Az egyik legesélytelenebbnek tartott csapat, Görögország válogatottja nyerte a portugáliai labdarúgó Európa-bajnokságot. A meglepő siker nem a látványos játék, hanem a jól szervezett csapatmunka diadala volt.

Otto Rehhagel egyetlen este három rekordot is megdöntött: 66 évével ő a legidősebb szakvezető, aki valaha is Európa-bajnoki győzelemre vezetett egy válogatottat, emellett az első szövetségi kapitány, aki ezt nem hazája, hanem egy másik ország csapatával tette, és a görög foci az ő vezényletével érte el történetének eddigi legnagyobb sikerét. "A görögök történelmet írtak! Ez szenzáció!" - lelkesedett a portugálok elleni döntőben aratott győzelem után az Ottó királynak becézett edző, aki szerint játékosai meccsről meccsre egyre jobb teljesítményt nyújtottak. "Lehet, hogy vannak csapatok, amelyek ügyesebben bánnak a labdával, de a stratégiának minden sportban nagy szerepe van" - mondta, arra utalva, hogy együttese főként a szervezettségének köszönheti a diadalt.

Annak a szervezettségnek, amelyet éppen a német tréner hozott a görög válogatottba, ahol 2001 augusztusában kezdte meg a munkát, méghozzá egy kemény kudarccal: első mérkőzésén 5:1-re kikaptak az erősnek éppen nem nevezhető finnektől, és két vereséggel kezdték az Eb-selejtezőt is. A görög sajtó akkor még azt gyanította, hogy a viszonylag koros német mester, akinek éppen nem volt munkája, amikor befutott az athéni ajánlat, a londoni The Guardian szerint évi mintegy 730 ezer eurós bérrel járó megbízatásban egy utolsó, jól fizető állást látott a végleges visszavonulás előtt. Rehhagel azonban rácáfolt erre: ahogyan otthon az egykori második ligás Werden Bremenből KEK-győztest, a Kaiserslauternből pedig német bajnokot faragott, úgy hozta fel a "semmiből" a görög nemzeti tizenegyet is. Ügyesen ötvözte az általa képviselt rendet és fegyelmet a görög szertelenséggel, amiből egy nem túl látványosan, ám annál hatékonyabban játszó együttes született. Olyan csapat, amely "a legjobb támadás a védekezés" elve alapján, szoros emberfogással szinte áthatolhatatlan falat tud állítani a tizenhatosára, egy-egy sikeres ellentámadással pedig akár egy egész meccset eldönt. Így történt ez két korábbi Európa-bajnok, a legjobb nyolc között Franciaország, az elődöntőben pedig a csehek ellen, míg a döntőben a hivatalos statisztika szerint a görögök egyetlen labdája ment kapura - de az meg sem állt a hálóig.

Nyolcvan-százszoros pénzt ajánlottak az Eb kezdetekor az angol bukmékerek annak, aki a görögök végső sikerére tesz, a csoportmérkőzések után ötvenszeresre csökkent a tét, amely még a legjobb négy között is tízszeres volt, a döntő előtt pedig 9:4 arányban lehetett fogadni a győzelmükre. A Reuters brit hírügynökség beszámolója szerint egy merész hazardőr 332 ezer fontot nyert a Hill fogadóirodánál, miután már a negyeddöntők előtt fogadott a görög sikerre.

Pedig akkor még nem tudhatta biztosan, hogy ez az Eb minden nagy csapatnak bukást hoz. A kontinensviadalok 44 éves történetében most fordult elő először, hogy az öt európai futballnagyhatalom, Anglia, Franciaország, Németország, Olaszország és Spanyolország jól fizetett, agyonkényeztetett sztárokkal felálló válogatottjai közül egyik sem jutott be a legjobb négy közé, és a végső győzelem egy olyan csapaté lett, amelyben egyetlen, a csúcson számon tartott játékos sincs. A görög huszonhármas keretből ugyan nyolcan szerepelnek külföldi - olasz, angol, német, portugál - bajnokságokban, de klubjaikban ők sem meghatározó egyéniségek. A csehek elleni győztes gólt jegyző hátvéd, Traianosz Dellasz például az elmúlt szezonban mindössze nyolc meccsen játszott az AS Roma színeiben, a középpályás, Georgiosz Karagunisz pedig 12 alkalommal lépett pályára az Interben. Most egy csapásra az ő értékük is megnőtt, csakúgy, mint valamennyi csapattársuké. A védelem egyik kulcsemberét, Georgiosz Szeitaridiszt állítólag 3 millió euróért három évre már meg is szerezte a Bajnokok Ligájának idei győztese, a Porto, de a többiek is aligha maradnak ajánlat nélkül.

Különösen az otthoni klubok játékosai várják a menedzserek jelentkezését. A görög foci ugyanis "kétarcú": a nemzetközi siker mögött zűrzavaros hazai bajnokság áll, bundagyanús meccsekkel, lefizetett bírókkal, csődbe jutott klubokkal, futballhuliganizmussal és általános érdektelenséggel. A Reuters beszámolója szerint akadt olyan első osztályú bajnoki meccs, amelyre mindössze 150-en voltak kíváncsiak, az első Eb-selejtezőre pedig csak úgy tudtak tízezer szurkolót összetrombitálni, hogy a jegy mellé egy válogatottmezt is adtak ajándékba. A gondok akkor váltak igazán súlyossá, amikor 2002 szeptemberében összeomlott az Alpha Digital műholdas tévéadó, amely a legtöbb élvonalbeli klubtól megszerezte mérkőzéseinek közvetítési jogát. Az első osztályú egyesületek azóta súlyos anyagi gondokkal küzdenek, az AEK Athént például visszaminősíthetik amatőrré, mert több mint százmillió eurós adósságot halmozott fel, játékosainak, köztük a válogatott öt tagjának pedig hónapok óta nem fizet bért.

A házigazda portugálok azt remélik, hogy ha nyerni nem is tudtak, legalább a hírnevüknek jót tett az Európa-bajnokság. A mérkőzéseket összesen több mint 1,165 millióan látták a helyszínen, a tévéközvetítések nézőit pedig milliárdokban lehet mérni. Nemcsak az öreg kontinenst hozta lázba a rendezvény: a nagy időeltolódás ellenére a legtöbben Kínában követték nyomon a meccseket. Volt olyan összecsapás, amelyet 50 millióan néztek végig az ázsiai országban - mondta Lars-Christer Olsson, az Európai Labdarúgó-szövetség, az UEFA főigazgatója. A szövetség egyik elemzése szerint egyébként Portugáliának mintegy 800 millió eurós közvetlen hasznot hajthat a rendezvény. A Deutsche Welle német rádióadó internetes oldalán idézett tanulmány számításba veszi a bevételeket, az Eb reklámértékét és a turizmus ennek köszönhető fellendülését is. Az előzetes becslések alapján azt várták, hogy a mérkőzéssorozat ideje alatt mintegy 260 millió eurót költenek el a turisták Portugáliában, de az UEFA-nál úgy vélik, hogy az idegenforgalom a következő esztendőkben is évi 179-357 millió eurós bevételnövekedésre számíthat. Ez pedig 14 ezer új állást teremthet, vagyis további mintegy 200 millió eurót hozhat a recesszióval és növekvő munkanélküliséggel küzdő országnak.

Ugyanakkor Portugáliában összesen 4 milliárd eurót költöttek a viadal infrastruktúrájának kialakítására, például sportlétesítményekre, gyorsvasútra. Csak az Eb-n használt 10 stadion felújítására és építésére 650 millió eurót áldoztak, holott ezek egy részét a jövőben aligha tudják teljesen kihasználni. Ráadásul hat kisebb aréna a tervezettnél kétszer többe került - állapította meg még május végén a portugál számvevőszék -, ezért két település, Braga és Leiria olyan adósságcsapdába jutott, ami a következő két évtizedben alapvetően meghatározza majd a költségvetését. A központi büdzsé keretét viszont nem lépték túl - nyilatkozta Jose Luis Arnaut, az Európa-bajnokság szervezését koordináló tárca nélküli miniszter. A közvéleményt azonban - úgy tűnik - ez nem nyugtatta meg: az RTP tévétársaság felmérése szerint a megkérdezettek mintegy fele nem hisz abban, hogy megtérülnek az Eb-rendezés költségei.

POÓR CSABA

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Varju László állítja, újra verték, a DK-s társait nem engedik oda hozzá

Varju László állítja, újra verték, a DK-s társait nem engedik oda hozzá

Másfél év alatt 200 ezer dollárt hozott össze a 12 éves vállalkozó

Másfél év alatt 200 ezer dollárt hozott össze a 12 éves vállalkozó

Rogán a tüntetőkről: A balhé szándéka vezérli őket

Rogán a tüntetőkről: A balhé szándéka vezérli őket

Biztonságiakat rendelhettek a vidéki Mediaworks-kiadványok épületeihez

Biztonságiakat rendelhettek a vidéki Mediaworks-kiadványok épületeihez

Konkurenciát csinált magának, rámehetett volna a cége, mégis világhírű lett

Konkurenciát csinált magának, rámehetett volna a cége, mégis világhírű lett

Gyurcsány: Kibontakozott az ellenállás

Gyurcsány: Kibontakozott az ellenállás