Folytatni akarja kelet-európai expanzióját az osztrák Raiffeisen-bankcsoport. A szükséges tőkét, ha társbank nem akad, a keleti holding tőzsdére vitelével szerezné meg.

,,Ha a tőkepiaci helyzet megengedi, akkor 2005 első felében a tőzsdén lehetünk" - jelentette ki az osztrák Raiffeisen Zentralbank (RZB) külföldi üzletekért illetékes vezérigazgató-helyettese. Herbert Stepic természetesen a pénzintézet kelet-európai holdingjára gondolt, a 15 kelet- és közép-európai országban található 15 leánybankra, amelyek együttesen 800 fiókkal rendelkeznek, 20 ezer embert foglalkoztatnak, és hárommillió ügyfelet szolgálnak ki. A holding tavaly decemberben kapta meg hivatalos nevét, azóta Raiffeisen International Bank Holding AG-nak (RIB) hívják. Egyelőre annyit tudni, hogy az RZB 800 millió euró körüli összeghez szeretne jutni a tőzsdei kibocsátás révén; az emisszió megszervezéséről a pénzintézet a Deutsche Bankkal, valamint a JPMorgan befektetőházzal tárgyal.

Tudni való, hogy Ausztriában a Raiffeisen szövetkezeti bankok a tulajdonosai az egyes tartományok úgymond központi Raiffeisen bankjainak, és ezek együttesen tulajdonolják az RZB-t; a legnagyobb, 31 százalékot meghaladó arányban a Raiffeisen Landesbank Niederösterreich a gazda. A bonyolult tulajdonosi konstrukció, de a szövetkezeti forma sem igazán kedvez a tőzsdei részvételnek, a 140 esztendeje működő pénzintézeti hálózatnak most sincs szándékában az értékpapírpiacra vinni részvényeit. Csupán "ostholdingjának" szánja ezt a sorsot, annak is csak azért, mert a bankvezetők értékelése szerint a nyolcmilliós Ausztria kicsi a 330 millió lakosú keleti térségre kiterjedő bankcsoport finanszírozásához, a további expanzióhoz külföldi tőkebevonásra van szükség.

Úttörő szerepet játszott az RZB a keleti régió meghódításában: 1986-ban az egyik alapítója volt a magyar Unicbanknak, amelyet azóta már Raiffeisen Bank Rt.-nek hívnak. A rendszerváltás utáni első nagy fogása 1991-ben a szlovák Tatra banka volt, amely a 2002-es 2,9 milliárd eurós mérleg alapján az ország harmadik legnagyobb pénzintézete, 12,1 százalékos piaci részesedéssel. Abban az évben megvette az RB Polskát is, amely a lengyel bankpiacból 1,5 százalékot hasít ki, 2002-es mérlege 1,7 milliárd euró volt. 1993-ban jött a csehországi beszerzés, az immár prágai Raiffeisen - 2 százalékos piaci részesesedéssel - 8 milliárd eurós mérleget jelentett 2002-ben. A terjeszkedés egyre folytatódott, bolgár, horvát, orosz, ukrán, román, bosnyák, szerb, szlovén, koszovói és belarusz vásárlások követték egymást. Most a legutóbbi, az albán bankszerzemény integrálása folyik a holdingrendszerbe.

A Raiffeisen eddig több mint 300 millió eurót költött kelet- és közép-európai bankgyűjteményére; az idei évet a konszolidálásra szánja, hogy aztán tőkétől duzzadva újabb beszerzésekbe fogjon. Stepic közlése szerint az RIB tavaly 195 millió eurós adózás utáni nyereséget ért el, ami 43 százalékos növekedést jelent. Az alvezér azzal számol, hogy az idei összeg 220-230 millió euró lesz. 2005 végéig az ügyfelek számát hárommillióról ötmillióra kívánják növelni, és a Raiffeisen középtávon valamennyi kelet-európai országban legalább ötszázalékos piaci részesedést akar, vagy pedig az első öt bank közé akar kerülni. Ehhez mindenekelőtt Lengyelországban és Csehországban kell erősítenie.

Az osztrák pénzügyi felügyelet februárban izgalmas tanulmányt tett közzé a keleti térség bankjairól. A harminc legnagyobb pénzintézet a régió teljes bankpiacának 62,5 százalékát fedi le. Ebben a 30 bankban a tulajdonosokat tekintve az osztrákoké a legnagyobb hányad, 12,5 százalékos, utánuk belga és olasz bankok következnek. Az osztrákok közül az Erste rendelkezik a legnagyobb, mintegy 6 százalékos hányaddal, utána a Bank Austria Creditanstalt következik 5 százalékkal, a 30 legnagyobb bank összforgalmából az RZB csak 1,6 százalékot mondhat magáénak a lista 26. helyén szereplő szlovák és a 28.-on felbukkanó magyar Raiffeisen révén. Michael Paltzer, az RZB szóvivője a HVG kérdésére elmondta, hogy az egységes irányítás alá tartozó keleti bankok színvonala, fejlettsége egyelőre igencsak eltérő, a pénzintézetek vezetésében körülbelül fele-fele arányú a "bennszülött" és a külföldi menedzserek aránya. Az össztevékenységet változatlanul Bécsből felügyelik, mindössze két "profilt" adott le a központ a Tatra banknak, a hitelkártya-üzletágat és az elektronikus bankingot. A holding már 55 százalékban járul hozzá a konszern eredményéhez.

A Raiffeisen már korábban pénzügyi partner keresésébe fogott: az volt az elképzelése, hogy elsősorban az európai szövetkezeti bankok közül választ, ha lehet, többet is. Sok bank neve bukkant fel az utóbbi három évben, a francia Crédit Agricoléé különösen hosszan tartotta magát, az EBRD és a Világbankhoz tartozó IFC társulásáé mindmáig hallható. Partnert azonban nem sikerült szereznie, aminek a szóvivő szerint döntően a többségi részhez való ragaszkodásuk az oka; ha erről lemondanának, pillanatok alatt találnának vevőt.

FÖLDVÁRI ZSUZSA / BÉCS

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
Eltiltották a választási indulástól az arabokat árulózó izraeli politikust

Eltiltották a választási indulástól az arabokat árulózó izraeli politikust

Breaking: Brüsszelbe ment a fiatal pár a kormány plakátjairól

Breaking: Brüsszelbe ment a fiatal pár a kormány plakátjairól

Orbán az új-zélandi terrortámadásról: Az erőszak és a terrorizmus nem ismer határokat

Orbán az új-zélandi terrortámadásról: Az erőszak és a terrorizmus nem ismer határokat

„Ipari méretű pokol” egy német sertéstelepen

„Ipari méretű pokol” egy német sertéstelepen

A kormányszóvivő Bayernek: "Az EU kockázatot jelent Magyarországnak"

A kormányszóvivő Bayernek: "Az EU kockázatot jelent Magyarországnak"

EBESZ: A magyar választás retorikája megfélemlítő

EBESZ: A magyar választás retorikája megfélemlítő