolt tíz kvázi független fekete terület egyike, Bophuthatswana bantusztán ellen, de az akció csúfos kudarccal, az AWB három tagjának halálával végződött. Ez súlyos presztízsveszteség volt az ősz szakállú vezér számára, akinek tekintélyét szex- és alkoholbotrányok is tépázták. Noha 1998-ban az apartheid idején elkövetett bűnöket vizsgáló Igazságtételi és Megbékélési Bizottság előtt TerreBlanche még "politikai és morális felelősséget" vállalt a terrorakciókért, akkor már szétesőben lévő mozgalmát nem tudta megmenteni, és alighanem csak a realitásokat ismerte be, amikor most közölte: távol tartja magát a politikától.

Több szervezet is megpróbált az utóbbi néhány évben az AWB helyébe lépni, olykor még TerreBlanche-énál is radikálisabb programmal. Az ugyancsak a fehérek felsőbbrendűségét hirdető Boeremag (Búr Erő) nevű mozgalom például nem kevesebbet tervezett, mint hogy nyolcezer fegyverest mozgósítva megszáll három fontos katonai támaszpontot, elfoglalja a Nemzeti Hírszerző Ügynökség, a légierő és a rohamrendőrség főhadiszállását, Zimbabwéba deportálja a Dél-afrikai Köztársaság több mint 30 millió fekete lakosát, az indiai származásúakat pedig hajóval küldi vissza őseik földjére. Mindezt az egyik vádlott, az AWB Vasgárdájának egykori tagja, Johannes Smit mondta el még tavaly októberben, abban a több mint egy éve tartó perben, amelyben 22 ember - köztük rendőrtisztek, orvosok, mérnökök, egyetemi oktatók - várja a bíróság ítéletét. A 42 pontból álló vádiratban egyebek közt államellenes összeesküvés, terrorizmus, gyilkosság, gyilkossági kísérlet és illegális fegyvertartás szerepel. A Boeremag aktivistáinak tulajdonítják ugyanis azt a nyolc, 2002 októberében végrehajtott bombamerényletet, amelyek egyike kioltotta egy asszony életét, és azzal is vádolják őket, hogy meg akarták gyilkolni a feketék emberjogi mozgalmának élő szimbólumává vált egykori államfőt, Nelson Mandelát.

A szélsőjobboldalnak azonban ma már nincs komoly társadalmi bázisa Dél-Afrikában, még a 18. századi németalföldi telepesek, a búrok utódai, a 4,3 milliós fehér lakosság 60 százalékát kitevő afrikánerek között sem - állapítja meg az elemzések többsége. "A fekete kormányzással kapcsolatos legrosszabb félelmeik ugyanis nem váltak valóra" - magyarázta a Reuters brit hírügynökségnek egy tapasztalt dél-afrikai újságíró, Max du Preez, aki szerint csak őrültek gondolhatják komolyan, hogy még vissza lehet állítani a fehérek hatalmát. A johannesburgi Biztonsági Tanulmányok Intézetének értékelése szerint is elmúlt már az az egykor valós veszély, hogy az ultrakonzervatív jobboldal polgárháború szélére sodorja az országot.

Még akkor is így van ez, ha egy felmérés másfél éve közzétett adatai arról tanúskodnak, hogy a dél-afrikaiak 60 százaléka véli úgy: az apartheid idején inkább "rendben mentek a dolgok". A fehérek közt megközelíti a kétharmadot azok aránya, akiknek nosztalgiájuk van a korábbi rezsim iránt, holott 2000-ben még csak 59, 1995-ben pedig 39 százalékuk volt ilyen véleményen. Az Afrobarometer független közvélemény-kutató által megkérdezett feketék közül is minden ötödik vélekedett úgy, hogy 1994 előtt jobb volt az élet, ami 1995-höz képest két és félszeres növekedést jelent. A felmérést irányító Robert Mattes fokvárosi egyetemi professzor azonban a Reutersnak kifejtette: nem a faji megkülönböztetést sírják vissza a válaszadók, hanem azt nehezményezik, hogy a mostani kormány elődjénél korruptabb, és kevésbé képes érvényt szerezni a törvényeknek.

POÓR CSABA

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Itt a legalacsonyabb a rezsi az EU-ban, mégis nagy terhet jelent

Itt a legalacsonyabb a rezsi az EU-ban, mégis nagy terhet jelent

Egy rendőri agresszió anatómiája: bevitték, megfélemlítették, pedig ott sem volt

Egy rendőri agresszió anatómiája: bevitték, megfélemlítették, pedig ott sem volt

Igazoltatták a rendőrök egy belvárosi kocsma vendégeit az esti tüntetés után - videó

Igazoltatták a rendőrök egy belvárosi kocsma vendégeit az esti tüntetés után - videó

A nap videója: Két magyar mentős nagyon ráérzett a karácsonyi hangulatra

A nap videója: Két magyar mentős nagyon ráérzett a karácsonyi hangulatra

Csaknem egy tonna gyanús potencianövelőt és hormontablettát foglalt le a NAV

Csaknem egy tonna gyanús potencianövelőt és hormontablettát foglalt le a NAV

A francia belügyminiszter szerint nem az Iszlám Állam katonája volt a strasbourgi lövöldöző

A francia belügyminiszter szerint nem az Iszlám Állam katonája volt a strasbourgi lövöldöző