Húsz év után Párizs úgy döntött, kiadja az olasz hatóságoknak a nyolcvanas évek elején Franciaországba szökött és ott Francois Mitterrand elnök kezdeményezésére menedékjogot kapott, egykor véres merényletekben részes szélsőbaloldali aktivistákat.

Szégyen, gyalázat! Az adott szó elárulása, a Köztársaság megingása - ilyen indulatos és vészjósló szavakkal kommentálták neves francia értelmiségiek és baloldali politikusok Jacques Chirac elnök és a párizsi fellebbviteli bíróság döntését egy évtizedek óta Franciaországban élő volt olasz terrorista kiadatásáról. A most 51 éves Cesare Battisti a hetvenes években a Fegyveres Proletárok a Kommunizmusért nevű szélsőbaloldali szervezet aktivistájaként több véres merényletben is részt vett, amiért a milánói esküdtszék, majd a fellebbviteli bíróság kétszeres életfogytiglanra ítélte. A per, amelyben három gyilkossággal és egy gyilkosságra való felbujtással vádolták, Battisti távollétében folyt le 1985-ben, mivel ő már 1981-ben megszökött egy Róma melletti börtönből, ahol éppen az egyik gyilkosságért rá kiszabott 12 év 10 hónapos büntetését töltötte. Először Párizsban bujkált, aztán 1982-től Mexikóban élt, majd 1990-ben visszatért Franciaországba, ahol letartóztatták, de az olasz hatóságok kérése ellenére sem adták ki, hanem az úgynevezett Mitterrand-doktrína jegyében szabadon engedték. A néhai francia köztársasági elnök 1985-ben szentesítette azt a gyakorlatot, hogy Párizs menedékjogot ad azoknak az olasz terroristáknak, akik francia földre menekültek az olasz igazságszolgáltatás elől.

Máig vitatott kérdés, hogy a szocialista államfő ezzel vett-e revánsot azért, mert Olaszország annak idején hasonlóképpen kesztyűs kézzel bánt az algériai háborúban a franciák elleni merényleteket szervező Nemzeti Felszabadítási Front, illetve az OAS szélsőjobboldali szervezet tagjaival, vagy - ami valószínűbb - ezzel a taktikai lépéssel csalogatta elő az illegalitásból és tette ellenőrizhetővé a Franciaországban élő olasz terroristákat. Eredetileg Mitterrand szabott azért néhány feltételt: exterrorista csak akkor kaphatott menedéket, ha nem volt részese véres akcióknak, és vállalta, hogy végleg felhagy nem csupán korábbi tevékenységével, de mindenféle politikai aktivitással is, és "láthatóvá" teszi magát.

A nyolcvanas évek elejétől több száz volt szélsőbaloldali élt a lehetőséggel és telepedett le Franciaországban, ahol újrakezdte az életét, családot alapított, tisztes munkát vállalt, sokan közülük tanárok, művészek, írók lettek. Battisti is befutott mint krimiszerző, egy tucat könyve jelent meg, és egészen a közelmúltig biztos volt abban, hogy a múltat végleg maga mögött hagyva békében élheti le az életét. Csakhogy a közel húsz éven át minden kormány által tiszteletben tartott Mitterrand-doktrína tavaly megingott: az olasz hatóságok kérésére éppen egy éve Franciaország már kiadott egy exterroristát, és Nicolas Sarkozy akkori belügyminiszter érzékeltette, a terrorizmus elleni harc közepette két jogállam között nincs helye az ilyen külön utaknak, politikai taktikáknak. Ezt erősítette meg Jacques Chirac köztársasági elnök is, amikor ez év július elején Silvio Berlusconi olasz kormányfővel találkozva kijelentette: a két ország az Európai Unió egyazon igazságszolgáltatási szférájába tartozik, azaz ha a francia fellebbviteli bíróság a kiadatás mellett dönt, megtöri az eddigi gyakorlatot, és nem áll Battisti hazaküldésének útjába.

A fordulat óriási tiltakozáshullámot váltott ki Franciaországban, több ezer ismert író, rendező, színész, egyetemi tanár és politikus - főként a szocialista párt vezető személyiségei, mint Michel Rocard volt miniszterelnök, Francois Hollande pártfőtitkár, Bertrand Delanoe párizsi főpolgármester - emelte fel a szavát Battisti kiadatása ellen. Szerintük az amúgy a törvényeket nemigen tisztelő jobboldali Berlusconi-kormány politikai indíttatású bosszúhadjáratáról van szó, amihez az emberi jogok bölcsője nem asszisztálhat. A volt terroristák védelmében azt hozzák fel a tiltakozók, hogy annak idején különleges törvények alapján ítélték el őket, gyakran az úgynevezett bűnbánó terroristák megkérdőjelezhető hitelességű vallomásai alapján, és az olasz törvények értelmében akit egyszer véglegesen elítéltek, az nem kérhet perújrafelvételt.

Olaszországban viszont a jobb- és a baloldal szinte egységesen - ami szinte soha más esetben nem fordul elő - Battisti és társai kiadatását követeli. Akármilyen szörnyű viszonyok uralkodtak is Itáliában az úgynevezett ólomévekben, amikor a szélsőjobb és a szélsőbal valóságos polgárháborús állapotokat idézett elő véres merényleteivel, az ország megőrizte demokratikus berendezkedését, és a terroristák elleni későbbi perek is kiállják a jogállami követelmények normáit - mondják. Aki elmenekült, saját akaratából nem volt jelen ügye tárgyalásán, ahol egyébként választott ügyvédei képviselték. Ráadásul a vádlottak többsége, így Battisti sem kért soha bocsánatot véres tetteiért; az érintettek a leghalványabb megbánást sem tanúsították, most pedig szinte mártír forradalmárokként ünnepeltetik magukat. Ez annál is veszélyesebb, mivel éppen az elmúlt években derült ki, hogy korai lenne még fátylat borítani a múltra: a legismertebb egykori szélsőbaloldali terrorszervezet, a Vörös Brigádok utódaként megjelenő csoportok két politikai gyilkosságot is elkövettek. 1999 májusában Rómában meggyilkolták a munkaügyi minisztérium jogászát, Massimo D'Antonát, majd 2002 márciusában Bolognában Marco Biagi munkajogászt lőtték le. Emellett újra elszaporodtak a pokolgépes merényletek is, amelyeket - akárcsak a gyilkosságokat - minden esetben a Vörös Brigádok jelvényét és szlogenjeit használó ismeretlen szervezetek vállaltak magukra. Végül tavaly tavasszal egy tűzharcba torkolló igazoltatás során elkaptak egy terroristanőt, akinél házkutatást végezve sikerült felgöngyölíteni azt a hálózatot, amely az új osztályharc jegyében az akciókat szervezte (HVG, 2003. november 8.).

Az olasz közvéleményt mindez mélyen megrázta, feltámadt a félelem, hogy visszatérhetnek a sötét idők, amikor nap mint nap szakszervezeti vezetők, politikusok, rendőrök vagy egyszerű közemberek estek a forradalmi terror áldozatául. Battisti és csoportja például azért gyilkoltak meg kereskedőket, mert azok ellenálltak, amikor ki akarták rabolni őket, hogy pénzt szerezzenek akcióikhoz. Nyilván e régi sötét árnyak visszatérte is közrejátszott abban, hogy az olasz hatóságok és politikusok újult erővel kezdték követelni Franciaországtól az erőszak szellemi atyjainak és anyjainak kiadását. Bosszúról azonban szó sincs - állítják Olaszországban, hiszen épp Berlusconi támogatásával érlelődik már az a törvény, amely amnesztiát adna azoknak az egykori terroristáknak, akik büntetésük javát már leülték olasz börtönökben, és magatartásukkal bizonyították, hogy tettüket megbánták, s nincs veszélye a társadalomba való visszatérésüknek.

Közülük a leghíresebb Adriano Sofri, aki az olasz értelmiség egyik legtiszteltebb tagjává vált a pisai börtönben írt és különféle lapokban rendszeresen publikált, érett és felelősségteljes, keményen kritikus, ám az erőszakot egyértelműen elvető cikkeivel. Őt egy rendőrfelügyelő, Luigi Calabresi 1972-ben történt meggyilkolása miatt ítélték 22 év börtönbüntetésre egy 1981-ben kezdődött és véglegesen csak 2000-ben lezárult perben, amely szintén egy bűnbánó terrorista vallomására épült. Sofri kezdettől hangoztatta ugyan ártatlanságát, de nyolc éve bevonult a börtönbe, és ő maga nem is kért soha kegyelmet. Sokan mégis úgy gondolják, felesleges és méltatlan dolog továbbra is rács mögött tartani, hiszen ma már az olasz társadalom egyik legpozitívabb figurája.

Francia és olasz értelmiségiek, politikusok hónapok óta újságokon keresztül vívnak szócsatát egymással a Battisti-ügy kapcsán. Az álláspontok jottányit sem közeledtek, vészesen közeledik viszont az exterrorista kiadatásának napja, ami egyre nagyobb rémülettel tölti el a több száz, Franciaországban élő, jócskán középkorú volt szélsőséges forradalmárt. Közülük 14 kiadatási dossziéját már el is küldték az olasz hatóságok Párizsba, s ahogy egyikük fogalmazott, egyre inkább úgy érzi magát, mint az a rákbeteg, akivel közölték, menthetetlen. A kiadatás mellett érvelők erre csak azt kérdik: és az senkit sem érdekel, hogyan érzi magát az, akinek férjét, feleségét, fiát, lányát annak idején ezek az emberek csak úgy lepuffantották, megnyomorították, tettüket soha nem vállalták, de még annyit sem mondtak, bocsánat, sajnáljuk?

VÁSÁRHELYI JÚLIA

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Spiró György: Nevessünk már egy kicsit magunkon

Spiró György: Nevessünk már egy kicsit magunkon

Az amerikai nyugdíjasokat nem a kormány noszogatja, hanem a kényszer tartja a munkaerőpiacon

Az amerikai nyugdíjasokat nem a kormány noszogatja, hanem a kényszer tartja a munkaerőpiacon

Teljesen begőzölt egy autós, mert elé parkoltak – videó

Teljesen begőzölt egy autós, mert elé parkoltak – videó

Megszűnik Bokros Lajos pártja

Megszűnik Bokros Lajos pártja

Újabb veszély leselkedik a leégett Notre-Dame-ra: az eső

Újabb veszély leselkedik a leégett Notre-Dame-ra: az eső

Leégett a házuk, de gyerekeit még ki tudta menteni egy soroksári nő

Leégett a házuk, de gyerekeit még ki tudta menteni egy soroksári nő