A dán Carlsberg Breweries megveszi a német Holsten AG többségi részvénycsomagját, és ezzel tovább folyatódik a külföldi tulajdonú sörgyárak térnyerése Németországban.

Aki egy müncheni sörözőben rendel, és abban a hitben hajt fel egy korsó Spatent, hogy német sört iszik, téved. Legalábbis ami a tulajdonviszonyokat illeti: a bajor Spaten sörgyár ugyanis a belga Interbrew konszern tulajdona - csakúgy, mint olyan, ugyancsak "igazi" német márkák, mint a Becks, a Gilde, a Hasselöder, a Diebels. Igaz, a németországi sörgyárakban továbbra is az 1516-os tisztasági törvény alapján - mely szerint a műveletek során vízen, malátán és komlón kívül mást tilos felhasználni - főzik a sört, a szigorú védelem azonban kizárólag a technológiára vonatkozik, a gyártóeszközök tulajdonlásába fektetett pénzre nem.

Az évi mintegy 100 millió hektoliteres német sörpiacon 15,7 milliós termeléssel vezető Interbrew mellett most egy másik nagy külföldi cég, a dán Carlsberg Breweries AS lép színre, és rögtön a második helyezett Holsten AG többségi részesedésének megvásárlásával. A mintegy 1300 német sörgyártó között eddig ezüstérmes helyen lévő hamburgi Holstenhez olyan ismert márkák tartoztak - a névadó Holsten sörökön kívül -, mint a König-Pilsener, a Licher, a Lübzer, a Feldschlösschen, és ezekből eddig együttesen évi 11,4 millió hektolitert állítottak elő.

A német piacon eddig alig félmillió hektoliteres forgalommal jelen lévő Carlsberg - amely évi 79 millió hektoliteres termelésével a világ ötödik legnagyobb sörgyártója, és elsősorban a Tuborg márkanévről ismert - 1065 millió euróra taksálta a Holsten értékét. Egy 51 százalékos többségi csomag megvételéről már szerződést is kötött a Holsten-részvényeket három generáció óta birtokló Eisenbeiss családdal, a többi részvény megvásárlására pedig papíronként 38 eurós áron ajánlatot tett a kistulajdonosoknak.

Összességében azonban ennél jóval kevesebbért kerül a Carlsberg birtokába a Holsten. Az üzleti konstrukció szerint ugyanis a dánok az átvétel után a Holsten két ismert márkáját, a König-Pilsenert és a Lichert azonnal továbbadják a Bitburger sörgyárnak 469 millió euróért, és megválnak - 159 millió euró értékben - a Holsten alkoholmentes italokat gyártó üzletágától is.

Mindenki jól jár - vélekednek piaci megfigyelők erről a tranzakcióról. A Bitburger azért, mert megerősítheti vezető pozícióját az úgynevezett prémiumosztályba tartozó, márkás sörök között a Krombacherrel és a Warsteinerrel folytatott versenyben. A Carlsberg pedig azért, mert végső soron 437 millió euróért jut a lesoványított Holsten birtokába, ami azért is jó vétel, mert gyárainak egy része alkalmas a dobozos sörök forgalmának visszaesése után a sör műanyag (pet) palackokba való töltésére is. Ennek Németországban (legalábbis a fogyasztók még tapasztalható idegenkedése okán) valószínűleg nem lesz nagy kereslete, de mivel ezek a gyárak elsősorban az északnémet régióban vannak, ígéretes exportlehetőségeket csillantanak meg.

A Carlsberg-Holsten ügyletet még jóvá kell hagynia a szövetségi versenyhivatalnak, és a Holsten-részvények árfolyamának a tranzakció bejelentését megelőző napokban tapasztalt gyors emelkedése miatt a szövetségi pénzügyi felügyelet is vizsgálódik. Ám megfigyelők nem tartják valószínűnek, hogy bármelyik hatóság is találna kifogásolnivalót.

Változik a sörgyártók ranglistája is Németországban, miután a Holsten két részre oszlik: az évi 8,5 millió hektolitert termelő Radeberger-csoport kerül a második helyre. A bielefeldi Oetker család birtokában lévő, hírét az NDK-s időkben is megőrző Radeberger Pilsenert a vezető márkájává tett cég gyártja többek között a DAB, a Henninger, a Berliner Kindl, valamint az alkoholmentes Clausthaler söröket.

Sokan attól tartanak, a Carlsberg mostani bevásárlása csak egy lépés a külföldi tulajdonosok németországi térnyerésében. Emlékeztetnek rá, hogy olyan nagy nemzetközi konszernek, mint a dél-afrikai South African Brewery (SAB-Miller) vagy az egyesült államokbeli Anheuser-Busch, esetleg a brazil Ambev is vonzónak találhatják a német sörkedvelők szomjúságát. A csábításnak leginkább az olyan, családi kézben lévő, minőségi söröket előállító vállalkozások lehetnek kitéve, mint a Bitburger, a Warsteiner vagy a Krombacher, annak ellenére, hogy ezek ma még rendre azt hangoztatják, az ő sörüket csak frissen csapoltan, esetleg palackozva lehet megvenni.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Most megtudhatja, milyen volt az igazi Görgey!

Most megtudhatja, milyen volt az igazi Görgey!

Az V. kerületi kapitányság előtt ért véget a tüntetés

Az V. kerületi kapitányság előtt ért véget a tüntetés

A berlini falig mentek a magyar tüntetők

A berlini falig mentek a magyar tüntetők

A fehérsapkás magyarokkal mutatja be a Guardian a populizmus elleni mozgalmat

A fehérsapkás magyarokkal mutatja be a Guardian a populizmus elleni mozgalmat

Kézilabda-vb: az olimpiai és az Afrika-bajnok vár a magyarokra

Kézilabda-vb: az olimpiai és az Afrika-bajnok vár a magyarokra

Tényleg a Fidesz bunkósbotja az Állami Számvevőszék?

Tényleg a Fidesz bunkósbotja az Állami Számvevőszék?