A több mint százéves berlini kabaré túlélte a diktatúrákat, a hidegháborút, a város kettéosztottságát, és a fal leomlása óta teljes egységben szapulja a politikusokat és a politika iránti közömbösséget.

Bajban van a német parlament elnöke. Wolfgang Thierse azon töpreng, hogyan lehetne megmenteni a demokráciát, vagy legalábbis vonzóbbá tenni az emberek számára. Merthogy azok nem kedvelik sem a népakaraton alapuló kormányzást, sem az ország dolgait irányító politikusokat: utóbbiak munkájának döntő része a közvélemény-kutatásokban megkérdezettek többsége szerint a talkshow típusú tévéműsorokban való önmegvalósító ökörködés, alkalmasságát tekintve Rex felügyelő is lehetne kancellár, a szavazócédulák urnákba dobálása pedig olyan, mint a szelektív hulladékgyűjtés. E lehangoló vélemények láttán a házelnök megbízást ad egy reklámügynökségnek, próbálja eladni a népnek a parlamentarizmus előnyeit - s ha kiderülne, hogy a demokrácia mégiscsak közkedveltté tehető, akkor esetleg bevezetnék Bajoroszágban is.

Nos, legkésőbb ez az a pont, ahol biztosan kitör a nevetés a nézőtéren, hiszen Berlinben mindig hálás dolog a bajorok rovására poénkodni. Persze a többi szurkapiszka is célba talál. Akár arról van szó, hogy a német polgár vasárnaponként - a sok tartományi, helyhatósági és egyéb választás miatt jóformán alig van vasárnap, amikor valahol ne lenne voksolás - demokratikus jogainak gyakorlása helyett inkább a tévé előtt ül, és a képernyő bűvöletében jobbra-balra rángatott fejű bábuként bámulja a nemzet nagyját, "Schumit", vagyis Michael Schumachert, aki különben adózásilag már nem is a nemzet része, merthogy évekkel ezelőtt "áttelepült" Svájcba. Hasonló derültséget kelt, hogy a végül mégiscsak megválasztott politikus a parlamentbe jutván milyen országos gondokon töri a fejét. Például azon, hogy a jövő héten hová lesz bizottsági vagy frakciókirándulás. Csak Lettországba? - a fenébe, bezzeg a másik bizottságból Amerikába mennek.

Distel, vagyis Bogáncs: e névre hallgat az a berlini kabarészínház, ahol a Ha a Thierse kétszer csenget című előadáson estéről estére bejönnek ezek a politikai poénok. A város keleti központjában, a friedrichstrassei gyorsvasútállomás közvetlen közelében, egy igencsak lepukkadt épületben estéről estére telt ház van (munkanélkülieknek árengedmény). Csakúgy, mint a korábbi Nyugat-Berlin központjában, a romjaiban megőrzött Gedächtniskirche szomszédságában, ahol a Stachelschweine (Tüskés disznók) kabaré együttese figurázza ki a politikusokat. Mondjuk abban a kocsmai jelenetben, amely szerint Gerhard Schröder kancellár álruhában belopódzik egy berlini kocsmába, hogy egy pofa sörrel oldja fel politikai frusztrációját, és ott megismerkedik a hasonló céllal odamenekült ellenzéki vezérrel, Angela Merkel kereszténydemokrata pártelnök asszonnyal. A két magányos és csalódott szív egymásra talál, s már abban is megegyeznek, hogy nem akadályozzák többé egymás munkáját, a kormány komolyan veszi az ellenzéki javaslatokat, az ellenzék pedig nem söpör le mindent ab ovo az asztalról. Ekkor azonban megérkeznek az ápolók, s a két beteget visszakísérik az elmeosztályra. Merthogy oda való, aki hisz abban, hogy a politikusoknak még megjöhet az eszük.

A több mint tucatnyi berlini kabaré - a legismertebbeket említve: a közéletben turkálnak még a vízipockok, vagyis a Wühlmäuse, továbbá a bűn (Sünde) és a szindikátus szavakból alkotott Sündikat szereplői, csípőfogóval operál a Kneifzange - nem bánik kesztyűs kézzel a nép választott képviselőivel. Ez persze nem mindig volt így: a több mint százéves szórakoztató intézmény a weimari köztársaság idején épphogy ráérzett a politikai piszkálódás ízére, amikor jöttek a nácik. "Tegnap zárva voltunk, ma nyitottak vagyunk, de ha túl nyitottak leszünk, akkor megint zárva leszünk" - hangzott Werner Fink, a berlini kabaré atyja szájából a vészt sejtő konferansz. Megérzése jó volt: 1937-ben őt magát is koncentrációs táborba vitték, és az ottani hosszabb tartózkodástól csak a frontszolgálatra való "önkéntes" jelentkezés mentette meg.

A háborús évek után megint az immár kettéosztott Berlin lett a kabaré egyik bázisa, először persze a nyugati fele. Az amerikai zónában működő rádió, a RIAS 1948-ban azzal a céllal hozta létre kabarétársulatát, hogy az egyrészt elviselhetőbbé tegye a bezárt város lakóinak hétköznapjait (találó volt az elnevezés: Insulaner, vagyis Szigetlakók), másrészt borsot törjön a keleti funkcionáriusok orra alá. "A szigetlakó mindig abban hisz, hogy útja egyszer újra szárazföldre visz" - hevenyészett fordításban így adható vissza az Insulaner hitvallása a német újraegyesítés mellett. Amire aztán késve és bikkfanyelven megérkezett a stílszerű, keleti válasz: "A lakosság és a demokratikus sajtó hosszabb ideje hangoztatott követelésének megfelelően" megalapíttatott a Distel kabarészínház, hogy "a szatíra eszközeivel fejtsen ki értékes munkát a színházművészet területén Németország egysége érdekében".

Amelyet persze mindkét oldal a maga ideológiája alapján képzelt el. Az egység tényleges létrejöttéig mindenesetre csak a nyugati városrészben nevettettek úgy a kabarészerzők és -színészek, ahogy a poénok eszükbe jutottak. Keleten - ahol a Disteltől még azt is elvárták, hogy "a humort használja fegyverként az osztályharcban" - folyamatos volt a huzakodás a cenzúrával. Ez ugyan formálisan soha nem létezett, de egy-egy bemutató előtt komor képű fontos elvtársak ültek be összeszorított szájjal a nézőtérre. (Na meg ott volt a "belső ellenőrzés" is: a Distel egyik sztárjáról kilenc évvel a rendszerváltás után derült ki, hogy együttműködött a hírhedt állambiztonsági szolgálattal, a Stasival. Azonnal kirúgták - de más színpadokon, önálló estekkel most is jelen van, mivel jó színész.)

Szakmailag iszonyú izgalmas volt úgy megcsinálni egy jelenetet, hogy mindenki értse, miről van szó, de senki ne köthessen bele, emlékezik vissza Peter Ensikat, korábban a lipcsei és a drezdai kabarék szerzője, ma a Distel művészeti vezetője, felidézve például azt a jelenetet, amikor öregurak komikusan mozgó és butaságokat beszélő tornaegyletét állították a színpadra, akikben nem volt nehéz ráismerni az akkori állampárt politikai bizottsági tagjaira. "Hogy merészelik?!" - kezdődött volna a felelősségre vonás, ám ők ártatlan képpel védekeztek, mondván: "Hogy gondolják, hogy róluk van szó, hogy jönnénk mi ahhoz, hogy fontos elvtársakat kigúnyoljunk?" Ezzel aztán le is szerelték a cenzorokat.

Ami átment a pártellenőrzésen, azért már nem kellett izgulni, a fizetés fix, a megélhetés garantált volt. "Szatíraipari dolgozók voltunk" - emlékszik Ensikat azokra az időkre, amikor 70 főállású alkalmazottja volt a Distelnek. Ma húszan vannak, és nem attól kell félniük, hogy esetleg valamelyik fontos elvtárs megsértődik, netán az osztályellenség támadását véli felfedezni egy poénban, hanem attól, hogy nem megy be a közönség: a cenzúra szerepét mára a pénztári bevétel vette át.

Az egyesítés különben ma már alig téma. Ensikat megfigyelése szerint azt sem igen lehet felismerni a kabaréba látogatókon, ki jött nyugatról, ki keletről. 1989-90 után még biztos eligazítást nyújtott, hogy ki mikor nevet: ha valaki hangosan hahotázott egy-egy, az ellátást kifigurázó, netán a szolgáltatások színvonalát panaszoló tréfán, az biztos tanult endékás volt, a nyugatiak inkább a direktebb humort honorálták. A kettő ötvözete azért még ma is bejön: Miért volt olyan közkedvelt az NDK-ban a szex? - kérdezik a demokrácia-népszerűsítéssel megbízott reklámszakértők a Thierse-kabaréban, az emberek mobilizálási lehetőségeit számba véve. Mert ez volt az egyetlen szórakozás, amihez sorban állás nélkül hozzá lehetett jutni.

WEYER BÉLA / BERLIN

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Magyarországon a második legnagyobb a menekültellenesség Európában

Magyarországon a második legnagyobb a menekültellenesség Európában

A NASA is beszáll Vasember megmentésébe

A NASA is beszáll Vasember megmentésébe

A kormány újabb rendezvényálma: csak logóra és ajándéktárgyakra elmegy majd egymilliárd

A kormány újabb rendezvényálma: csak logóra és ajándéktárgyakra elmegy majd egymilliárd

Aj Vej-vej: Németországban a hangulat a harmincas éveket idézi

Aj Vej-vej: Németországban a hangulat a harmincas éveket idézi

Központosítani akarja a kormány a háziorvosi ellátást

Központosítani akarja a kormány a háziorvosi ellátást

Szijjártó: Magyarország olyan EU-t akar, ahol a karácsony karácsony marad

Szijjártó: Magyarország olyan EU-t akar, ahol a karácsony karácsony marad