A bukaresti Nemzeti Pénzügyi Hatóság felszámolási eljárást indított több első és másodosztályú román futballcsapat ellen, amelyek összesen közel 20 millió dollárnak megfelelő közadósságot halmoztak fel.

Ha így folytatjuk, hamarosan oda jutunk, ahova a magyarok, pedig micsoda remek nemzeti tizenegyünk volt nem is olyan régen - kesergett a hollandok elleni vereséggel elszálló román vébéremények kapcsán Bálint Gábor, a román válogatott egykori kiváló játékosa. És ha az újabb fiaskó által összefújt fekete fellegeket a futballszövetség (FRF) vagy a profi liga (LPF) egy új és fiatal nemzeti tizenegy építésének ígéretével még szertefoszlathatja is, a klubok adósságainak átütemezésére, netalán eltörlésére a pénzügyminisztérium a rendszerváltás után most első ízben határozott nemet mondott.

A korábbi sikerek rendre elhomályosították a pénzügyi ellenőrök szemét, ráadásul az állam az államban elve alapján működő klubok pénzügyi suskusainak csupán a felgöngyölítési szándéka is egyenlő lett volna a hazaárulással. Most azonban, hogy leáldozóban van e sportágnak, a cégadósságok behajtásával foglalkozó Nemzeti Pénzügyi Hatóság (ANAF) a március 31-ei ultimátum lejártát követően felszámolási eljárást indított az első osztály kilenc, valamint a másodosztály öt csapata ellen, mert azok összesen 19,5 millió dollárnak megfelelő köztartozást halmoztak fel. Úgy hírlik egyébként, csak hetek kérdése, mikor kerülnek sorra a többiek is.

Az ANAF, tekintet nélkül a nagy klubok dicső múltjára, zárolta egyebek között a Dinamo, a Steaua, a temesvári Poli és a National folyószámláit, de rászállt a dúsgazdag vállalkozó Gheorghe Copos miniszterelnök-helyettes tulajdonában lévő Rapidra vagy a világ vezető acélgyártója, a Mittal Steel által patronált galaci Otelulra is.

A román sajtóban csak Corleonénak becézett, egykori milicistából fölkapaszkodott LPF-vezér, a Nagy-Románia Párt képviselője, Dumitru Dragomir futott is azonnal Calin Popescu Tariceanu miniszterelnökhöz, aki azonban pénzügyminiszteréhez hasonlóan szintén megtagadta az átütemezést, emlékeztetve Dragomirt arra, hogy az UEFA előírásai szerint a jövőben az adósságot fölhalmozó csapatok egyszerűen nem indulhatnak a bajnokságban.

A román klubok kasszája azonban üres, mert az elnökök, tulajdonosok zsebből fizetik a játékosokat és a költségeket. A legelterjedtebb gyakorlat, hogy a focistákat a 100 eurót sem elérő minimálbérrel alkalmazzák, a különbözetet pedig egy alapítványon átfolyatva "adomány" címszó alatt fizetik ki. A leggazdagabbnak számító egykori katonacsapat, a bukaresti Steaua tulajdonosa, a hajdani birkapásztor Gigi Becali, aki szezononként 5-6 millió dollárt öl csapatába, még alapítvánnyal sem vesződik: egyszerűen kinyitja a táskáját, és perkál. Máig emlékezetes a Steaua egy korábbi, Angliában játszott kupameccse, amikor Becali a díszpáholyban nejlonzacskóba tekert dollárköteget lobogtatott a kamerák felé, a belengetett summát győzelem esetén az öltözőben osztotta volna szét. De eredetinek nevezhető a Craiovánál meghonosodott gyakorlat is. Itt a focisták kölcsön formájában kapják meg a gazditól a jussukat, amelyet aztán sosem kell visszafizetniük.

A feketepénzeket az egyéb üzleti manőverek mellett - Becali például ingatlanban utazik - jobbára játékoseladásokból, hamis belépőjegyekből, kacskaringós csatornákon érkező szponzori pénzekből teremtik elő. A szövetség székházának is helyet adó bukaresti üvegpalotából, a "Futball Házából" kiszivárgott információk szerint a játékoseladási trükk bajnoka a belügy egykori csapata, a Dinamo. A Sahtyor Donyecknak eladott Ciprian Marica nevű játékosért a bukarestiek 2,6 millió dolláros vételárat vallottak be, az ukránok ellenben 7,8 milliót jelentettek. De nem klappoltak az összegek a drogozásért idén júniusig eltiltott Adrian Mutu esetében sem. Amikor az FC Internazionale 2002-ben elcsábította, a szerződésbontásért a Dinamo 2,1 millió dollár bevételezésével dicsekedett, ám az olasz klub pénzügyi jelentésében ennek többszöröse szerepelt.

Egy másik népszerű módszer az első osztályban a finánc átverésére a céggyártás. Amikor a társadalombiztosításijárulék-, áfa- és egyéb adósságok már vészesen megnövekednek, a klubtulajdonos új céget alapít, és a régi teljes vagyonát - a stadiont, ingatlanokat - egyszerűen ide menti. És mivel a frissen bejegyzett vállalkozásnak természetesen egy lej tartozása sincs, megkapja a ligától a rajtengedélyt.

A klubokkal együtt az ANAF most a játékosokra is alaposan ráijesztett. Mivel például Dragomir a felszámolás elől évekig húzódó pereskedés mögé bújhat, az ellenőrök már bejelentették, hogy a másik oldalról is támadnak: a dollárszázezres szerződésekkel dicsekvő, luxuskocsikon száguldozó sztárokat egyenként is górcső alá veszik, adóbevallásaikat szigorúan összehasonlítják életvitelükkel, vagyonukkal.

A román pénzügyi hatóságok hirtelen támadt keménységénél is fenyegetőbbek a dúsgazdag tulajdonosok és játékosok számára az uniós számviteli előírások, amelyek - az UEFA szigorú szabályaival súlyosbítva - akár a teljes első osztályú bajnokság előtt lehúzhatják a redőnyt. Ha csupán a stadionok ülőhelyeinek tíz százalékát kitevő parkolóférőhely létesítésének kötelezettségét vesszük, már egyetlen romániai aréna sem felel meg az előírásoknak. De a jövőben be kell mutatniuk a kluboknak a pénzügyi mérlegüket, szponzori szerződéseiket, reális költségvetésüket is. Viorel Duru, az FRF licencbizottságának elnöke a HVG-nek elmondta, kormánytámogatás nélkül semmi esély a kötelező beruházások megvalósítására. Állami pénzt viszont - természetesen fű alatt - egyelőre csak Copos miniszterelnök-helyettes képes szerezni csapatának, a Rapid stadionjának megfelelő átalakítására.

IRHÁZI JÁNOS / BUKAREST

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
A Kika magyar üzleteit is eladták

A Kika magyar üzleteit is eladták

New Yorkban büntetnék azt, akit telefonnal a kezében kapnak el a zebrán

New Yorkban büntetnék azt, akit telefonnal a kezében kapnak el a zebrán

Tragédiával végződött az online közvetített zsiráfszületés a magdeburgi állatkertben

Tragédiával végződött az online közvetített zsiráfszületés a magdeburgi állatkertben

Megtalálták az utolsó ismert rabszolgaszállító hajó roncsait

Megtalálták az utolsó ismert rabszolgaszállító hajó roncsait

Ha vállalkozása van, most már nagyon figyelje a naptárt

Ha vállalkozása van, most már nagyon figyelje a naptárt

Megszólalt az osztrák ügyvéd, aki állítólag részese volt a Strache-akciónak

Megszólalt az osztrák ügyvéd, aki állítólag részese volt a Strache-akciónak