A Golgota tovább marad Debrecenben, sőt valószínűleg végleg hazatér Amerikából.

A Golgota tovább marad Debrecenben, sőt valószínűleg végleg hazatér Amerikából. Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiájának ez a darabja a Krisztus Pilátus előtt című alkotással együtt 1887-ben került egy amerikai milliomos tulajdonába. Az örökösök 1988-ban bocsátották árverésre mindkettőt, ám akkor a magyar állam nem vett részt a licitben (HVG, 2003. január 11.), így a Golgota 47,5 ezer dollárért Bereczki Csaba New York-i galériatulajdonosé, a másik kép 60 ezerért Joseph Tanenbaum kanadai műgyűjtőé lett. Bereczki 1993-ban letéti szerződéssel a debreceni Déry Múzeumnak adta kölcsön a méreteit tekintve is monumentális trilógia nála lévő darabját. 2004-ben a szintén Amerikában élő Pákh Imre üzletember megvette a Debrecenben időző képet - hogy mennyiért, azt titokban tartották. Tanenbaum 1994-ben szintén letétként engedte át a képet a Déry Múzeumnak, a festmény azóta egyszer visszautazott Kanadába, majd - immár a Hamilton Galéria tulajdonaként - visszatért. Az sem kizárt, hogy ez a kép végleg Magyarországon maradhat, az pedig az előzetes tárgyalások alapján nagyon valószínű, hogy Pákh eladja a Golgotát, mégpedig a jelek szerint Hajdú-Bihar megyének. Miután a Golgota letéti szerződését most, a magyar kultúra napjához időzítve, 2016-ig meghosszabbították, Pákh szerint néhány éven belül meg is állapodhatnak a vásárlásról. A megyének ugyan nincs elég pénze, de a közgyűlés elnöke, Juhászné Lévai Katalin úgy nyilatkozott, hogy az állampolgári adakozás is felélénkülhet, Koncz Erika, a kulturális minisztérium helyettes államtitkára pedig azt sem tartja kizártnak, hogy az állam is ad pénzt az üzlethez. Most, amikor a Déry Múzeum tulajdonában lévő Ecce Homo mellett a két amerikás kép is látható, a látogatóknak olyan élményben lehet részük, amely magának Munkácsynak sohasem adatott meg: együtt tekinthetik meg a trilógia mindhárom darabját.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Monitor

Láthatási jog

Csaknem 70 évvel eltulajdonításuk után visszakapták Klimt-képeiket Ausztriától az eredeti örökös családtagjai. Az időközben nemzeti vagyonná nyilvánított műtárgyakért az osztrák állam most már akár fizetni is hajlandó.

Már Németországban is ügy a kárpátaljai magyarok elleni támadás

Már Németországban is ügy a kárpátaljai magyarok elleni támadás

Szabadon engedték a nemi erőszakkal vádolt Chris Brownt

Szabadon engedték a nemi erőszakkal vádolt Chris Brownt

A Momentum megmutatta a Legfőbb Ügyészségnek, melyek azok az ügyek, amelyekkel foglalkoznia kellene

A Momentum megmutatta a Legfőbb Ügyészségnek, melyek azok az ügyek, amelyekkel foglalkoznia kellene

Bekeményítenének a németek, hogy a Huawei kénytelen legyen kivonulni

Bekeményítenének a németek, hogy a Huawei kénytelen legyen kivonulni

Így születnek kisbabaként az érzelmeink

Így születnek kisbabaként az érzelmeink

Halálos fenyegetést kapott a XV. kerületi polgármester

Halálos fenyegetést kapott a XV. kerületi polgármester