Nem értik egymást az orvosok és a betegek - ez derült ki egy brit felmérésből és az amerikai tapasztalatokból. A félreértések sora vagy az alulinformáltság tízmilliárd dollárokban mérhető veszteséget okozhat az egészségügyi rendszernek.

Egy átlagos belgyógyász pályafutása négy évtizede során 200 ezer alkalommal beszél a pácienseivel, ám az orvosokat máig sem képzik, készítik fel megfelelően munkájuk e fontos részére - erre a következtetésre jutott Lindsay St. Claire, a bristoli egyetem pszichológusa. A British Journal of Medical Psychology brit szakfolyóiratban közölt megállapításaiból kiderül, hogy az orvos-beteg kapcsolat messze van az ideálistól: a megkérdezett páciensek mindössze 5 százaléka érezte úgy, hogy baráti, közvetlen hangú volt a konzultáció kezelőorvosával. Az esetek kétharmadában a doktorok alábecsülik a beteg információigényét, ráadásul minden negyedik páciens úgy távozik a vizsgálatról, hogy az egészségi állapotát érintő legfontosabb aggályát sem sikerült kezelőorvosával megosztania. Az onkológusok 40 százaléka pedig úgy gondolja, hogy a daganatos betegek valójában nem is akarnak túl sokat tudni a bajukról, még ha ennek az ellenkezőjét állítják is. Nem véletlen, hogy mind népszerűbbek a természetgyógyászok, akik komplikált tudományos magyarázatok helyett a laikus által is könnyen érthető érveléssel adják el "árujukat".

Az USA-ban valóságos népmozgalom indult az egészségügyi kommunikáció javításáért, amelyben gyógyszerészek, orvosok, ápolók és betegszervezetek fogtak össze a Pfizer gyógyszergyárral. A Kérdezz 3-at! szlogent sulykoló társadalmi összefogás arra bátorítja a betegeket, hogy minden vizsgálat után tudakolják meg orvosuktól, mi a betegségük lényege, mit kell tenniük a gyógyulásért, és miért fontos, hogy az előírtakat betartsák.

A tengerentúlon észrevétlen terjedő járványként emlegetik az egészségügyi analfabetizmust, azt a tudáshiányt, amely miatt a páciensek képtelenek elolvasni, majd értelmezni a betegségükre vonatkozó információkat, miből következően a gyógyuláshoz vezető út teendőinek a zöme is homályban marad. Amerikai kutatások szerint ez a tudásdeficit elképesztően nagy tömegeket érint: 40 millióra teszik azon amerikai felnőttek számát, akik bár ismerik a betűket, nehezen értenek meg bármilyen írott szöveget, további 50 millióan pedig részleges olvasási nehézséggel küzdenek. E félanalfabéták többsége nem bevándorló, hanem bennszülött "fehér ember", aki igyekszik minél jobban leplezni szövegértési hiányosságait: egy felmérés szerint 67 százalékuk párja előtt is rejtegeti e fogyatékosságát.

Az orvosi rendelőkben és a kórházakban is sikerrel működtetik "túlélési" technikájukat az olvasási-szövegértési nehézséggel küzdők: egyesek azt figyelik, mit csinál a többi beteg, mások megszólítják a várakozókat vagy az egészségügyi személyzetből valakit, hogy megtudakolják, mit kell csinálniuk. Ugyanakkor sem a kor, sem a származás, sem a bevétel, de még az iskolázottság sem ad egyértelmű támpontot az orvosoknak a tekintetben, kinek kell a szokásosnál gondosabban elmagyarázni a teendőket. A kölcsönös szót értés nehézségei becslések szerint évi 58 milliárd dolláros többletkiadással terhelik az amerikai egészségügyi rendszert: a betegek 50 százaléka nem az előírásnak megfelelően szedi a gyógyszerét, kúrálja magát, s statisztikák szerint az egészségügyi analfabéták átlagos kórházi gyógyítási ideje két nappal hosszabb, mint az információk között eligazodó betegeké.

A világos beszédet szorgalmazó Kérdezz 3-at! mozgalom szerint még a jól képzett betegek is könnyen olvasható tájékoztatókat szeretnének a rendelőkben kapni. A hatodik általános iskolai osztálynak megfelelő nívó az, amely az amerikaiak 75-80 százalékának fekszik: rövid mondatok, egyszerű kifejezések, a fontos mondandót kiemelő, jól áttekinthető felsorolások. Az orvos tehát törekedjen minél egyszerűbb szavakkal közölni a tudnivalókat, és visszakérdezéssel győződjön meg arról, megértett-e mindent a páciens.

Miközben a személyes "információátvitel" akadozik, az internetes levelezés visszavonhatatlanul betört az orvos-beteg kapcsolatba is. A 100 millió amerikai e-mail-használó fele szeretné, ha elektronikus levelezést folytathatna kezelőorvosával. Több betegbiztosító - így például a kaliforniai Blue Shield, a Blue Cross vagy az északnyugati és csendes-óceáni térségben működő Kaiser Permanente - 20-30 dollárt fizet egy-egy elektronikus levél megválaszolásért. Van olyan biztosító, amely csak kiegészítést ad a beteg által igénybe vett távkonzíliumhoz, a két állami betegpénztár, a Medicare és a Medicaid pedig még csak tanulmányozza, érdemes-e az orvosi e-mailt finanszírozni. A Szilícium-völgyben működő, csúcstechnológiai berendezéseket gyártó Cisco cég félezer vezető munkatársát fejenként évi 60 dolláros átalányért fizették be orvosi levelezésre. Mindez nem távdiagnózis; az orvosok csak a már személyesen megismert pácienseiket veszik fel a "levelezési listájukra", ahol lehet rendelésre időpontot, a kifogyott orvosságra receptet kérni. A krónikus bajokkal - például asztmával, diabétesszel, szívpanaszokkal - küszködők "soron kívül" kérhetik az orvos tanácsát életviteli kérdésekben csakúgy, mint a gyógyszeradag megváltoztatásában.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Chile nagy része sivataggá válhat pár évtizeden belül

Chile nagy része sivataggá válhat pár évtizeden belül

A kormány tízmilliókat pakolt át a Szent Jobb-díszkocsi rekonstrukciójára

A kormány tízmilliókat pakolt át a Szent Jobb-díszkocsi rekonstrukciójára

41 fát vágtak ki a budai Szent Margit Gimnázium kertjében

41 fát vágtak ki a budai Szent Margit Gimnázium kertjében

Hárman állhatnak bíróság elé Kósz és Petőváry rágalmazása miatt

Hárman állhatnak bíróság elé Kósz és Petőváry rágalmazása miatt

Az ellenzék (ex?)fideszes politikust indít a polgármesterségért Gyulán

Az ellenzék (ex?)fideszes politikust indít a polgármesterségért Gyulán

Vége a lezárásnak az M5-ösön

Vége a lezárásnak az M5-ösön