Peter Jennings halálával az amerikai esti tévéhíradókat az utóbbi szűk negyedszázadban meghatározó triumvirátus utolsó tagja távozott a képernyőről. Fiatalabb utódaik profilját már az internet és a hírtelevíziók támasztotta versenyhez kell igazítani.

Kollégái emlékműsorral tisztelegtek előtte, George W. Bush amerikai elnök "sok polgártársa életének részeként" méltatta, Condoleezza Rice külügyminiszter pedig személyes barátjaként búcsúzott a napokban, 67 éves korában, tüdőrákban elhunyt Peter Jenningstől, aki bő két évtizeden át az ABC tévétársaság esti híradójának szerkesztője, műsorvezetője és meghatározó arca volt. A kanadai születésű Jennings újságírói pályafutását a média minden szereplője magasztalta az Egyesült Államokban, ám azt sem mulasztották el megjegyezni, hogy ezzel lezárult egy korszak.

Az amerikai televíziózás felnőtté érésétől kezdve a hétköznap esti híradókban szakmai tekintélyt sugárzó, tapasztalt, széleskörűen tájékozott műsorvezetők - nem tévesztendőek össze az előre leírt szöveget súgógépről felmondó hírolvasókkal - fogták csokorba némi kommentárral a nap hazai és külföldi eseményeit. Sokan úgy vélik, az internet, illetve a hírtelevíziók korában ez a gyakorlat már módosításra szorul.

A műfaj koronázatlan királya az idén 89 éves Walter Cronkite, aki 1962 áprilisa és 1981 márciusa között vezette a CBS tévétársaság esti híradóját. Tekintélyére jellemző, hogy számos közvélemény-kutatás szerint ő volt az a személyiség, akinek a legtöbb amerikai hisz, befolyására pedig az, hogy a vietnami háború hazai megítélése sokak szerint akkor vett fordulatot, amikor Cronkite elkezdte főműsoridőben megkérdőjelezni az indokínai katonai kaland értelmét. Az amerikaiak egyfajta bölcs apaként tekintettek Cronkite-ra, akitől közvetlen stílusban tájékozódhattak arról, mi történt az Egyesült Államokban és a világban, s akinek hangján értő elemzést kaptak a kubai rakétaválságról, John F. Kennedy meggyilkolásáról, a vietnami háborúról, az ember holdra szállásáról vagy éppen a Watergate-botrányról.

Amikor Cronkite csaknem negyedszázada visszavonult, odalett a CBS fölénye, és komoly verseny alakult ki a három nagy amerikai tévétársaság között. A CBS-nél Dan Rather lett az utód, az NBC-nél 1983-ban Tom Brokaw, az ABC-nél pedig Jennings vette át a stafétabotot - kialakult az a triumvirátus, amelynek tagjai egészen a közelmúltig rivalizáltak egymással. A texasi Rather magával hozta déli temperamentumát, és gyakran adott muníciót a humoristáknak vidékies kiszólásaival. A dél-dakotai születésű, zengő orgánumú Brokaw mindig megmaradt a középnyugati amerikaiak joviális, enyhe akcentusát megőrző képviselőjének, míg az urbánus, eleganciája miatt nemegyszer James Bondhoz hasonlított, kommentárjaiban távolságtartó Jennings társainál könnyedébben mozgott a nemzetközi hírek területén.

Ez persze annak is tulajdonítható, hogy Jennings - bár az ABC 1965-ben már a mély vízbe dobta, amikor rábízta esti híradója vezetését, ám három évvel később az újságíró belátta, még zöldfülű ahhoz, hogy Cronkite-tal versenyezzen - jelentős külföldi tudósítói tapasztalatokat szerzett. Ő nyitotta az amerikai tévétársaságok első arab országbeli tudósítói irodáját Bejrútban, elsőként készített interjút a még párizsi száműzetésben élő Khomeini ajatollahhal, és beható ismeretekkel rendelkezett Kelet-Európáról, azon belül is - mint azt lapunknak adott interjújában elmondta (HVG, 2002. január 5.) - Magyarországról, hiszen harmadik felesége, Kati Marton az ABC egykori újságírója volt. De bővelkedett riporteri tapasztalatokban Rather és Brokaw is - ők elsősorban amerikai témákban jeleskedtek -, akik még befutott műsorvezetőként is szívesen jártak ki a "frontvonalra".

Ha Cronkite volt az apafigura, akkor a Brokaw-Jennings-Rather hármas az idősebb fivéreket jelentette az amerikaiak számára - vonják meg a korszak gyorsmérlegét a sajtótörténészek. Ez különösen a New York és Washington elleni 2001. szeptember 11-ei terrortámadást követően volt igaz, amikor amerikaiak tízmilliói kaptak azonnali összegzést a katasztrófa nyomán a stúdióba siető triumvirátus tagjaitól.

Az újabb generációváltást az NBC kezdte, amikor jó előre bejelentette, hogy tavaly decemberben a tévétársaság Microsofttal közösen birtokolt hírtelevíziójában, az MSNBC-ben edződött, összetéveszthetetlenül nazális hangú, 46 éves Brian Williams lesz a 65 éves Brokaw utódja. A 74 éves Rather idén márciusban, első adásának 24. évfordulóján köszönt el nézőitől, ám nem önszántából: azért kellett távoznia, mert az ABC 60 Minutes című politikai magazinműsorában a tavalyi elnökválasztási kampány finisében, utóbb hamisítványnak bizonyult dokumentumokra hivatkozva, azt állította, Bush különleges kedvezményekben részesült, amikor a vietnami háborút a texasi nemzeti gárdában vészelte át. Az ő állandó utódját egyelőre éppúgy keresik, mint Jenningsét, akit - azóta, hogy áprilisban bejelentette, rákbetegsége miatti kezelése idejére távozik a műsorból - most két kollégája felváltva helyettesít.

A nagy hármas távoztával sokan temetik a tévétársaságok esti híradóit, ám ez talán még korai. Az ABC, a CBS és az NBC vezető hírműsorait együttesen még mindig 25-27 millió amerikai nézi, míg a három hírtelevízió - a CNN, a Fox News és az MSNBC - adásainak legfeljebb az iraki háborúhoz fogható nagy esemény idején van összesen 7,5 millió nézőjük. Tény viszont, hogy negyedszázada - amikor még nem létezett az internet, a CNN pedig Ted Turner veszteséges lázálmának tűnt - a három esti híradó napi 43 millió amerikait vonzott. A nagy híradók nézői elöregedtek - átlagéletkoruk 60 év -, és az amerikaiak időbeosztásához túl korai az este félhetes kezdés is. A híradók viszont még mindig nagyjából évi százmillió dolláros hirdetési bevételt hoznak a tévétársaságoknak, ezért a generációváltás valószínűleg csak az átszabásukkal jár. Ennek részeként ismét többen ülhetnek az asztal mögé - az ABC-nél 1978 és 1983 között Jennings egy trió tagja volt, és Cronkite-tal is egy duót állított szembe az NBC -, és elképzelhető női műsorvezető bevonása is, miközben a helyi tévétársaságok híradóiban már teljesen természetes a Magyarországon is bevett gyakorlat, a férfi és női hírolvasó munkamegosztása.

NAGY GÁBOR

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Kacsát játszik a japán robot, a rizsföldeken segíthet gyomlálni

Kacsát játszik a japán robot, a rizsföldeken segíthet gyomlálni

A Real Madrid száműzöttjei bőven erősebb kezdőt alkotnának, mint az európai csapatok többsége

A Real Madrid száműzöttjei bőven erősebb kezdőt alkotnának, mint az európai csapatok többsége

Augusztustól Magyarországon is elkezdik árulni a Huawei/Honor megkésett telefonját

Augusztustól Magyarországon is elkezdik árulni a Huawei/Honor megkésett telefonját

TGM: Személyes ügy

TGM: Személyes ügy

Tizenkét embert mentett meg, most nyugdíjba vonul a hős mexikói kutya

Tizenkét embert mentett meg, most nyugdíjba vonul a hős mexikói kutya

A falusi csok még a nyaralók árait is felhajthatja

A falusi csok még a nyaralók árait is felhajthatja