Törökországban egyre több figyelem jut a szultánok leszármazottainak, akik közt volt bokszoló és szappanárus, de politikai cselszövő is. Az utódok a média gyakori vendégei, ami a törökök egy része szerint segít megbékélni a múlttal, mások szerint viszont veszélyes nosztalgiát ébreszthet.

Ertugrul Osman sokszor megfordult Isztambulban azóta, hogy 2004-ben - miután az Egyesült Államokban találkozott az ankarai kormány fejével, Recep Tayyip Erdogannal - visszakapta török állampolgárságát. A Washingtonban élő, 93 éves férfi több mint egy évtizede a török uralkodói család feje, rokonai - udvari rangja szerint - gyakran csak V. Oszmánként emlegetik. Ő is egyike az Oszmán-dinasztia azon tagjainak, akiknek az "ifjú törökök" nemzeti forradalma után kikiáltott modern atatürki Török Köztársaság a száműzetést szánta sorsául. Az ankarai döntés értelmében 1924 márciusában a szultáni család 144 tagjának örökre el kellett hagynia az országot. Minden vagyonukat elvesztették, az új rezsimtől csak egyetlen kiutazásra szóló útlevelet és fejenként kétezer angol fontot kaptak. A nemkívánatos személlyé lett uralkodói sarjak egy része Bejrútba ment, mások Svájc felé vették az irányt, majd onnan széledtek szét Párizs, London, Bécs vagy éppen Budapest felé (lásd A magyar szál című írásunkat).

A száműzetés egy korszak végét jelentette. Sokáig senkit sem érdekelt, hogy a Fényes Porta urainak leszármazottai hol élnek, mivel foglalkoznak. A dinasztiához tartozó nőket aztán 1952-ben, a férfiakat pedig 1974-ben rehabilitálták. Lehetőséget kaptak, hogy Törökországba utazzanak, majd idővel török állampolgárságot kérjenek. Sorsuk továbbra is tabutémának számított a modern Török Köztársaságban: ha hazatértek, csendesen látogatták meg a ma már múzeumként szolgáló díszes palotákat, ahol az őseik születtek, a médiában pedig, ha nem is tiltották, de nem volt ajánlatos beszélni róluk.

Ez a nagy hallgatás tört meg az utóbbi években, amikor egyre több kutató, újságíró és dokumentumfilm-rendező kezdett foglalkozni a szultánok leszármazottainak életével. Ebben persze szerepe van a jelenlegi török kormánynak is, amely nyíltan ápolja a birodalmi és iszlám hagyományokat, a civil szervezetek buzgalma pedig divatot is teremtett. Egymás után jönnek létre alapítványok és közhasznú társaságok a történelmi dokumentumok gyűjtésére, feldolgozására.

A török médiajelentések szerint Ankara és az Oszmán-dinasztia még élő - már az Osmanoglu, vagyis Oszmán fia vezetéknevet viselő - tagjainak megbékélésében fontos szerepe volt Erdogan miniszterelnök és Ertugrul Osman találkozójának. Az agg férfi - II. Abdul-Hamid szultán unokájaként az uralkodók egyenes ági leszármazottja - 1924-ben éppen Bécsben járt iskolába, a száműzetéskor haza sem térhetett. Tanulmányait Párizsban folytatta, 1933 óta pedig az Egyesült Államokban él, kanadai cégei révén bányászati érdekeltségei vannak, második felesége az afgán királyi családból származó Zeynep Tarzi hercegnő.

Egy most készülő dokumentumfilm tanúsága szerint azonban a dinasztia tagjai közül kevesen jártak ilyen szerencsével. Az utolsó török szultán, Mehmed Vahideddin unokájának, a szépségéről is híres Neslisah Osmanoglu hercegnőnek például kétszer is kijutott a száműzetésből: hároméves volt, amikor családjának el kellett hagynia Törökországot, majd nem egészen három évtized elteltével Egyiptomból kellett elköltöznie, mert Gamal Abdel Nasszer 1952-es hatalomátvétele után férje, Egyiptom utolsó régense, Mohammed Abdel Moneim herceg nemkívánatos személy lett.

Még sanyarúbb sors jutott II. Abdul-Hamid szultán egyik fiának. Párizsban házaló szappanárusként kereste a kenyerét: a francia asszonyokat igyekezett rávenni keleti illatszerek használatára. Végül Bejrútba költözött, ahol a szaúdi király által folyósított segélyből élt, majd ott is halt meg. A 19. század közepén uralkodott Abdülmedzsid szultán egyik unokája ugyancsak Franciaországban élt, a Renault-gyárban dolgozott munkásként, és közben bokszolt. 1950-ben a szorítóban halt meg a fejére kapott ütésektől. Az Abdülmedzsidet követő Abdülaziz leszármazottja volt a tragikus sorsú, szépséges Nermin Sultan, akinek az arcát Henri Matisse is megörökítette. A francia kormány által folyósított szociális segélyből élt, és tavaly halt meg vidéken, egy szegények számára fenntartott öregek otthonában.

A dinasztia hercegei között volt olyan is, aki a nagypolitika áldozatává vált. II. Abdul-Hamid egyik unokája a második világháború alatt Japánnal működött együtt. A tokiói kormány őt szerette volna a Szovjetuniótól elcsatolt Türkmenisztán királyává tenni, ám még a titkos tárgyalások közben egy New York-i szállodában ismeretlenek meggyilkolták. A kutatások szerint a szultánok leszármazottai között voltak idegenlégiósok és az amerikai hadsereg hivatásos tisztjei is.

Az Oszmán-dinasztia iránt most fellángolt érdeklődés megosztotta a török társadalmat. Vannak, akik örömmel veszik az egykori uralkodóház tagjainak szereplését, és szívesen hallgatják a róluk szóló beszámolókat. Ők úgy vélik, a szultáni dinasztia leszármazottai jelenlétükkel erősítik a nemzeti öntudatot, emlékeztetnek a rég múlt dicsőséges napokra, és fontos szerepük lehet abban, hogy a török társadalom végre megbékéljen a saját múltjával. Mások ellenzik a szultánok leszármazottai körüli hírverést. Szerintük politikai üzenete van az uralkodói sarjak felvonultatásának: közreműködésükkel nosztalgiát akarnak ébreszteni a múlt iránt, ez pedig könnyen átcsaphat a modern Török Köztársaság politikai vívmányai elleni mozgalomba.

DEMIRKAN TARIK

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Monitor

A magyar szál

Az 1924-es száműzetés után a török szultáni dinasztia egyik családja Budapesten talált menedéket. II.

Az elnökség balhézik, az unió kedélyesen figyeli

Az elnökség balhézik, az unió kedélyesen figyeli

Bizarr baleset miatt kaphat esélyt Sterbik Árpád a szereplésre a kézilabda vébén

Bizarr baleset miatt kaphat esélyt Sterbik Árpád a szereplésre a kézilabda vébén

Csapatonként havi 116 millió forintot költenek bérekre az NB I-ben

Csapatonként havi 116 millió forintot költenek bérekre az NB I-ben

Havazás helyett ma napsütésre számíthatunk

Havazás helyett ma napsütésre számíthatunk

A hármasok és a nyolcasok futottak be a hatos lottón

A hármasok és a nyolcasok futottak be a hatos lottón

A XX. kerület sem kér a túlóratörvényből

A XX. kerület sem kér a túlóratörvényből