Először fordul elő a legnagyobb svájci multinál, a Nestlénél, hogy kívülről kerül első ember a cég anyaországi részlegének az élére. Egyúttal felmerült a jó nevű, de veszteséges Perrier ásványvíz eladása.

Szűnni nem akaró hullámokat kelt Svájcban, hogy az ország vezető cége, a világ legnagyobb élelmiszer-ipari vállalatának számító Nestlé ottani részlegének vezetését jövő januártól egy többszörösen is "külsősnek" számító menedzser veszi át. Az élelmiszeriparhoz legfeljebb fogyasztóként értő, 49 esztendős Nelly Wenger ugyanis - jóllehet 30 esztendeje Svájcban él - a marokkói Casablancában született, és bár angolul, arabul és héberül folyékonyan beszél, németül csak az utóbbi időben kezdett el rohamtempóban tanulni.

Az 1866-ban Henri Nestlé által Veveyben alapított cég összforgalmából anyaországi részlege, a Nestlé Schweiz mindössze 1,4 százalékkal, 1,2 milliárd svájci frankkal részesedik. A központnak azonban ennél jóval nagyobb a jelentősége, a multi 8500 márkatermékét - a Maggitól a Nescaféig - ugyanis "Made in Switzerland" felirattal értékesítik világszerte. A központban dolgozni egyfajta jutalom, amit általában sok évtizedes cégbeli "bolyongás" után nyerhet el valaki, ha végigjárja a szamárlétrát a Nestlé 88 országos világbirodalmának egyikében-másikában.

A 2000-es svájci országos kiállítás vezetőjeként nevet szerzett Wenger csak tavaly került a Nestléhez, így kinevezését a szakértők valóságos forradalmi döntésként értékelik a világszerte 88 milliárd frankot forgalmazó, 6,2 milliárdos tiszta nyereséget felmutató, 254 ezer embert foglalkoztató óriásnál. Sokan arra számítanak, ez amolyan modernizációs lépés, első kísérlet a cég irányvonalának megváltoztatására.

A dolgozói hűséget ugyanis eddig többre becsülték a merész gondolkodásnál, a szerénységet a sztárallűröknél. A Nestlé igazgatótanácsának (it) osztrák származású elnöke, Peter Brabeck-Letmathe például 36 éve igazolt a konszernhez, amelynek 12 fős it-je együttesen 349 "nestlés" szolgálati évet tudhat maga mögött. A cégnél dolgozók állítják, a bejutáshoz nem elegendő a megfelelő végzettség, kapcsolatok is kellenek. Nagy a túljelentkezés, kicsi a fluktuáció, pedig a Nestlé svájci szinten közepesen fizet, engedelmességet követel, és az sem ritka, hogy egy-egy külföldi kinevezés miatt valakinek több évet a családjától távol kell töltenie. A cég struktúrája szigorúan hierarchizált, még annak is üzenete van, kinek milyen távolságra parkolhat az autója a főbejárattól. Az alkalmazottak viszont úgy érzik, biztonságban vannak, egy nagy családhoz tartoznak, s ha nem hibáznak, biztos az előmenetelük.

Az elkövethető legsúlyosabb hibák egyike a Nestlénél a feltűnés, a cégvezetés kínosan ügyel rá, hogy ne történjenek botrányok, de legszívesebben még a látványosabb üzleti tranzakciókról is hallgatnak. Brabeck-Letmathe irányítása alatt a Nestlé 1997 óta több mint száz vállalatot vásárolt fel, a közvélemény azonban erről alig értesült. A legnagyobb csendben vették meg például 12 éve a híres francia Perrier ásványvizet, és most hasonlóan visszafogottan nyilatkoznak a számos mentőintézkedés ellenére mindmáig ráfizetéses részleg sorsáról. A piacon ugyanis jó ideje olyan hírek terjednek, hogy a Nestlé a Perrier eladását fontolgatja, egyesek azt is tudni vélik, a francia BNP Paribas bankcsoport már be is jelentkezett vevőként. Az utóbbi hetekben már a svájci cég ásványvízüzletágát összefogó, párizsi székhelyű Nestlé Waters és a Perrier dolgozóit tömörítő szakszervezetek vitájáról is jelentek meg híradások, melyek egyelőre az eladással egyenlő esélyt adnak az átszervezésnek, ami viszont legalább ezer munkahely megszüntetését jelenti.

A Cash című svájci gazdasági hetilap olvasói tavaly 12 hónapon keresztül Brabecket választották az év menedzserének, jóllehet ő igyekszik kerülni a közszereplést. Brabecket annak idején a venezuelai képviseletről emelték át Svájcba, és a cég akkori elnökének kérdésére, hogy milyen céljai vannak a vállalatnál, határozottan kijelentette: idővel az ő örökébe kíván lépni. Az elnöknek tetszett a nyílt válasz, s arra bátorította Brabecket, ha majd átveszi a helyét, ő is tegye nyilvánvalóvá a poszt örökletes jellegét. Brabeck a kívülről jött Wenger kinevezésével hosszú idő után az első szokatlan intézkedést hozta. A fáma szerint eddig csak egyszer, még a kezdetek kezdetén "hibázott", amikor szembe akart szállni a belső utánpótlás-nevelés tradíciójával. "Young entrepreneurs", azaz fiatal vállalkozók programja keretében hat, 32 esztendősnél fiatalabb "idegen" tehetséget igyekezett kulcspozíciókba helyezni. A kísérlet azonban akkor a vezetők passzív ellenállása miatt megbukott, az ifjakat visszaküldték a "startvonalra". Brabeck most újra próbálkozik.

FÖLDVÁRI ZSUZSA / BÉCS

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Késő éjszakáig tüntettek a fővárosban, a Kossuth téren és a Nyugatinál is összetűzés volt a rendőrök és a tüntetők között

Késő éjszakáig tüntettek a fővárosban, a Kossuth téren és a Nyugatinál is összetűzés volt a rendőrök és a tüntetők között

Alapvetően nagyon várjuk, hogy önvezető autókban ülhessünk

Alapvetően nagyon várjuk, hogy önvezető autókban ülhessünk

Orbán: A keresztény kultúrára lőttek Strasbourgban

Orbán: A keresztény kultúrára lőttek Strasbourgban

Eltűnt pilisvörösvári kisfiúkat keres a rendőrség

Eltűnt pilisvörösvári kisfiúkat keres a rendőrség

Stadionországban a győzelem számít, a NER vállalkozói már győztesnek érezhetik magukat

Stadionországban a győzelem számít, a NER vállalkozói már győztesnek érezhetik magukat

Túlóratörvény: a Sándor-palotához vonult a Jobbik

Túlóratörvény: a Sándor-palotához vonult a Jobbik