Európában egyre több gondot okoznak a hatóságoknak az úgynevezett becsületgyilkosságok. Különösen a bevándorlók körében gyakori, hogy halál vár arra, aki szégyent hoz a családra.

Heshu Yones hiába barikádozta el magát a London nyugati részén, Actonban lévő lakásuk fürdőszobájában. Apja, Abdalla rátörte az ajtót, és halálra szurkálta a 16 éves lányt, majd a torkát is elvágta. A 48 éves kurd férfi - aki tíz éve menekült el Szaddám Huszein Irakjából - ezután magával is végezni próbált, de ő túlélte a kísérletet. Végül bíróság elé állították, és életfogytig tartó börtönre ítélték. Gyermekének - akit saját bevallása, de mások szerint is nagyon szeretett - azért kellett meghalnia, mert a szülői tiltás ellenére szerelembe esett egy 18 éves, libanoni keresztény fiúval. A mindennapos veszekedések nyomán a lány meg akart szökni otthonról. "Valószínűleg sohasem fogjuk megérteni egymást. Sajnálom, nem az vagyok, akinek látni szeretnél, de vannak dolgok, amiken nem tudsz változtatni" - írta apjának, a levelet azonban már csak a gyilkosság után, a fiókjában találták meg. Korábban érkezett ugyanis egy másik, névtelen üzenet, amely figyelmeztette Abdallát, hogy a lánya "szajhaként viselkedik", viszonya van a barátjával. Ez volt az utolsó csepp a pohárban: az apa úgy gondolta, csak a vétkes vérével lehet lemosni a család tisztességén esett foltot.

Az eset korántsem egyedülálló, Nagy-Britannia-szerte, sőt egész Európában egyre gyakoribbak a hasonló bűntettek. Londoni adatok szerint elsősorban a Pakisztánból, Indiából és Bangladesből érkezett bevándorlók körében fordulnak elő az úgynevezett becsületgyilkosságok, de volt már példa ilyen leszámolásra közel-keleti, kelet-európai, kenyai, jemeni, dél-afrikai és szomáliai származású családokban is. Az áldozatok többnyire lányok, asszonyok. Az Európai Unió tagországainak rendőrségi munkáját koordináló szervezet, az Europol Hágában külön konferenciát szentelt annak a kérdésnek, hogy miként lehet megelőzni ezeket a bűncselekményeket, a Scotland Yard pedig az elmúlt tíz év anyagai közül 117 olyan ügy aktáját vette elő, amelyben szerepet játszhatott a családi becsület "helyreállítása". "Nem indítjuk újra a nyomozásokat, hiszen ezek közül az esetek közül sok bírósági ítélettel végződött, csak szeretnénk jobban megérteni az ilyen bűntettek indítékait és felmérni a veszélyt" - mondta Andy Baker, a londoni rendőrség súlyos bűncselekményekkel foglalkozó igazgatóságának és egyben a becsületgyilkosságok elemzésére tavaly ősszel létrehozott különleges csoportnak a parancsnoka.

Noha az elkövetők közül sokan a hitükre hivatkoznak, jogvédők azt hangoztatják, hogy a világ összes nagy vallása kifejezetten tiltja a rokongyilkosságot. A Brit Muszlim Tanács szóvivője, Inayat Bunlawala például azt nyilatkozta a BBC internetes hírszolgálatának, hogy egyetlen igaz muzulmán sem bocsátana meg egy ilyen tettet. Szakértők szerint valójában nem is vallási okok állnak az ilyen gyilkosságok hátterében, hanem a különböző kultúrák és hagyományok, no meg a nemzedékek - különösen a Keletről érkezett emigránsok első, a nyugati kultúrával megbarátkozni képtelen és az ezt már természetesnek tekintő második generációja - közötti ellentétek. Elsősorban ott nagy a veszély, ahol férficentrikus a hagyományos családmodell.

Az elmúlt évtized gyanús ügyei közül a brit nyomozók máris 13-ról feltételezik nagy bizonyossággal, hogy - bár korábban nem tekintették annak - valójában becsületgyilkosság volt. A londoni The Independent napilap beszámolója szerint vannak közöttük olyanok is, amelyeket eddig balesetként kezeltek. Érdemes lenne az öngyilkosságoknak is utánanézni - figyelmeztetett a Dél-ázsiai Fejlesztési Partnerség nevű, a Nagy-Britanniában élő etnikai közösségek közötti határok felszámolásán is fáradozó, üzletemberek által alapított szervezet elnöke, Ram Gidoomal. Sokakat ugyanis addig zaklatnak családtagjaik a "rájuk hozott szégyen" miatt, amíg a szerencsétlenek önkezükkel vetnek véget életüknek. "Az ázsiai származású fiatal nők között az országos átlagnál négyszer gyakrabban fordul elő öngyilkossági kísérlet, és a férfiaknál is nő az arány" - mondta a The Daily Telegraph londoni napilapnak Gidoomal, aki szerint a rendőrségnek nyilvántartásba kellene vennie a veszélyeztetetteket.

Az ENSZ adatai szerint 2000-ben a világon ötezer asszony lett becsületgyilkosság áldozata, ez a szám azonban valószínűleg nem tükrözi a valós helyzetet. Egy pakisztáni emberi jogi jelentés, amelyet egy kanadai alapítvány által működtetett, a nemi diszkrimináción alapuló üldöztetés ellen fellépő internetes oldal, a Gendercide Watch idézett, azt állítja például, hogy 1998-ban csak a pakisztáni Pandzsábban 888 asszony lett becsületgyilkosság áldozata, és a következő évben sem változott sokat a helyzet. Becslések szerint Libanonban havonta, Jordániában kéthetente, Törökországban pedig 4-5 naponta követnek el egy becsületgyilkosságot, és egy, az ENSZ-nek készült jelentés megemlíti, hogy még olyan országokban is regisztráltak ilyen bűncselekményeket, mint Brazília vagy Ecuador. A valós helyzet feltárása szinte lehetetlen, mert a család vagy a tágabb közösség - amely gyakran kollektívan mondja ki a halált a vétkesnek tartott rokonra - igyekszik falazni az "ítélet-végrehajtónak", aki többnyire férfi - az apa, a férj, valamely fivér vagy unokatestvér -, de gyakran a női hozzátartozók is segítenek tettének elkövetésében. A bevándorlók között előfordul, hogy az óhazába viszik és ott ölik meg a bűnöst, balesetnek álcázzák a gyilkosságot, vagy fiatalkorúra bízzák, mert ő enyhébb büntetést kaphat. A sorsuk elől menekülni igyekvő szökevényeket gyakran erre specializálódott "fejvadászok" kutatják fel dollárezrekben mérhető díjazás fejében, és nemegyszer bérgyilkos szolgálatait is igénybe veszik.

Valószínűleg pénzért fojtotta meg például egy ismerőse tavaly februárban Londonban a 22 éves Anita Gindhát. A nyolc és fél hónapos terhes szikh asszonynak, akivel másfél éves kisfia szeme előtt végeztek, a gyanú szerint azt nem tudta megbocsátani a családja, hogy nem volt hajlandó hozzámenni az indiai Pandzsáb államban férjéül kiszemelt férfihoz, hanem a szülői házat elhagyva Glasgow-ban alapított családot. Egy hónappal korábban Birminghamben a 21 éves, pakisztáni származású Sahjda Bibit percekkel az esküvője előtt ölte meg 22 késszúrással az unokatestvére, mert a lány nemet mondott a neki szánt kérőnek, elfogadta viszont egy elvált férfi házassági ajánlatát. Két éve Svédországban hasonló okból végzett az apja az akkor 26 éves kurd Fadime Sahindallal, aki azóta a bevándorló nők sebezhetőségének szimbólumává vált a skandináv államban. Hosszú esztendőkön keresztül élt ugyanis a legdurvább zaklatások közepette, mígnem ezt megelégelve a nyilvánosság elé lépett. Négy évvel a halála előtt életveszélyes fenyegetés miatt az apját megbírságolta és felfüggesztett börtönre ítélte, míg az öccsét le is ültette a bíróság, a lány pedig közben a tévében emelt szót a becsületgyilkosságok ellen, sőt 2001-ben még a parlamentben is beszélhetett erről a problémáról.

Általában az adott közösség hagyományaitól függ, hogy mely bűnért kell halállal lakolni. Nemcsak a "kötelező házasság" megtagadásáért, hanem válási szándékért vagy akár egyszerű flörtölésért is az életével fizethet egy nő, és volt már példa arra is, hogy azért öltek meg valakit, mert egy hódolója szerenádot adott neki, vagy mert "hagyta magát" megerőszakolni. Akadt, akinek csupán az volt a "vétke", hogy nő létére egyetemre akart menni, vagy a nyugati divat szerint öltözködött. Egy Bejrútban tartott nemzetközi konferencián az is elhangzott, hogy az ilyen gyilkosságoknak gyakran titkolt indítékaik vannak, például a férj így akar "szalonképes" módon megszabadulni megunt feleségétől.

A világ jó néhány országában nagyon enyhe büntetéssel megúszhatja tettét egy gyilkos, ha arra hivatkozik, hogy a család becsületének helyreállítása volt a célja. Jordániában például idén februárban mindössze négy hónap börtönt kapott egy férfi, aki megölte házasságon kívül teherbe esett húgát. A BBC által idézett adatok szerint az arab országban az ilyen tettek átlagos büntetése féléves szabadságvesztés, és a parlament mindeddig elutasított minden kísérletet az ezt lehetővé tevő törvény módosítására, pedig maga Rania királyné állt a becsületgyilkosságok elleni kampány élére. Törökországban a kormányzó mérsékelten iszlámista Igazság és Fejlődés Pártja április végén javasolta a parlamentnek, hogy vizsgálja meg a becsületgyilkosságok ügyét és szigorítsa a büntetési tételeket, Pakisztánban pedig május közepén tett közzé hasonló felhívást Pervez Musaraf elnök - egyelőre eredménytelenül.

POÓR CSABA

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
"Fenyegetnek, kivéreztetnek bennünket" - A HVG adventi kalendáriumában ma: Gyenis Ágnes

"Fenyegetnek, kivéreztetnek bennünket" - A HVG adventi kalendáriumában ma: Gyenis Ágnes

Török: "Ha ez a kormány akar valamit, akkor az meglesz"

Török: "Ha ez a kormány akar valamit, akkor az meglesz"

Mindent felfal a gömböc: egyetemet, sajtót, munkásokat

Mindent felfal a gömböc: egyetemet, sajtót, munkásokat

Elkaszálták a német műsort, amit Istenes Bence vezetett

Elkaszálták a német műsort, amit Istenes Bence vezetett

„A gyerekeink most járnak iskolába – mentsük, ami menthető”

„A gyerekeink most járnak iskolába – mentsük, ami menthető”

MTA-botrány: Palkovics nem érzékelte a robbanásveszélyt

MTA-botrány: Palkovics nem érzékelte a robbanásveszélyt