Elvárhatja-e az iskola, hogy diákjai az intézmény területén kizárólag németül beszéljenek - erről bontakozott ki vita Berlinben, miután az egyik, többségében idegen anyanyelvű tanulók látogatta iskola házirendjében ilyen passzust fedeztek fel.

Berlin Wedding kerülete egykor a német munkásosztály hazája volt. Itt énekelték először a magyar átköltésben később Vörös Csepel címmel (eredetileg: Roter Wedding) ismertté vált munkásmozgalmi indulót; a hátsó udvaros bérkaszárnyákban meg a sörkocsmákban az ich-et (én) ik-nek, a gut-ot (jó) meg jut-nak mondó jellegzetes berlini nyelvjárás szerint beszéltek egymással az emberek. Mára a régi gyáriparból szinte semmi nem maradt, az utcán fejkendős asszonyok és bajuszos férfiak járnak, a sörkocsmák mellett-helyett török dönert és falafelt árulnak. Wedding minden harmadik lakója külföldi, többségében török, de sok kurd, arab, libanoni, palesztin is él itt.

Az iskolákban még nagyobb a külföldiek aránya. Mivel a német "őslakosság" többsége idős vagy gyermektelen (a tehetősebb gyerekes családok pedig már régen elköltöztek egy úgynevezett jobb kerületbe), sok osztályban már csak mutatóba van német diák. Különösen így van ez az érettségit nem is adó reáltanodákban. Az idegen anyanyelvi környezetből származó, otthon németül egyáltalán nem beszélő tanulók számára nehezebb a tananyag elsajátítása, ami csökkenti az oktatás színvonalát, ezért még a kevés német anyanyelvű diákot is más iskolába viszik a szülei.

Ördögi kör. Mivel így sok külföldi gyerek még 14-16 éves korában sem tud rendesen németül, nehezebbé válik számukra az amúgy sem egyszerű továbbtanulás. No nem egyetemről, legfeljebb szakmunkásképzésről van szó, ám a nyelvet ahhoz is tudni kell. De hogyan tanulják meg a diákok, ha már nem csupán otthon, hanem az iskolában is az anyanyelvükön beszélnek egymással? Ezzel a problémával szembesülve döntött úgy a kerület Herbert Hoover Reáliskolájának iskolai tanácsa - az iskolavezetés, a szülők és a diákok választott képviselői -, hogy módosítja a házirendet: ezentúl az intézmény egész területén, tehát szünetben és egymás között is kizárólag németül lehet kommunikálni. Ebben az iskolában kilencvenszázalékos a külföldi diákok aránya, s az iskolatanácsban az ő képviselőik is megszavazták az önként vállalt kötelezettséget.

Történt mindez idestova egy éve. Országos ügy mégis csak akkor lett belőle, amikor a közelmúltban egy török újság megszellőztette a dolgot. Mégpedig olyan tálalásban, miszerint a gyerekeknek megtiltották, hogy az anyanyelvükön beszéljenek. Diszkrimináció! - csattant fel az egyik oldal. Helyes kezdeményezés! - támogatták mások. Az ellenzők élén a berlin-brandenburgi török szövetség, majd a török egyesületek országos szövetsége állt, határozottan tiltakozva az ilyesfajta megkülönböztetés ellen. A török szülői egyesület még keményebben fogalmazott, ők egyenesen a német oktatási rendszer inkompetens és alkalmatlan mivoltát emlegették.

A pártok reakciója meglehetősen vegyes volt. A zöldek és a reformkommunista utódpárt, a PDS nevében megszólalók bírálták vagy legalábbis kétségesnek nevezték a módszert. Özcan Mutlu, a berlini képviselőház zöld párti tagja szerint a rendelkezés ellentétben áll az alkotmánnyal, ugyanakkor Klaus Böger, a berlini szenátus szociáldemokrata (SPD) oktatási szenátora, illetve Maria Böhmer, a kormány kereszténydemokrata (CDU) integrációs biztosa támogatta a kezdeményezést. Az ő érvelésük szerint elsősorban a diákok érdeke, hogy rendesen megtanuljanak németül, hiszen e nélkül sokkal nehezebb lesz integrálódniuk az iskola utáni életben.

Magát a nevezetes iskolát a múlt héten elhalmozta érdeklődésével a sajtó, amit Jutta Steinkamp igazgatónő egy kicsit furcsállott, hiszen majdnem egy éve tart ez a gyakorlat, amit ráadásul önként, közös elhatározással vállaltak. Arról pedig szó sincs, hogy bárkit szankcionálnának, ha netán az anyanyelvén merészel megszólalni a szünetben vagy a folyosón. A német mint közös nyelv használata nem csupán a diákok jövője, de jelene szempontjából is fontos: ha egy osztályban különböző nemzetiségű gyerekek vannak, és ők mindannyian az anyanyelvükön beszélnek egymással, abból óhatatlanul egymástól elszigetelt kis csoportok kialakulása következik. Márpedig ez, véli az igazgatónő, ugyancsak egyfajta diszkrimináció.

WEYER BÉLA / BERLIN

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Monitor

Nyelvbotlás

Magyarázkodásra kényszerült a múlt héten a holland bevándorlási miniszter, miután politikai vihart kavart egy...

Egymillió menekültet legalizált Etiópia

Egymillió menekültet legalizált Etiópia

Több mint 3000 dolgozótól válik meg a Tesla

Több mint 3000 dolgozótól válik meg a Tesla

Jupiter-méretű fekete lyukat fedezhettek fel a tudósok

Jupiter-méretű fekete lyukat fedezhettek fel a tudósok

Orbán Gáspár: Imádkozni kell azokért, akik támadnak

Orbán Gáspár: Imádkozni kell azokért, akik támadnak

Korcsolyapálya épül a Récsei Center helyén Zuglóban

Korcsolyapálya épül a Récsei Center helyén Zuglóban

Egy fát már most kivágnak a Vörösmarty téren, aztán majd az összes többit is

Egy fát már most kivágnak a Vörösmarty téren, aztán majd az összes többit is