Az olaszországi Pó folyó vizében egy tudományos kutatóintézet munkatársai olyan nagy mennyiségű kokainnyomot találtak, ami arra utal, hogy a folyó vízgyűjtő területén élő 5 millió ember csak ebből a kábítószerből naponta 40 ezer adagot fogyaszt el.

Napi négy kiló kokain kerül az észak-olaszországi Pó folyó vizébe - áll a milánói Mario Negri gyógyszertani kutatóintézet múlt hét végén az Environmental Health című brit tudományos folyóiratban közölt tanulmányában. A maga nemében egyedülálló mérést végző kutatócsoport tagjai szerint sutba kell dobni az eddigi hivatalos becsléseket, amelyek - különféle felmérések és bűnügyi statisztikák alapján - 15 ezer adagra tették a havonta elfogyasztott kokain mennyiségét a Pó-medence 5 milliós lakossága körében. A mostani vizsgálat eredménye arról árulkodik, hogy - fejenként egygrammos adagokat számolva - naponta 40 ezren élnek ezzel a kábítószerrel az északolasz folyó völgyében. Az új adatokból az is kiszámolható, teszik hozzá a tanulmány készítői, hogy az ebben a térségben elfogyasztott kokain évente 100 millió euróval gazdagítja az illegális kábítószer-kereskedelmet.

"Évek óta vizsgáljuk a gyógyszerek környezetszennyező hatását, innen jött az ötlet, hogy nézzük meg, mi van még a vízmintákban" - mondta Ettore Zuccato, a Negri intézet kutatócsoportjának egyik vezetője és a forradalmian újnak tűnő kábítószerfogyasztás-mérés egyik kiötlője. Mint a La Repubblica című római napilapban elmondta, a választás azért esett először a kokainra, mert az 50 százalékban egy nehezen bomló anyagcseretermék, az ecgoninbenzoát formájában távozik a vizelettel a fogyasztó szervezetéből, így megfelelő műszerekkel könnyen kimutatható a szennyvízcsatornákból, illetve a folyókból vett mintákban.

Nemcsak a Pó völgyében tesztelték külön e célra kidolgozott módszerüket és eszközeiket a milánói kutatók, hanem már négy olasz város, Varese, Cuneo, Latina és Cagliari szennyvízcsatornáiból vett mintákat is megvizsgáltak. Ezek a kísérletek megerősítették: a kokainfogyasztásról készült eddigi hivatalos becslések messze elmaradnak a valóságtól. De más figyelemre méltó és szociológiai magyarázatra váró jelenségek is kiolvashatóak Zuccatóék méréseiből. Mi lehet az oka például annak, hogy Cuneóban csak harmadakkora a kokainfogyasztók aránya, mint a közeli Pó völgyében, a Róma alatti Latinában viszont majdnem ugyanakkora? Hasonlóan meglepő adatokkal szolgálhat majd az a kutatás is, amely arra keresi a választ, hogy van-e különbség a hétköznapi és a hétvégi kokainfogyasztás között a nagyvárosokban, például Milánóban.

A Negri intézet munkatársai már keresik azokat az árulkodó anyagokat, amelyek vízmintákban kimutatható jelenlétéből más kábítószerek, elsősorban a heroin és különféle amfetaminszármazékok menynyiségére is következtetni lehetne. Mint Zuccato a Focus.it internetes honlapnak nyilatkozta, olyan egységes módszert szeretnének kidolgozni, amellyel az egész ország területén az eddigieknél sokkal megbízhatóbban lehet tetten érni a kábítószer-fogyasztást. Arra a kérdésre viszont, hogy eljöhet-e az az idő, amikor a bűnüldözés szolgálatába állva már "személyre szabottan", egy-egy ház vagy lakás szennyvízcsatornájából is mintát vesznek kábítószer után kutatva, Zuccato talányosan csak annyit válaszolt: "Ezt a törvények egyelőre tiltják, de ki tudja... Mi kutatunk és adatokat közlünk, és a jövőben is ezt fogjuk tenni."

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Furcsa módszerrel igazoltatja a felhasználókat az Instagram, a magyarokat is ellenőrzik

Furcsa módszerrel igazoltatja a felhasználókat az Instagram, a magyarokat is ellenőrzik

Példátlan volt Rogán Antal meghallgatása, az ellenzék futni hagyta

Példátlan volt Rogán Antal meghallgatása, az ellenzék futni hagyta

Láthatatlan fegyverekkel harcolnak egymás ellen a világ nagyhatalmai

Láthatatlan fegyverekkel harcolnak egymás ellen a világ nagyhatalmai

Veszekedés után fejbe lőtte feleségét az érdi férfi

Veszekedés után fejbe lőtte feleségét az érdi férfi

1989: amikor egy mosógépért három hónapig kellett dolgozni

1989: amikor egy mosógépért három hónapig kellett dolgozni

Végre egy kutatás a macskákról: jellemvonásaik fele öröklés által megy tovább

Végre egy kutatás a macskákról: jellemvonásaik fele öröklés által megy tovább