A múlt héten az esti imádság közben egy román nő meggyilkolta Roger testvért, a taizéi ökumenikus vallási közösség alapítóját és vezetőjét, aki fiatalok tízezreit hódította meg a vallások és az emberek közötti megértést hirdető tanaival.

Hófehér, földig érő szerzetesruhájában épp a világ minden tájáról érkezett 2500 fiatal esti imádságát vezette a burgundiai Taizében a 90 éves Roger testvér múlt kedden, amikor egy 36 éves bomlott elméjű román nő három késszúrással halálosan megsebesítette. Helyszíni beszámolók szerint a szertartás alig néhány másodpercre szakadt meg, aztán a fiatalok tovább folytatták a Kiengesztelődés templomában a közös imádságot, ahogy idős mesterüktől tanulták.

Roger testvér Charles Schutz protestáns lelkész hetedik, legkisebb gyermekeként született 1915-ben Svájcban, a Neuchatel melletti Provence-ban. Bár apja református papnak szánta, ő Lausanne-ban, majd Strasbourgban folytatott teológiai tanulmányai során rájött, hogy valójában a közösségi szerzetesi lét vonzza, ezért 25 évesen, a második világháború kellős közepén nyakába vette a világot, és meg sem állt anyja szülőföldjéig, Burgundiáig. Itt talált rá a Franciaországot kettészelő demarkációs vonaltól néhány kilométerre Cluny mellett, Taizében egy kis házra, ahol a világtól elvonulva ki akarta dolgozni az általa alapítandó szerzetesi közösség gondolatát. Az elmélkedésre azonban nem sok ideje maradt, a faluba egyre több üldözött zsidó, árván maradt gyermek érkezett a megszállt Franciaországból, és akárcsak anyai nagyanyja az első világháború idején, Roger is menedékházzá alakította remetelakát. Nemsokára azonban neki magának is menekülnie kellett, mert 1942-ben valaki feljelentette, a Gestapo kutatni kezdett utána. Csak Franciaország felszabadulása után, 1944-ben térhetett vissza Taizébe - ekkor szökött német hadifoglyokat bújtatott -, és három társával megalapította a taizéi férfiközösséget. Ennek - egymást csak testvérnek szólító - tagjai cölibátust, vagyonközösséget fogadtak, és arra kötelezték el magukat, hogy életüket közös munkával, a világtól távoli meditálással töltik. Lassan újabb tagok csatlakoztak hozzájuk, a Roger által fiatal korától szorgalmazott keresztény vallások közötti megbékélés jegyében különféle nációjú és keresztény felekezetű fiatalemberek, akik a csendes meditálás mellett az alapító példáját követve az elesettek, az üldözöttek segítésének szentelik életüket.

A kis burgundiai falu azonban nem csupán a ma már közel száz, a világ minden tájáról érkezett, különféle keresztény felekezetű szerzetes otthona: a megértést, toleranciát hirdető közösség egész évben fogadja a hagyományos egyházi kereteket már nehezen viselő, újfajta vallásgyakorlásra és lelki támaszra vágyó fiatalokat. Ők az 1960-as évek végétől egyhetes látogatásokon meditálhatnak itt a közösség szerzeteseinek vezetésével.

Roger testvér tanítása nemcsak Taizében gyökeresedett meg: a mester sok társa és tanítványa hasonló kis közösségeket alapított világszerte, elsősorban Ázsiában, Afrikában, Dél-Amerikában az elnyomottak, a kisemmizettek, a politikai üldözöttek védelmére. De Roger nevéhez fűződik a sokak által "ökumenikus keresztény Woodstocknak" nevezett 1974-es ifjúsági világtalálkozó is, majd pedig 1978-tól a Bizalom zarándokútjának elindítása, amelyet mindig más európai nagyvárosban rendeznek meg, egyebek között Budapesten is volt már ilyen találkozó (lásd írásunkat a 40. oldalon).

Taizé ma már fogalom, bár hivatalos neve, státusa nincs, mint ahogy szervezete sem volt, programja sem készült soha. Roger testvér és hívei nem sorolhatók semmiféle vallási, ideológiai kategóriába, a közösség egyfajta idealista, a vallások és az emberek közti szeretetre és megértésre, együttműködésre és segítségre épül és épít. Az imaórák mellett szerzetesek és vendégek együtt dolgoznak a közösség élelmiszer-önellátásra berendezkedett saját mezőgazdasági szövetkezetében, nyomdájában, kézműves műhelyeiben. Pénzbeli segítséget, adományt, örökséget senkitől nem fogadnak el, az egyhetes kurzusokra érkezők minimális, csak a fenntartást fedező díjat fizetnek.

A szertartások is rendhagyóak, a napi háromszori ima együtt éneklést és meditálást jelent. Ma már a világ négy sarkának számos keresztény templomában éneklik az egyszerű szövegű, így könnyen lefordítható, két-négy soros, Taizében született vallási dalokat. Mint ahogy széles körben ismertek Roger testvér levelei is, amelyekben minden évben megfogalmazta azokat az evangéliumi gondolatokat, amelyeket aztán a közös imádságok középpontjába helyeztek. 2005-ös episztolájában egyebek között ezt írta: az egyház nem önmagáért, hanem a világért van, azért, hogy abban a béke kovásza legyen.

A kereszténység határok nélkül roger-i gondolatát nem mindenki nézte jó szemmel. Elsősorban saját egyháza nehezményezte, hogy az 1960-as évek végétől egyre több katolikus, evangélikus, ortodox és más keresztény felekezetű szerzetes csatlakozott hozzá, és egyre szorosabb viszonyt ápolt Rómával. Már XII. Pius is elfogadta a taizéi ökumenikus közösség létét, XXIII. János pápa pedig egyenesen példamutatónak találta Roger testvér kezdeményezését. Olyannyira, hogy 1962-ben meg is hívta a katolikus egyház világhoz való viszonyának megújítására összehívott második vatikáni zsinatra. Itt találkozott Karol Vojtylával, a későbbi II. János Pállal, akivel szoros baráti viszonyba is került, gyakran találkoztak később is Rómában, illetve Taizében.

Roger testvér egyébként azzal is példát mutatott az általa hirdetett ökumenéből, hogy maga is "átjárt" a keresztény vallások között. Bár sokaknak feltűnt, hogy protestáns létére II. János Pál pápa április 8-ai gyászmiséjén megáldoztatta őt a később pápává választott Ratzinger bíboros, akik közelről ismerték, tudták, amit ő maga is többször elmondott: évek óta rendszeresen katolikus szertartás szerint áldoz, mert ezt is fontosnak tartja keresztény hitének megéléséhez és gyakorlásához.

Az idős, megroppant egészségű Roger már jó ideje gondolt a visszavonulásra. Nyolc éve kinevezte utódát, az 51 éves katolikus Alois testvért, aki 32 éve éli a taizéi szerzetesek életét. Most egyik napról a másikra neki kell átvennie a meggyilkolt alapító helyét, ám nagy kérdés, hogy tovább tudja-e vinni tanítója művét, nem hull-e szét a mester karizmájára, különös adottságaira és a keresztény egyházakkal kiépített jó személyes kapcsolataira épült közösség.

VÁSÁRHELYI JÚLIA

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Azért voltak, hogy a lányok beinduljanak

Azért voltak, hogy a lányok beinduljanak

A lagzi közben lopták el a nászajándékot Kiskunhalason

A lagzi közben lopták el a nászajándékot Kiskunhalason

Kiderült, hogy feltörték a mobilszolgáltatók rendszereit, rengeteg mindenhez hozzáfértek

Kiderült, hogy feltörték a mobilszolgáltatók rendszereit, rengeteg mindenhez hozzáfértek

Monumentális Attila-emlékmű felállítását javasolják Káslerék

Monumentális Attila-emlékmű felállítását javasolják Káslerék

Kacsát játszik a japán robot, a rizsföldeken segíthet gyomlálni

Kacsát játszik a japán robot, a rizsföldeken segíthet gyomlálni

"A digitalizáció kisebb fajta forradalmat hozott"

"A digitalizáció kisebb fajta forradalmat hozott"