Remek felvételek, költőien fényképezett arcok és természet, nagyszabású rendezés - egyebek közt így méltatta a...

Remek felvételek, költőien fényképezett arcok és természet, nagyszabású rendezés - egyebek közt így méltatta a külföldi sajtó Mundruczó Kornél Delta című filmjét, amely a cannes-i fesztiválon a 22 versenyfilm közül megkapta a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetségének (Fipresci) díját. A csaknem ötven ország több száz ítészét összefogó szervezet elismerését legutóbb az 1980-as évek elején ítélték oda magyar filmnek, igaz, akkor egymás után kettőnek is: 1981-ben Szabó István a Mephistóval, 1982-ben pedig Makk Károly az Egymásra nézve című munkájával hozta el a díjat. Mundruczó művét volt, aki egyenesen a versenyprogram legcsodálatosabb filmjének nevezte, és elismerésre esélyesnek tartotta a főszereplő Tóth Orsit, valamint a zenét is jegyző szabadkai hegedűművészt, Lajkó Félixet is.

A fesztivál fődíját, az Aranypálmát végül 21 év elteltével újra egy francia mű, a Lauren Cantet rendezte, a francia társadalmat egy iskolai osztály mindennapjain keresztül bemutató A falak között vitte el. A nagydíjat az olasz Matteo Garrone Gomorra című munkája kapta, és olasz alkotás, az itáliai politika nagy túlélőjéről, Giulio Andreottiról szóló Il Divo nyerte el a zsűri díját is. A legkiemelkedőbb rendezőnek a Három majom című filmjéért a török Nuri Bilge Ceylant találták, a legjobb férfi alakításért járó elismerés a Puerto Ricó-i Benicio Del Torónak jutott Che Guevara alakjának megformálásáért Soderbergh filmjében, a színésznők között pedig a brazil Sandra Corvelonit értékelték a legtöbbre a Linha de Passe című filmben nyújtott játékáért. A legjobb elsőfilmesnek járó Aranykamerát Steve McQueen filmje, az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) harcosának, Bobby Sandsnek a börtönben folytatott végzetes éhségsztrájkjáról szóló Éhség szerezte meg, Catherine Deneuve és Clint Eastwood pedig életműdíjat kapott.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Monitor

Képességvizsgálat

Két magyar alkotás is díjat kapott az idei cannes-i filmfesztiválon. A rendezvényhez kapcsolódó vásáron a vevők diktáltak, és nem a forgalmazók.

Kijózanító kutatók: szabad-e sörre bort, whiskyre vodkát inni?

Kijózanító kutatók: szabad-e sörre bort, whiskyre vodkát inni?

Kidőlt a Chelsea fiatal sztárja, vége a szezonjának

Kidőlt a Chelsea fiatal sztárja, vége a szezonjának

20 millió brit választotta magának ezt a borzalmas jelszót – ugye ön nem ezt használja?

20 millió brit választotta magának ezt a borzalmas jelszót – ugye ön nem ezt használja?

Lopott bankkártyaadatokkal vásárolt a 22 éves győri fiú

Lopott bankkártyaadatokkal vásárolt a 22 éves győri fiú

Megbokrosodott lovak okoztak kis híján tragédiát az országúton - videó

Megbokrosodott lovak okoztak kis híján tragédiát az országúton - videó

Megszakadt az internet, amikor arról tárgyaltak, mi a teendő, ha megszakad az internet

Megszakadt az internet, amikor arról tárgyaltak, mi a teendő, ha megszakad az internet