szerző:
HVG

Határnyitás, falbontás, újraegyesítés. Mit hoztak az egyes emberek életében, környezetében e nagy történelmi események? – erre válaszol berlini tudósítónk.

Két keletnémet beszélget 1969-ben, az NDK fennállásának 20. évfordulójára rendezett ünnepségen. „Te, én már alig várom 2009-et”, mondja az egyik. „Miért?” „Mert az NDK 60 éves lesz, utazhat Nyugatra, és akkor mi is vele megyünk.” Nem kellett ennyit várni, az NDK-t a történelem már húsz éve nyugdíjazta.

Achim középvezető volt egy berlini elektrotechnikai gyárban; az újraegyesítés idején műszaki fejlesztés, alkalmazástechnika, mérnöki munkák tartoztak a feladatai közé. Az üzemüket is elérő privatizáció – magyarán: a céget felvásárolta a nyugati konkurencia – során neki kellett a feleslegessé vált kollégákat humánus módon leépítenie. Korkedvezményes nyugdíj, ez volt a leggyakoribb megoldás, s bár próbálta a lehető legkevesebb fájdalmat okozni, sokan megharagudtak rá. „De csak akkor – meséli. – Most, amikor időnként összejövünk a múmiatalálkozókon – így csúfolják magukat –, az egykor lógó orrú ötvenesek helyett dinamikus, vidám hetveneseket látok.”

Az annak idején nagyvonalúan megállapított nyugdíjak – amelyekre a jogosultságot még a keletnémet márkában tett befizetésekkel szerezték, de az ellátást már nyugatnémet márkában állapították meg, s most euróban folyósítják – az évek során szépen fölhíztak. Nem ritkaság az 1500–1800 eurós ellátmány, amiből a tisztes megélhetésen túl akár évi két nyaralásra-utazásra is telik.

Falk kereskedelmi utazó, vevőlátogató lett az újraegyesítés után. Vele a szászországi vidéken autózva arról beszélgetünk, hogyan változott a táj, az épített és a természeti környezet a két évtized során. Feltűnő, hogy a földek mindenütt megműveltek, gondozottak – és nagy, összefüggő táblákat alkotnak. „Amikor feloszlottak az LPG-k – a téeszek NDK-s megfelelői –, a parasztok nem szaladtak szanaszét. Aki akart, kiszállt, de sokan együtt maradtak, és a kötelező helyett önkéntes szövetkezetet hoztak létre” – magyarázza a látványt a Mercedesből.

A nagy, gazdaságosan megművelhető területeket egyben tartották, a rossz földekre meg fölvették Brüsszelből a művelésből való kivonásért járó támogatást – ezt már Ronald, a hivatásos politikus, a közelmúltig parlamenti képviselő teszi hozzá. Baloldali létére is elismeri: Helmut Kohl kancellár egykori ígérete, miszerint a két német állam egyesítése után „virágzó tájak” várnak majd a németekre, valóra vált.

Bár sokan fennhéjázónak tartották ezért az akkori kancellárt – és elvadult földet, rogyadozó házat mindig lehetett találni ellenpéldaként –, az egykori NDK-ra alig ismer rá a ma arra járó. Lehet Halléban üresen álló panelházat, vagy Dessauban, a Bauhaus-emlékektől nem meszsze elhagyott munkáslakásokat látni, de az az 1500 milliárd euró, amely két évtized alatt Nyugatról Keletre áramlott, ott van a felújított városközpontokban, a kiszépített favázszerkezetes kisvárosi házakban, az infrastruktúrában. „Sokszor már szégyelltem magam, hogy néznek ki a lakóházak, a középületek” – emlékezik vissza Ronald, akinek pedig igazán nem lett volna szégyellnivalója, hiszen nem tartozott az NDK-ért felelős funkcionáriusok körébe. Szerinte egyébként még az utóbbiak is (persze a legfelsőbb szintet leszámítva) jól jártak az egyesítéssel: egykori privilégiumaik, a soron kívüli Lada-kiutalás meg a nyaralás a bolgár tengerparton vagy Szocsiban bőven kitelnek ma az eurós nyugdíjakból.

Ilyenformán Kohl ígéretének másik fele, miszerint rosszabbul senki nem fog élni, jobban viszont sokan, ugyancsak bevált. Bár a megszűnt munkahelyek, a felszámolt ipar következtében feleslegessé és perspektívátlanná vált emberek sorsa nem irigylésre méltó, sokan vannak, akik, ha annak idején elég mobilnak érezték magukat, sikerrel próbáltak szerencsét Nyugaton. Ezt nem kevesebb mint kétmillió egykori NDK-s meg is tette az újraegyesítés óta. Anyagilag pedig a volt NDK-ban maradtak sem jártak rosszul, hiszen a legfukarabb szociális ellátás, a havi 351 eurós úgynevezett Hartz-segély, amihez jár még a lakás teljes rezsije is, ér annyit, mint az egykori keletnémet átlagfizetés.

Ezen az októberi délutánon, a képzeletbeli hatvanadik születésnapon a berlini Alexanderplatzon legfeljebb az egykori Világifjúsági Találkozóra épített világóra emlékeztet a valaha magát a jobbik német államként definiáló országra. Meg az a szabadtéri kiállítás, amely az 1989-es határnyitás, majd a lipcsei és berlini tüntetések, a falbontás pillanatait idézi föl. Ezek előtt azonban ma már jobbára csak a turisták állnak meg. A helybeliek a tér közepére pottyantott négyszintes, új elektronikai szuperboltot vagy a megragadóan ízléstelen, málnaszínűre mázolt Alexa-bevásárlóközpontot, esetleg a Centrumból a sokkal jobban hangzó Galeria Kaufhoffá nemesedett áruházat keresik fel.

Vagy csak nézik a tévétornyot, amely jószerivel egyetlenként maradt meg az NDK presztízsépítményei közül. Ma is úgy néz ki, mint negyven évvel ezelőtt, amikor átadták, rossz nyelvek szerint azért, mert nem tudnak hozzányúlni. Különben már ezt is lebontották volna, mint az egykori Köztársasági Palotát, amelynek a helyén ma szép fű zöldell – de semmi más. Holger, a középkorú informatikus a kettő között lakik: ha balra néz ki az ablakán, a tévétornyot, ha jobbra, akkor a lebontott palota helyét látja. Ő maga egy induló egyetemi karriert „bontott le” az egyesítés után, hogy belevesse magát a magánszférába. Harmadmagával létrehozott kis cége már nem is olyan kicsi, Kelet-Berlin divatos negyedében, a Prenzlauer Bergben egy elhagyott gyárépület ötödik emeletét foglalja el. A társtulajdonosok mellett több alkalmazottal működik, sőt már egyetemistákat is fogadnak gyakornoknak. „Most nagy itt a stressz, inkább a jövő hét valamelyik estéjén vagy inkább a hét végén” – hárítja el a sörözésre szóló invitálást, jelezvén, az önállóságnak ára van. Reggel hétkor indul el otthonról, hétköznap este nyolc előtt nem ér haza.

Ha Holger már nyugdíjas lenne, talán azok közé tartozna, akikről G. úr, a szomszéd mesélt a minap. G. úr zenész, dzsesszt tanít, sőt komponál, de amikor ebből nem jön össze elég pénz, elszegődik valamelyik, a Földközi-tengeren cirkáló luxushajóra. Az egy- vagy kéthetes útra befizetett közönséget tánczenével, régi slágerekkel szórakoztatja. „Tudja, milyen sokszor kérnek NDK-s slágereket?” – osztja meg tapasztalatát a HVG munkatársával.

WEYER BÉLA / BERLIN

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
20 milliós lopott Audit kapcsoltak le Röszkénél

20 milliós lopott Audit kapcsoltak le Röszkénél

Négy autóval ütközött egy medve Romániában

Négy autóval ütközött egy medve Romániában

Összetűztek jobb- és baloldali tüntetők Portlandben

Összetűztek jobb- és baloldali tüntetők Portlandben

Milyen telefonokat vesznek most legtöbben Európában?

Milyen telefonokat vesznek most legtöbben Európában?

Egyszer használatos védőruhában lehet csak dolgozni a Notre Dame területén

Egyszer használatos védőruhában lehet csak dolgozni a Notre Dame területén

"Egy cég nyerte a tenderek 90%-át" - még jobban kitálal a gyulai exfideszes

"Egy cég nyerte a tenderek 90%-át" - még jobban kitálal a gyulai exfideszes