Váratlan forgalom- és nyereségcsökkenést jelentett a vegyipari Lonza, aminek a cég papírjainak pánikszerű árfolyamesése és a svájci tőzsde mélybe rántása volt a következménye. A vezér távozik, a vállalkozást meghatározó elnök azonban még marad.

A hír váratlan volt, és a tőzsdei árfolyamok romlását okozta: a Lonza 2003-as nyeresége 58,8 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, az osztalék ennek megfelelően mintegy 30 százalékot fog apadni. Pedig nem kellett volna meglepődni a 2,24 milliárd frank forgalmú svájci finomvegyipari cég nehézségein, elvégre már 2003 első felében is rosszul állt az utóbbi időben a biokémia irányába fordult bázeli csoport szénája. De akkor a féléves romló adatokat, ahogy az tőzsdei cégektől elvárható, a nyereség romlására figyelmeztető felhívás előzte meg, így a részvényeseknek maradt egy kis idejük lelkileg felkészülni a valóságra.

Sikeresen tévesztette meg most viszont a cég vezetése a közvéleményt karácsonyra időzített jó hírével. Maga a cég vezére, Markus Gemünd jelentette be, hogy 2004 nyarától a Lonza portsmouthi üzemében gyártják a Genentech amerikai biotechnológiai gyógyszermulti sikertermékét, a nyirokmirigyrák ellen hatásos Rituxant. A Lonza, más iparági vállalatokhoz hasonlóan, az ezredfordulótól ráállt a biotechnológiai óriásberendezések gyártására, telepített belőlük többet az Egyesült Államokban és Csehországban is. Ezek a létesítmények lényegében a gyógyszergyártás "előszobájának" tekinthetők, általában egy bonyolult gyógyszer előállításához kapcsolódnak. A biotechnika fejlődése azonban elmaradt a beígért látványos ütemtől, a Lonza is jó ideje megrendelőt keres túlfejlesztett kapacitásaihoz. Ezért jött nagyon jól a tekintélyes Genentech ajánlata, amelynek különlegessége, hogy az egy másik termék gyártására összpontosítani kívánó amerikai vállalat kvázi bérbe adott egy teljes gyógyszergyártási folyamatot.

Az üzlet hírére egyetlen nap alatt 12 százalékkal erősödtek a Lonza-részvények, amelyek a tavaly nyári, a cég történetében első nyereségromlás után mindeddig képtelenek voltak magukhoz térni. "Nem akartunk ilyen jó hangulatban újabb figyelmeztetéssel előállni" - magyarázkodott utólag Gemünd. A januári mérlegbeszámoló ismertetésekor még bevallotta, hogy a tavaly májusban bejelentett 500 fős létszámleépítés után a 9 országban 6200 embert foglalkoztató Lonzánál további elbocsátásokra kerül sor, aztán vette a kalapját. Önmagát okolta a kudarcért - bár talált haragudnivalót a nyersanyag- és energiaárak emelkedésében is.

A zürichi tőzsdén forgó svájci óriáscégek főmenedzserei közül az egyik legfiatalabb, a 45 éves Gemünd 16 évet húzott le a Lonza folyó nevét viselő cégnél, 2001-ben került be az igazgatóságba, és 2002 februárjában lett a menedzsment első embere, amikor elődje, Sergio Marchionne átvette a Svájcban kimondottan aktív vállalatpolitikát folytató felügyelőbizottság (fb) irányítását. Sokan mondták, hogy a kanadai-olasz pénzügyi zseni Marchionne lényegében kettős funkcióhoz jutott, amikor az általa kiszemelt, rámenősség tekintetében a közelébe sem jutó protezsáltját, Gemündöt tette meg vezérigazgatónak.

A svájci üzleti élet nagyvadai közé tartozó Marchionne a kilencvenes évek közepén még Christoph Blocherrel és Martin Ebnerrel alkotott olyan triót, amely óriási pénzzel, még nagyobb elszántsággal - a tradicionális vállalati értékekre fittyet hányva - feldúlta a svájci tőzsdei cégeket, és agresszív trükkökkel bejutott az irányításukba. A megszerzett vezetői pozíciókat arra használták, hogy a cégek életét a tőzsdei árfolyamok mozgásához szabják, ennek szellemében döntsenek fúzióról, feldarabolásról. Hármójuk közül Ebner volt a módszer mindenhatója, de az általa felajánlott fb-helyek révén a két másik üzletember is zsíros zsákmányokat szerzett.

Hárman szálltak be a kilencvenes évek második felében a svájci dinoszauruszok között is hatalmas Alusuisse-csoport feldarabolásába, és bár a populista néppárti pártvezér, egy hónapja pedig igazságügy-miniszter Blocher (HVG, 2003. december 20.) egyfolytában a nemzeti gazdaság megőrzéséről szónokolt, a szétszedett birodalom nagy részét külföldön, elsősorban Németországban értékesítették. Az 1897-ben alapított Lonza eredetileg áramtermelésre létesült, 1909-ben kezdett vegyi anyagokat gyártani, aztán évtizedekig műtrágyatermeléséről volt ismert. A hatvanas években kapcsolódott be az olajvegyiparba, és 1974-ben került az Alusuisse elődje, a Swiss Aluminium AG tulajdonába. Így sodródott az időközben Amerikáig terjeszkedő cég az Algroup néven egységesült monstre holding viharába, és az 1999-es szétdarabolást követően lett önálló vállalkozás, tőzsdei bevezetéssel.

Marchionne nagyobb falatot remélt az Algroupból, de végül a Lonza vezérigazgatói helyével kellett beérnie. Ráadásul itt sem élvezhetett igazi önállóságot, az fb élén ugyanis 20 százalékos részvényhányaddal Ebner állt, és meghatározó szava volt Blochernek is. Marchionne mint operatív vezető immár a cég fejlesztésében volt érdekelt: túl kicsinek találta a vállalatot ahhoz, hogy önállóan megálljon a lábán, ezért állandóan fúziókat tervezett, amit a másik két társ rendre megfúrt, mondván, előbb a meglévő lehetőségeket kell maradéktalanul kihasználni.

A vezér ideje akkor jött el, amikor Ebner belebukott tőzsdei manővereibe (HVG, 2002. november 9.), és Lonza-papírjait is eladni kényszerült. Ekkor, Gemünddel mint bábuval megerősödve, vágott bele Marchionne a kapacitásbővítésbe. Tudta, hogy sürgeti az idő, Blochernek opciója van további Lonza-részvények megszerzésére 2003. decemberi lejárattal. Jól számított, Blocher a tavalyi esztendő végén a cég legnagyobb részvényese lett, majdnem 23 százalékos hányaddal. S bár a rettenetes árfolyamesés - 2002 nyarán 130 frank fölött állt a Lonza, ma 60-70 között verdes - százmilliókat vesz ki a sikerekhez szokott milliárdos zsebéből, Blocher keze meg van kötve. Miniszterként ugyanis meg kell válnia üzleti érdekeltségeitől. Blochernek négy gyermeke van, köztük kívánja felosztani a birodalmat egyenlő arányban. A gyerekek közül egyelőre a 33 éves legidősebb leánynak, Magdalena Martullo-Blochernek van pozíciója, ő már alelnök az EMS-Chemieben, ahol öccse, a vállalati tanácsadó Markus is dolgozik. Állítólag idővel az övé lesz a Lonzában a meghatározó szó. Most egyelőre Magdalena ül a Lonza fb-jében, de még messze nincs akkora szava, mint a kanadai olasznak.

A Blocher családon belül, legalábbis formálisan, hamarosan rendeződnek a tulajdonviszonyok, a miniszteri székben ülő családfő nyilván rövidesen megtalálja a módját, hogyan érjen el a keze a vegyipari cég irányításáig. A Lonza gazdasági alapjai kimondottan egészségesek, állítják az elemzők, akik szerint jövőre várható érdemi javulás a cégnél, és addig vétek lenne megválni a részvényektől.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Mit akar a Renault a Nissan-tól, és a Nissan a Renault-tól?

Mit akar a Renault a Nissan-tól, és a Nissan a Renault-tól?

Rátámadt a saját családjára, és megölte a kisbabájukat is az oregoni férfi

Rátámadt a saját családjára, és megölte a kisbabájukat is az oregoni férfi

LOL, beindul a mémgyár? Itt a Facebook új alkalmazása

LOL, beindul a mémgyár? Itt a Facebook új alkalmazása

Bihari Viktória: Egy szuperképességről, amihez nem jár köpeny

Bihari Viktória: Egy szuperképességről, amihez nem jár köpeny

Több ezren tüntettek Trump ellen a Nők menetén

Több ezren tüntettek Trump ellen a Nők menetén

Lékai Máté legjobb napja: "Nyertünk és apa lettem!"

Lékai Máté legjobb napja: "Nyertünk és apa lettem!"