Csehország.

Csehország. A Cesky Telecom első részleges eladására az 1993-as kuponos privatizáció keretében került sor, ezt 1995 júliusában stratégiai befektető bevonása követte. A részvények 27 százalékát a holland KPN és a Swisscom alkotta TelSource konzorcium vette meg, majd néhány hónapja a tőzsdén keresztül eladta részesedését - a hollandok megtartották időközben külön szerzett 6,5 százalékukat -, a cseh állam pedig most készül 51 százalékos tulajdonrészének privatizálására.

Lengyelország. A Telekomunikacja Polska SA részvényeinek 15 százalékát 1998-ban a varsói tőzsdén értékesítették, majd 2000-ben a France Télécom és a leggazdagabb lengyel üzletember, Jan Kulczyk vezette Kulczyk Holding SA alkotta konzorcium 35 százalékos részesedést szerzett, amit időközben 47,5 százalékra növelt. Jelenleg 22,61 százalék az állami tulajdon aránya, 19,9 százalék a tőzsdén forog, 9,99 százalék pedig a Bank of New York pénzintézeté.

Magyarország. A Matáv privatizációja 1993-ban kezdődött, amikor a Deutsche Telekom (DT) és az amerikai Ameritech alkotta MagyarCom konzorcium 30,29 százalékos részesedést vett, két év múlva pedig már 67,36 százalékos tulajdonossá vált. 1997-ben a New York-i és a budapesti tőzsdén további 26 százaléknyi részvényhányadot adott el az állam, a fennmaradón pedig 1999-ben adott így túl, s már csak egy aranyrészvénnyel rendelkezik. A MagyarComban időközben egyedül maradt DT ma a Matáv-részvények 59,53 százalékát birtokolja, mivel a tőzsdei kibocsátáskor a konzorcium csökkentette részesedését.

Románia. A RomTelecom 35 százalékát 1998-ban vette meg a görög OTE, amely tavaly 54,01 százalékra növelte tulajdoni részesedését, a fennmaradó hányad máig állami tulajdon.

Szlovákia. A Slovak Telecom 51 százalékát a DT vette meg 2000-ben, a fennmaradó hányad az államé.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Nemzetközi gazdaság

Vonalcsere

Négy éve zajló privatizációs huzavona végére tett pontot a múlt héten a szófiai kormány: a távközlési exmonopólium, a BTK állami részesedését az eredetileg győztes brit-amerikai befektetési társaság, az Advent ausztriai leányvállalatának adja el.

Megszabadult a Banksy-graffititől a frusztrált garázstulaj

Megszabadult a Banksy-graffititől a frusztrált garázstulaj

Különleges androidos mobil érkezik: igazi kétkijelzős telefont villanthat az LG

Különleges androidos mobil érkezik: igazi kétkijelzős telefont villanthat az LG

Jupiter-méretű fekete lyukat fedezhettek fel a tudósok

Jupiter-méretű fekete lyukat fedezhettek fel a tudósok

Brutális sor áll a Corvin Mozi előtt, mindenki széket akar venni – fotó!

Brutális sor áll a Corvin Mozi előtt, mindenki széket akar venni – fotó!

Háromszorosára nőtt a túlóráztatással kapcsolatos jogsértések száma

Háromszorosára nőtt a túlóráztatással kapcsolatos jogsértések száma

Négyezer Audi-dolgozó sztrájkolt Győrben

Négyezer Audi-dolgozó sztrájkolt Győrben